Nikita előzetesek
Ősztől érkezik az amerikai CW műsorára a Nikita című sorozat, mely olyan elődök nyomdokába próbál lépni, mint Luc Besson 1990-es azonos című klasszikusa, John Badham A bérgyilkosnő (Point of No Return) című remake-je, vagy az itthon is nagy sikernek örvendő Nikita, a bérgyilkosnő (La Femme Nikita) című 1997-2001 között futó sorozat.
Az alaptörténet mindegyik változatban megegyezik: adott egy halálbüntetésre ítélt fiatal lány, aki annak fejében úszhatja meg az ítéletét, ha elvállal egy titkos kormányügynökségtől érkező megbízást, és bérgyilkosnak áll. Sikerül megszöknie, de még három év után is vadásznak rá, így úgy dönt, visszavág volt kiképzőjének, és bosszút áll rajta.
Anna Parillaud, Bridget Fonda és Peta Wilson után ezúttal Maggie Q-t láthatjuk a címszerepben, rajta kívül pedig olyan sorozatos arcokkal találkozhatunk, mint Lyndsy Fonseca (Született feleségek, Így jártam anyátokkal), Melinda Clarke (A narancsvidék), Xander Berkeley (24), Aaron Stanford (Traveler - Az utolsó vakáció) és Shane West (Vészhelyzet). A sorozat készítője Craig Silverstein, a Túsztárgyalók (Standoff) alkotója. Az executive producer pedig a Terminátor: Megváltás rendezője, McG.
Alább három videót nézhettek meg, az első rész fél perces előzetesét, egy majd 2 perces előzetest és a CW őszi promóvideóját.