A történet 1990. június 22-én kezdődik Newton Havenben, ahol öt tini srác kocsmatúrával akarja megünnepelni az iskola végét. Hiába azonban a lelkesedés, a lista végén álló kocsmába - a Világ Végébe - már nem jutnak el. Húszegynéhány évvel később az „öt muskétás” visszatér, hogy egy újabb pohármaraton keretében befejezzék, amit egykor elkezdtek. Árnyak és arcok bukkannak fel a múltjukból, míg végül rájönnek, hogy a jövő a tét. Nem csak az övék, hanem az egész emberiségé.

Steven Moffat, fedd fel magad! Átlagos kocsmatúrás filmként indul a Világvége, és eleinte nem is nagyon vágtam, hogy mi köze ennek a Three Flavours Cornetto trilógiához. Aztán ahogy követik egymást az események, minden egyre világosabb - vagy épp sötétebb lesz. Nem kívánok filmélményt rontó tényezőkbe mászni, de basszus, Edgar Wright és csatlósai jó nagy állatok! Eleve a Haláli hullák hajnala és a Vaskabátok sem átlagos, ennek ellenére a harmadik rész úgy indul, mintha teljesen normálisak lennének.

Lassan kitérek a lényegre, hiszen rengeteg minden belekerült ebbe a trilógiazáróba. Moffatet azért említettem az irományom elején, mert nagyjából a film felétől nem tudtam eldönteni, hogy most a Világvégét nézem, vagy a Doctor Who egyik duplarészét. Az angolságát egyik sem tagadhatná le, és itt olyan furán vegyült a két franchise világa, hogy jól megkavarták azt a bizonyost. Megvolt benne az az őrültség, ami a Doki kalandjaira jellemző, és legalább annyira el is szállt, mintha egy agyament sci-fit néznék. Ez pedig bejött.

Ugyanakkor az is tény, hogy az első két felvonással szemben kicsit gyengébb végeredményt kapunk. Illetve nem, rosszul fogalmaztam, a végeredmény jó, de az odáig vezető út kicsit göröngyös, vagy, hogy is fogalmazzak. Olyan érzés fogott el, mintha öt régi cimbora belsős viccelődéseinek lennék a tanúja, ami ugye külső szemmel nézve közel sem annyira élvezhető, mint a korábbi kalandok. Aztán persze utána kapunk kárpótlást, és csak kapkodtam a fejemet, de bevallom, így lehet szépen haladni előre.

Paddy Considine, Martin Freeman, Nick Frost, Eddie Marsan és Simon Pegg játsszák az öt főszereplőt, akik mindnyájan különcök, olyan emberek, akikkel valami nem stimmel agyban. Csakhogy eljön az az idő, amikor engedik, hogy közelebbről is megismerjük őket, és nagyjából innentől kezdve veszi át a főszerepet a szórakozás. Addig is van próbálkozás, de számomra kevésnek bizonyult. Rosamund Pike kimondottan kellemes társaság ennyi elvetemült közé, és Pierce Brosnan is meglehetősen színes epizódszerepet kapott. Tehát ilyen téren ügyes dolgokat követtek el a készítők.

Amondó vagyok, hogy akik szerették az "előzményeket", itt sem fognak csalódni, de kicsit kisebb elvárásokkal érdemes leülni elé, és akkor talán nagyobbat tud majd ütni. Az erősebb 7/10-ért megdolgozott, de a korábbi részek nyolcasáig nem tudott felnőni. Illetve de, de akkor már késő volt.