Hét jó barát találkozik azért, hogy együtt vacsorázzanak. Az este folyamán egy furcsa játékba kezdenek: úgy döntenek, hogy az asztalra rakják mobiltelefonjaikat és bárkinek is jelez a telefonja, együtt hallgatják meg a kihangosított hívásokat, együtt olvassák el a bejövő SMS-eket, és együtt néznek meg minden beérkező képes vagy szöveges tartalmat. Mivel barátokról van szó, úgy hiszik, hogy ismerik egymást, de ez a játék váratlan titkokat is felszínre hoz…

Sok esetben aggasztó tényező, amikor utólag pótolok egy szinte tökéletes filmet, és a Teljesen idegenek egy ilyen alkotás. Ráadásul egy, a mindennapjainkban nagyon is aktuális témát vesézget piszkosul őszintén és gátlások nélkül. A rendező, Paolo Genovese (Értetlenek) annyira szépen felépítette az egész történetet, hogy az első félórában látszólag semmi sem történik, viszont, ha figyelünk a részletekre - merthogy minden az orrunk előtt van -, akkor később megdöbbenést okozó apróságokat találhatunk.

Szerintem egy kezemen meg tudom számolni, mennyi olasz filmet láttam életem során, ez viszont teljesen más mindegyiktől. Legalább annyira temperamentumosak a párbeszédek, mint egy remek francia művészfilm esetében, és habár a vígjáték is szerepel a kategória-besorolásánál, nekem valahogy nem igazán támadt kedvem nevetni. Mindebben az a legszebb, hogy a Teljesen idegenek valahol tanító, tanácsadó jelleggel is bír, amelyet érdemes megfogadni és/vagy hasznosítani a gondmentesebb élet érdekében.

No, de nem akarok itt filozofálni, azt megteszi helyettem ez a remekre szabott dráma, amely lényegében egyetlen helyszínen, egy lakásban játszódik, a szereplői pedig teljesen életszerűek. Mindig is imádtam a spontaneitásra épülő filmeket, és még, ha ez nem is olyan, a szereplői abszolút úgy működtek közre a játékidő teljes hosszában, mintha a való életből ragadták volna ki őket. Ezek a tényezők megfizethetetlenek, és nagyon maximum amerikai függetlenfilmekben találkozhatunk velük, de ott is csak elvétve, nagyon-nagyon ritkán.

A szereplőket név szerint fölöslegesnek tartom megemlíteni, szinte biztos vagyok benne, hogy nagyon kevesen, nagyon kevesüket ismeritek, így inkább dobok egy IMDb linket, ha valaki nézegetné őket. A hét főszereplőt lényegében egy kalap alá is vehetjük, hiszen mindenkitől a maximumot kapjuk, és senki sem okoz csalódást, a meglepetésekről pedig a forgatókönyvíró-gárda gondoskodik.

Ha még nem láttad, és szeretnél ledöbbenni valami nagyon mindennapos dolgon, akkor hajrá, ezt a filmet érdemes pótolni, és ne vonakodjatok tőle. Ne ítéljetek elsőre, és nagyon fontos, hogy várjátok ki a végét, mert amikor elkezd kiborulni a bili, a film engem igazándiból akkor rántott be csak igazán. Olyan, mintha addig csak ízlelgetett volna, a végére viszont olyan állapotba kerültem, amelyet nem sok film képes manapság kiváltani. Az eleje miatt nem mondanám tökéletesnek, de közel van hozzá, ezt pedig egy 9/10-zel tudnám a legérthetőbben kifejezni.