Jennifer Lawrence lesz Fidel Castro szeretője
Az Oscar-díjas, és jelenleg is jelölt Jennifer Lawrence karrierje tovább ível felfelé, ugyanis aláírt a Marita főszerepére - írja hírében a The Hollywood Reporter.
Igaz történet nyomán készül a Marita, amelyhez az Amerikai botrány egyik írója, Eric Warren Singer dobja papírra a forgatókönyvet. A cselekmény középpontjában Marita Lorenz áll. Lorenz tizenkilenc éves korában találkozott Fidel Castróval, akit megkellett volna ölnie, végül azonban a szeretője lett, és teherbe is esett a diktátortól, ám el kellett vetetnie születendő gyerekét. Bár Lorenz nem teljesítette a küldetését, tovább dolgozott az amerikai kormánynak, viszonya lett egy venezuelai diktátorral, érintett volt a Watergate botrányban, megvádolták Kennedy elnök meggyilkolásával, valamint azzal gyanúsították, hogy az FBI-nak kémkedik és maffiavezérekkel áll kapcsolatban.
Lorenz sztoriját már elmesélték a Kedves Fidel (Dear Fidel) című 2001-es dokumentumfilmben. A Sony Pictures égisze alatt dolgoznak a Maritán, amelyet Matt Tolmach producerként tutujgat. Arról egyelőre nincs hír, hogy a forgatásra Kubában kerül-e sor, vagy sem, és az sem világos jelenleg, hogy ki rendezi a filmet.