Még nincs kész a Thor: Ragnarok forgatókönyve
Legutóbb a Marvel megerősítette, hogy a Thor 3 a Thor: Ragnarok címet kapta, és 2017. július 28-án kerül mozikba. Sőt, Chris Hemsworth (Thor) mellett Tom Hiddleston (Loki) is visszatér, de magáról a történetről elég keveset tudni.
Chris Hemsworth új filmje, a Blackhat promóciós körútján ejtette el, hogy nem igazán mondhat semmit a Thor: Ragnarok-ról, főleg, hogy még a forgatókönyv sem készült el, ellenben annyit azért elejtett, hogy "elég grandiózus lesz".
Thorral a májusban érkező Bosszúállók: Ultron korában (Avengers: Age of Ultron) találkozhatunk legközelebb, amelyben a csapatnak Ultronnal kell felvennie a harcot. A pletykák szerint a film végére egy más felállású Bosszúállókat kapunk, amiről már korábban is hallottunk, és ez természetesen a Thor: Ragnarok című folytatásra is hatással lesz.
A forgatókönyvön egyébként Christopher Yost és Craig Kyle dolgoznak, akiknek nem új a Marvel világa, mert előbbi a Thor: Sötét világban vett részt társíróként, utóbbi pedig produceri posztot töltött be. Persze a női Thort se hagyjuk ki a képletből, aki talán egy napon átveszi Hemsworth helyét.
zsocso
Női Thor? Ne már. Nagy öngól lenne.
függő
Majd meglátjuk, mit terveznek… remek kérdés.