Egy életunt biztosítási ügynök napja izgalmas fordulatot vesz, amikor egy titokzatos idegen leszólítja a vonaton, és arra kéri, találjon meg egy utast, még mielőtt a vonat beér a végállomásra. Miközben versenyt fut az idővel, hogy megoldja a rejtvényt, egy halálos terv rajzolódik ki, amely veszélyezteti a saját és a többi utas életét is.

Nincs átszállás, nincs menekvés. Annyira bugyuta magyar címeket adnak mostanság egyes filmeknek, hogy még mindig sírni tudnék ezektől. Itt például mi a nyavalyáért hagyták meg a The Commutert? Mert ez a cím annyira sokat mond bárkinek is? Pont annyira ismeri mindenki mindkét címet, aki tudja, hogy a legújabb Liam Neeson-filmet látni akarja. Péntek este véletlenül moziba keveredtem és egy kis akciózáshoz támadt kedvem, így esett a választás a The Commuter - Nincs kiszállásra, ami sokkalta unalmasabbra sikerült, mint Jaume Collet-Serra rendező korábbi filmjei.

Neeson és Collet-Serra immáron negyedik alkalommal dolgoztak együtt: az Ismeretlen férfit a Non-stop követte, aztán jött az Éjszakai hajsza, amit láttam, de egy sötét katyvaszként él a fejemben és írás sem született róla, a szomorú helyzet pedig az, hogy a The Commuter is ugyanebben a csónakban evez, vagyis nem ez lesz a legélesebb kés a fiókban. Neeson pár éve az Elrabolva-filmekkel szépen önmagára talált, ő lett az ráncos Rambo, de azt kell mondanom, hogy a hátszél eddig tartott - illetve inkább az Éjszakai hajszáig. A The Commuter jól indít, habár az folyamatosan zavart, hogy az első tíz percben minden patikamérleggel kimért módon lett megvalósítva, ezért egész egyszerűen elvesztette az életszerűségét.

Nem ástam magam mélyre ebben a filmben, így a sztoriját sem ismertem, csak derengett, hogy vonaton játszódik és Neeson kényszerhelyzetbe kerül. Ez bárkivel megtörténhet, és még, ha a sztoritól el is tekintünk, azért lett volna mit csiszolni ezen az egészen. A 104 perces játékidő nekem sokkal hosszabbnak tűnt, a film közepe konkrétan vonatottá válik, Neeson karaktere nem bír kikecmeregni abból a bizonyos monoton kelepcéből, és közben még olyan pofonokat is bezsebel, ami teljesen hiteltelen egy hatvanéves "öregembertől". Például a vége felé azok a verekedős jelenetek mi, meg hogy? Nincs ember, aki akkora pofonokat és ütéseket követően úgy talpra áll, ahogy Neeson - hatvan fuckin évesen.

Liam Neesont nem készültem bántani, de nekem nem volt hiteles ebben a szerepében. Részben igen, mert elég jól hozza a kiégett, családos, adóssággal és gondokkal teli biztosítási ügynököt, de ennyi, az akciófigura ezúttal nem működött. Neeson rengeteget öregedett az elmúlt években és ez szembetűnő, plusz mintha fogyott is volna, ami szintén nem vet jó fényt a fizikumára. Vera Farmiga csak kirakatjátékosként van jelen, nyilván még mindig gyönyörű, korát meghazudtolóan szép, és színészileg sem okoz csalódást. Végre Patrick Wilson egy olyan szerepben, amikor igazán szerettem, akit hozott, persze a háttérből igazán remekül ott asszisztál Sam Neill vagy Jonathan Banks. De összességében elmondható, hogy érdekes arcokat szedtek össze a vonatra, ami kicsit a Gyilkosság az Orient expresszent idézte bennem.

Nem rossz a The Commuter, de a jó film nem ilyen. Ellenben a vége felé álmomból rázott fel a percekig tartó, soha véget nem érő vonatbaleset, amikor nem találtam szavakat a történésre. Egyik wagonbukfenc követte a másikat, közben ropogtak a CGI homokszemcsék és kő kövön nem maradt. Valahol tetszett, valahol pedig viccesnek találtam azt a szituációt, amibe Neeson karakterét belekeverték. Kicsit jó érzés volt nem tudni egy darabig, hogy ki-kivel van, meg a rejtélyesség működött, de maga a film nem olajozott szerkezetként funkcionált sajnos. Aludtam rá kettőt, és a helyzet nem javult, sehogy se jön ki kerek egészre a dolog, sokat unatkoztam ahhoz, hogy elnézőbb legyek: 5/10, azaz abszolút kihagyható középszer a The Commuter, hogyha az utóbbi tíz évben készült Liam Neeson-filmek megvoltak.