Az utolsó lovag szétzúzza a Transformers sorozat alapmítoszát, és átírja azt, hogy mit is jelent hősnek lenni. Az emberek és az alakváltók háborúban állnak, és Optimusz Fővezér nincs többé. Jövőnk megmentésének kulcsa a múlt titkaiba van temetve, a Transzformerek rejtélyes földi történelmébe. Világunk megmentése egy valószínűtlen szövetség kezében van, melynek tagjai Cade Yeager, Űrdongó, egy angol Lord és egy oxfordi professzor. Mindenki életében eljön a pillanat, amikor helyt kell állnia. Az üldözöttekből hősök lesznek. A hősökből gonosztevők lesznek. Csak egy világ élheti túl: vagy az övék, vagy a miénk.

A lovagos részt előre leírtam, ami komoly hiba volt, hiszen a legelső kardozós csatajelenet kilóra megvett Merlinestül. Nem gondoltam volna, hogy sikerül elfogadható módon ötvözniük a két világot, és ezzel hatalmasat tévedtem. Ugyanakkor, amikor ugrunk a jelenbe, egy ideig élt bennem a remény, aztán jöttek azok a pillanatok, amikor Michael Bayt a robotjaival együtt a halálba kívántam. Látszólag ugyanazt kaptuk, mint eddig, és ha őszinte akarok lenni a két és félórás játékidőből negyven percet lehetne is kukázni az első egy órából, ami a lovagos részt leszámítva tényleg borzasztóan unalmas. No… a helyzet az, hogy a Transformers: Az utolsó lovag nálam innen indított.

Aztán abban a szent pillanatban, amikor Sir Anthony Hopkins feltűnik a színen, minden új értelmet nyer, és addig csak egy buta robotos akciófilmnek tűnt az egész, amelyet látszólag kinőttem. Azért látszólag, mert az elején azon gondolatok forogtak a fejemben, hogy "én már kinőttem ezt", "engem már nem köt le, és hat meg ez a robotkavalkád". Anthony Hopkins meghozza a minőségi időket, és ennek köszönhetően akkor figyeltem fel arra is, hogy Bay technikailag is mennyire odatette magát. Hopkinst nem rémlik, hogy túl sok akció-sci-fiben láthattuk volna, Az utolsó lovagban viszont olyat villant az öreg, hogy alig hittem el.

Nyilván az íróknak is jár a pacsi, hiszen az angol Lorddal igazán menő lapot húztak a pakliból, és a humora is neki a legjobb. Hopkins mellett mindenki más csak egy ripacskodó jöttment, a legszebb még az egészben, hogy Hopkins folyamatosan ontja magából a jobbnál jobb poénokat, beszólásokat, közben pedig átmegy nagy mesélőbe, ami az ő karakterességével, aligha lett volna hitelesebb bárki mástól. Egy szó, mint száz, engem vele megvettek kilóra, és ő a film mentsvára is - na, meg a komornyik robotja, aki legalább annyira jó arc, mint Hopkins karaktere. Persze a robot esetében kicsit túlfeszítik a húrt, viszont érzik, hol a határ. És akkor azt még meg sem említettem, hogy kissé Star Wars mashup érzés fogott el, hiszen a komornyik lényegében egy C3PO klón, és akkor még ott vannak az AT-DP másolatok is.

Mark Wahlberggel mostanában már nincs bajom, de tényleg kevés lett volna egyedül a főszerepre, úgyhogy baromi kíváncsi vagyok, ki viszi el a hátán a következő Transformers-mozit. Annyira nem hatott meg ez a film, hogy a marketinganyagait is csak kidobáltam, így Isabela Moner meg is lepett, és egy pillanatra megijedtem, hogy ugye nem ő lesz a női főszereplő?! Nincs vele gond, ő is odateszi magát, és vannak remek pillanatai, csak a többi kölyökkel együtt képtelen voltam valamennyire is komolyan venni őket. Meg, hát úgy mindent, amíg Hopkins fel nem tűnik a színen. Kétségkívül Laura Haddock a legjobb Megan Fox-pótlék, és így legalább a női front sínre került. Remélhetőleg marad a következő részre is, mert bár vannak nyálas jelenetei Wahlberggel, alapvetően bírtam a tyúkot, meg azt is, ami kettejük között alakulgatott.

A kormánytisztviselők szokás szerint tolták az idióta, csőlátású, logikátlan baromságaikat, hiszen ez kell a sikerhez - mármint valakinek ez is elég. Magukkal a színészekkel egyébként nincs gond, tényleg jól teljesít mindenki, és hozza a tőle elvárt szintet. De, hogy Stanley Tucci megint mennyire magasra teszi a mércét… hihetetlen, pedig alig szerepel, de őt is imádtam. Eleinte nem tudtam örülni, hogy a robotok komolyabb arcot kaptak, de ez is csak megszokás kérdése, és részben erre is értettem, hogy technikailag csodálatos ez a film. Vették a fáradtságot, és fejlesztettek a robotok mimikáin, sokkal ember-közelibbek, ami ijesztő is egyben, de a fejlődés mindenképpen értékelendő.

A másik része a fejlődésnek, hogy az utolsó bő egy órában nem ugyanazokat a világlerombolós akciójeleneteket láthattuk, amelyeket mára rommá járattak. Végre nem féltek, és tudtak is újítani, ami nagy szó egy ötödik résznél. Nem azt mondom, hogy hanyatt vágtam magam a látottaktól, de azért eléggé rendben van a CGI meg úgy összességében minden. Főként a monumentalitása, és a karakterek és tárgyak egységes mozgása nyűgözött le. Ekkor számomra már érezhetően olajozottan működött ez a gépezet, és a zenék is igazán vitték előre a szálakat, egy-egy alkalommal még dráma közeli pillanatok is születtek.

Továbbá, eléggé magával ragadtak a gyönyörű helyszínek. Michael Bay és stábja lényegében bejárta a világot, és szebbnél szebben fotózták az egészet. Egy jó pillanatkép, egy remek háttér ezúttal elég volt ahhoz, hogy abba kapaszkodjak, amikor a forgatókönyv romokban hevert, és több sebből vérzett. Merthogy ezzel nem igazán tudott mit kezdeni az írócsoport, és ez nyomot hagy a végeredményen. Összességében viszont sokkal jobb szájízzel, és még egy kis elégedettségérzettel távoztam a moziból. Arra emlékszem, hogy A kihalás korát nem igazán csíptem, a Transformers: Az utolsó lovag viszont teljesen nézhető - csak azt a fránya első egy órát ne cseszték volna el. Részemről erős 7/10.