„Valakinek művei tulajdonképpen életrajznál pontosabban jelölik meg életének nevezetes eseményeit, irányító szenvedélyeit.” Maga Bartók vélekedett így, és saját életművére is rávetíthető ez a kijelentés. Ezt támasztja alá Sipos József 60 perces dokumentumfilmje is, melyet a zeneszerző 92 éves fiával, Bartók Péterrel együtt készített. A nyilvánosság elől elzárkózott férfi még adott egy „egyszeri, megismételhetetlen, utolsó interjút Bartók Béláról” egy floridai idősek otthonában.

Ha Bartókról beszélünk, először a nagy magyar zeneszerző, a népdalkutató, a disszonancia, a nyers líraiság, a kontrasztok és a virtuóz zongoradarabok jutnak eszünkbe. Aztán ha az életéről esik szó, talán az a legszembetűnőbb, hogy New York-ban hunyt el, mégis őt tekintjük hazánk legnagyobb nemzeti zeneszerzőjének, így emiatt sokan elvakultan, a megfelelő információs háttér nélkül hazaárulónak bélyegzik. Pedig ő maga mondta: „Én részemről egész életemben minden téren mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni: e magyar nemzet és magyar haza javát.” Életében sok furcsának, megmagyarázhatatlannak tűnő eseményt találunk, de fia visszatekintése során értelmet nyernek a dolgok. Bartók Péter rendkívül életszerűen, szeretettel beszél apjáról és a szellemi örökségről, melynek ápolására rengeteg energiát fordított. Sok új és érdekes információ is kiderül a beszélgetés során, amik eddig nem voltak olyan ismertek, például a komponista New York-i életkörülményei, vagy nőkkel való kapcsolata. Ezekbe levelezésein keresztül is bepillantást nyerünk és eredeti kéziratokat is láthatunk.

A film nem csupán egy életrajz elmesélése. A képanyag nagy részét a családi archívumból, illetve a zeneszerző népdalgyűjtő körútjairól származó eredeti felvételek adják, de láthatunk képeket a korabeli Budapestről és New York-ról is.  Nagyon szépen megjelenik Bartók természetszeretete, sok olyan tájkép szerepel a vásznon, ahol maga a mester is járt. Egy zeneszerző életművének bemutatásakor elengedhetetlen megemlíteni az aláfestő zenét, aminek jelen esetben sokkal fontosabb szerep jutott, mint általában a dokumentumfilmeknél. A cikk elején lévő idézet tökéletesen jellemzi a film szerkezetét, minden eseményhez az akkor komponált műveket játszották. Külön érdekesség, hogy ezek legtöbbször Bartók, vagy második felesége előadásában szólalnak meg. Jó volt hallani egy-egy ismert művet, talán páran fel fognak nézni, hogy jé, ezt ismerem, ez Bartók? Ilyen szempontból lehet ez a film egy népszerűsítő kampány is, de az elsődleges cél nyilván nem ez volt. Különösen tetszett, hogy amikor a betegségéről volt szó, mindig visszatért a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára III. Adagio tétele, ami valami különös, hátborzongatós hangulatot ad az egésznek. (Egyébként ez a tétel a Ragyogásban is megtalálható.)

Kicsit hiányoltam, hogy a Kékszakállú herceg váráról nem esett szó, ami Bartók egyetlen operája, de e nélkül is átfogó képet kaptunk. Úgy gondolom, ezt a filmet mindenkinek látnia kell, akinek egy kicsi köze is van a komolyzenéhez. Olyan zeneszerzőnk Bartók, aki hazánkon kívül nemzetközi hírnévre is szert tett, zenéje korszakalkotó és ma is helye van a világ koncerttermeiben. Végezetül engedjétek meg, hogy megosszam veletek egyik kedvenc darabom, a Concerto zárótételét. 9/10

Újabb vendégírás V.B. tollából, akiről érdemes tudni, hogy Zeneművészeti Szakgimnázium folytatja tanulmányait. (a szerk.)