Frank Vega kitüntetéssel tért vissza a vietnami háborúból, de képtelen volt beilleszkedni a társadalomba. Magányosan, visszavonultan él a házában, se munkája, se barátnője. Egy napon szemtanúja lesz annak, hogy a helyi buszjáraton két skinhead megtámad egy idős, fekete férfit. Vega közbeavatkozik, és megmenti őt. Mindezt valaki levideózta, és a felvétel a médiához is eljut. A férfit újra hősként ünneplik. A helyzet azonban rosszra fordul, amikor Vega barátját meggyilkolják, és a rendőrség nem tesz semmit.

Craig Moss rendező-társíró valami nem átlagossal jött, aminek vannak előnyei, de azért hátrányai is bőven. Nem tudom, hogy ki mire számított e film kapcsán, de én valahogy egy kicsit másabb stílusra. Abszolút tévéfilm hangulatú, és basszus, a maga módján még elég jól is szuperált a végére. Lényegében a sztorit el is lövik az első tízpercben, utána pedig valami teljesen más kerül a középpontba. Hogy valamennyire képet fessek róla, leginkább B-filmnek állítanám be, és ebben a szellemben érdemes nekiugrani, vagy épp pont kihagyni. Annyi szent, hogy nem egy újranézős darab, de nem bántam meg a rászánt idő.

Az oldschool hangulattal nincs gond, bár sütötték már ezt el jobban is - például a Machete-ben. Viszonylag sok beszélgetős jelenet követi egymást, ellenben kalandban, akcióban, zúzásban, verekedésben és üldözéses jelenetekben sem szenved hiányt. Emellett az első fele teljesen életszerű, szinte olyan, mintha egy idősebb fickó mindennapjaiból kiragadtunk volna néhány mozgalmasabb napot. Csíptem, hogy nem mindenkit nyomott le, viszont igazságtalanság is akad benne épp elég, na meg a vér sem hiányozhat, ha már 18-as korhatár besorolást kapott, és a lényeg, hogy nem vitték túlzásba. A verekedéseknél próbálkoztak a belassításokkal, ami annyira nem működött, viszont amikor Trejo nyomoz, és a térképen bekarikázódik egy-egy pont, ott elég egyedivel álltak elő.

Danny Trejo kedvenc a színészeim egyikre, és sikerült is nagyszerűen megformálnia azt a régimódi csókát, aki furán öltözik, pont, mint egy korabeli, közben mégis működik a coolérzet, és várod, hogy útjára engedje ökleit. A szakállát viszont egy kicsit nehezen szoktam meg, de egy idő után már nem erre figyeltem, hanem a csitt-csattra. Mikor Ron Perlman is felbukkant, olyan érzésem támadt, mintha vén deszantosok találkozójára kerülne sor, akik egymásnak ugranak.

Életszerűségéhez társul egy kis vonatottság, azonban mivel meglehetősen egyszerű, nincs mellédumálás, hanem a lényeget tolják, ami olykor egy kicsit száraz hatást kelt. A végére megjön a lendület, amiből egy talán többet is elviseltem volna, és mivel ezzel kissé odacsavarnak az egésznek, egy jószívű 6/10-et mondanék rá. Durva amúgy, hogy a bosszú mindig is jól eladható volt, és 2012-ben is megmaradt ez a tradíció, mert ez mindig is egy működőképes alapmotor bármelyik filmnek - persze amit nem túloznak el.