Dr. Will Caster (Johnny Depp) a mesterséges intelligencia legelismertebb szakértője, egy olyan gép létrehozásán dolgozik, amely ötvözi a világ összes tudását az emberi érzelmek teljes skálájával. A sok vitára okot adó kísérletei híressé tették, ugyanakkor első számú célpontja lett egy radikális technológia-ellenes csoportnak, akik meg akarják állítani. Bármi áron. A veszélyes szervezet merényletet követ el a népszerű tudós ellen. Tettükkel egy számukra is teljesen váratlan folyamatot idéznek elő: Caster az általa kifejlesztett gép tesztalanyává válik. Caster felesége, Evelyn (Rebecca Hall), és legjobb barátja, Max (Paul Bettany) úgy döntenek, hogy a haldokló Will tudatát feltöltik a gépbe. Azonban, ha bármi kimarad, akár egy gondolat, vagy egy régi emlék már nem biztos, hogy ugyanannak az elmének adnak életet, akit egyszer ismertek…

A költözés miatt a csütörtöki premier elmaradt, de ami késik, nem jön időben. Szóval végül sikerült megtekinteni a Transzcendens című sci-fit, aminek marketingje egy kicsit félrement. Igen, sci-fi, igen, dráma, de utóbbiból is a kissé művészire vett, amivel különösebb bajom nem volt, de nem biztos, hogy ezzel mások is így lesznek. Sajnos azonban nem vagyok elragadtatva a végeredménytől. Vannak kimondottan jó pillanatai, de a rendezés förtelmes munka. Tudni érdemes, hogy Christopher Nolan operatőre, Wally Pfister próbálta ki magát a direktori székben, akit $100 millióval dobtak meg első filmjéhez, és ez lehet, hogy butaság volt.

Arra gondolok itt, hogyha ezt kisebb költségvetésből készítik, független vizeken evezve, akkor talán lehetett volna jobb a végeredmény, de így elég nyögvenyelős pillanatokkal teli, ami nagyban csökkenti a filmélményt. Mint írtam feljebb, szétesettnek érződik az egész, ami nagy feladat elé állítja a nézőt: neki kell összeraknia, összeszednie a film darabkáit, ami viszont nagyon nem a mi dolgunk lenne. Arról már nem is beszélve, hogy nem is tudom, hogyan gondolták a kétórás játékidőt. Véleményem szerint egy laza 20-25 percet simán lehetett volna kukázni, és elképzelhető, hogy akkor is lettek volna rések a pajzson, de legalább a vászon előtt töltött időt mérsékelték volna.

A legszomorúbb mindezek tetejébe, hogy minden adott volt egy jó sci-fihez: a büdzsé, a digitális trükkök, az alapötlet, de még a színészek is, csak hát nem volt, ami összetartsa a részleteket. Nem egészen ennyire borús a helyzet, de muszáj voltam ezekkel a negatívumokkal kezdeni, mert egyszerűen sokkal erősebben vannak jelen bennem, mint a pozitív dolgok. Nézzük például a vizuális effekteket, amik gyönyörűek és lélegzetelállítóak, ez pedig nagyban meghatározza, hogy milyen klasszisba soroljuk a Transzcendenst, csak végül a rendezőnek hála maga a film nem élt ezzel a lehetőséggel. Pedig tényleg csodás, amikor elkezdenek felszállni az ég felé az elemek, vagy amikor abban a bizonyos high-tech kütyükkel felszerelt létesítményben vagyunk, na, meg amikor tudósunk digitális mását látjuk különféle képernyőkön.

Johnny Depp végre emberi szerepben? Gondolom, sokan vártátok ezt a pillanatot, bár a karakterének itt is megvan a saját zizije, de minden zseni őrült, szóval… Depp játéka kifogástalan, és ez végül is az egész szereplőgárdáról elmondható, még Rebecca Hallról is, pedig nagyon nehéz volt megszokni, hogy Deppel egy párt alkotnak. Ellenben a színészi teljesítménye kimondottan korrekt, és belevaló. Látszott rajta, hogy próbálkozott, és ennek meg is lett a gyümölcse, felülmúlta önmagát. Hallhoz hasonlóan Paul Bettanytól is szép és ízes előadást láthatunk. Kate Mara emelendő még ki, akiről nem gondoltam volna, hogy ennyire erős szerepe lesz, ugyanis voltak pillanatok, amikor sikerült megijesztenie. Nyilván nem istenigazából, de az elszántságával sok mindent képes volt elérni. Cillian Murphy nagy kedvenc még, ő sem okoz csalódást, és természetesen Morgan Freemannel sincs gond. Miért is lenne…

Visszakanyarodva a mesterséges intelligencia részhez, kicsit mélyebbre is áshattak volna, mert így lényegében csak a felszínt kapargatták. Nem vittek be minket az erdő mélyére, és ezt nagyon sajnálom. Ellenben akadtak olyan pillanatok, amikor megérintett, amit láttam. Egyelőre nem tudom, hogy mivel érték el ezt a hatást, de nem egyszer éreztem azt, hogy a székbe vagyok utasítva, ahol jó nekem. Igen, ezt pont ilyen alternatív módon értsétek, egyszer majd talán rájövök a dolog nyitjára.

Azok a részek is gyönyörűek, amikor növények, és esetenként emberek gyógyulnak fel a semmiből, térnek vissza az élők sorába. Habár kicsit rémisztő, hogy valaha ilyen szintet is elérhet a technológiánk, és akkor pont ez lehet a végeredmény, amivel itt szembesítenek. Jut eszembe, a végső jelenettel nyitni, manapság nem menő, csak szólok, kedves Hollywood.

Elég nagy ziccernek tűnik a Transzcendens, mert mint írtam párszor szinte minden összetevő adott volt, mégsem lett belőle feledhetetlen élmény. Mielőtt billentyűzetet ragadtam, elgondolkodtam a hetesen, de végül így összeszedve a gondolataimat, ez bizony nem több egy erősebb 6/10-nél.