A Vadregény több ismert mese modernizált "keveréke", amelyben számos történetszál keveredik a különféle szereplők kívánságainak és kalandjainak eredményével. Ez a humoros, szívmelengető musical olyan mesehősök történetét eleveníti fel, mint Hamupipőke (Anna Kendrick), Piroska (Lilla Crawford), Babszem Jankó (Daniel Huttlestone) és Aranyhaj (Mackenzie Mauzy) - mindezt egy pék (James Corden) és felesége (Emily Blunt) élete foglalja keretbe. Miután mindketten arra vágynak, hogy családot alapítsanak, találkoznak a titokzatos boszorkánnyal (Meryl Streep), aki átkot szór a fejükre. Hogy megtörjék az átkot, kalandos útra indulnak a sötét titkokat rejtő közeli erdőbe.

A naptól is világosabb, hogy Rob Marshall (Chicago, Kilenc) musicalek rendezésére született, aki letett már egyet, s mást az asztalra, viszont sajnos ezúttal is a tőle megszokott szintet hozta, viszont azt nagyon is jól. A Vadregény egy ízig-vérig musical szinte csak és kizárólag éneklős-táncolós jelenetekkel, és viszonylag sok kalanddal, valamint izgalommal. Csakhogy közel sem hibátlan, ugyanis erősen olyan érzésem támadt az első bő egy óra közben, mintha túl mesés lett volna, aztán meg átestek a ló túloldalára. Alapvetően nem lenne gond a mesésségével, viszont egy idő után az élvezhetőségét erősen szabotálta, utána pedig az unalom vette át az irányítást.

A megvalósítás tökéletes, ugyanis teljes egészében élőszereplős mese hatást keltenek a jelenetek, ami mindenképpen kiemelkedő, de az előbb taglalt unalomba fulladásra egyszerűen nem talált megoldást a rendező. Illetve de, mert a végén a csavarral elég sok mindent próbálnak jóvá tenni, de akkor már nincs kinek kárpótolnia az elvesztegetett percekért. És, ha jobban belegondolunk, megint oda kell kilyukadnom, hogy mi a fészkes fenének kellett ennyire túlnyújtani a játékidőt? Ja, hogy 100 percben sokkal könnyebb lett volna, és nem lettek volna kihívások. Értem, de így önmaguk ellenségei…

Mindezek ellenére a szereplők megint jönnek, látnak, és erősen próbálják kiküszöbölni a film gyengepontjait. Mert valljuk be, amikor Meryl Streep feltűnik a színen, megint kő kövön nem marad, minőségi játékból pedig őáltala nincs hiány. Habár valóban zseniális mellékszereplő, de az Oscar-jelölésén már nem lepődünk meg, azonban a film másik két jelölését sokkal indokoltabbnak tartom, de Streeptől sem sajnálom, mielőtt még félreértenétek.

Felsorolhatnám még ide a bájos leányzót játszó Anna Kendricket, a pék szerepében remekelő James Cordent, a kísértésbe eső Emily Bluntot, a ripacskodó Christine Baranskit, vagy Lucy Punchot, esetleg a farkasbőrbe bújt Johnny Deppet, és még sokan másokat. Azonban nem tudnék mást írni róluk, minthogy ők mindent megtettek a szerepük kedvéért, ez pedig emeli a színvonalat, csak valahogy a rendezés annyira döcögős lett, hogy nagyjából minden jónak véget vet. Elvégre is, minden jó, ha a vége jó, de ha a vége sem jó, akkor ott a baj már nem kevés.

A monológok önmagukért beszélnek, nincs ezen mit ragozni, zene a fülnek, és örülök, hogy születnek még ilyen alkotások is, csak jó lenne, ha nem minden musicalt Rob Marshall rendezne. Egy erősebb 6/10 a végítéletem, és lehet, hogy egyedül leszek ezzel a véleményemmel, de nekem összességében nagy csalódás volt. Valahogy többet vártam ettől a történettől, egy ilyen szereplőgárdával.