A párizsi szuperzsarut, Sylvain Marot-t, akarata ellenére a marseille-i rendőrségre helyezik át azzal a megbízással, hogy megállítson egy olasz bandát, akik felturbózott Ferrarikkal borzolják Gibert ex-felügyelő idegeit és tartják rettegésben a várost. Segítségül kapja Marseille legrosszabb sofőrjét, Daniel unokaöccsét, aki történetesen a legendás fehér TAXI örököse is.

Atyavilág… Az első két rész tizenéves korom alapköveinek számított, hiszen már akkor is bírtam az autókat, és a franciák akkoriban még érezték, hogy hol a jó ízlés határa. A harmadik-negyedik részre természetesen ez a vonal már kissé elkopott, jöttek a túlon túli túlzások, a Taxi 5 pedig konkrétan önmaga paródiájává vált. A rendező kiléte lényegtelen, úgysem ismerjük, viszont az meglepett, hogy Luc Besson nevét adta a forgatókönyvhöz. Helyenként annyira fájdalmasan unalmas tud lenni a Taxi 5 poénkészlete, hogy nem is akartam elhinni, ugyanakkor alkalmanként pedig van benne fantázia - még akkor is, ha nettó baromság.

Még csak nem is az a baj, hogy túl van tolva, hanem, hogy konkrétan a Halálos iramban-filmekből merítettek, míg ugyanez az első két részről biztosan nem volt elmondható. Olyannyira abból az alapanyagból dolgoztak, hogy kerítettek a főszerepre egy vézna Vin Dieselt, Franck Gastambide személyében. Nem mondom, hogy rosszul csinálta, amiért küzdött, de folyamatosan gyenge utánzat érzést keltett bennem. A Daniel unokaöccsét játszó Malik Bentalha szintén nagyon kispályás, és sokszor siralmas is.

Gibert felügyelő (Bernard Farcy) sem a régi már, rendesen túltolták az egészet. Sabrina Ouazani legalább viszonylag normális karaktert írtak, aki egyébként simán lehetne Salma Hayek kishúga. Sand Van Roynak is jól állt a frigid francia barátnő szerep, egyébként semmi extra. A helyi "rendőrség" tagjai is szép baleset, inkább fájt őket bevetésen látni, semmint nevetni támadt kedvem. Az olasz rosszarcú szerepében díszelgő Salvatore Espositóról nem tudom eldönteni, hogy vagy nagyon jó volt, vagy épp ennyire rossz, de a többiekhez képest mindenképpen kiemelkedő, amit tőle láthatunk. Nyilván a nagypályán ez semmire sem elég.

Az autós része a dolognak utólag nagyon vicces: még az első két rész esetében is, azoknál mentségemre szóljon, hogy még szinte gyerek voltam, jó humorú látványmoziként él bennem az emlék. Most viszont, 2018-at írunk, tehát egy 2003-tól gyártott Peugeot 407 irtó viccesen néz ki Marseille utcáin Ferrarikkal vagy Lamborghinikkel szemben. Mondjuk az sem világos számomra, hogy a hegyi szerpentinen miként tudott a nyomukban lenni egy utcai autó. Egy szó, mint száz, Hollywood érzi, meddig érdemes tolni a határt, míg a franciák csak majomkodnak. Irreális az egész, és akkor le sem írom, mi történik a nyitójelenetben, és azt sem, hogyan ér véget a megmókolt 407 pályafutása. A hab pedig azon a bizonyos tortán, amikor a Halálos iramban 7-ből is nyúlták az Abu Dhabis zenét…

A Taxi 5 tehát az a kategóriás film, amit egyenesen házimozira kellett volna kiadni, vagy el sem készíteni. Sajnos a Hang nélkülhöz nem volt kedvem tegnapelőtt este, gondoltam nevetek egyet egy francia vígjátékon, ám inkább a végét vártam. Nem volt ez rossz, csak a jótól távol áll, mindenesetre azért pár jó poén, vagy értelmes képsorozat akad benne, de 2018-ban francia rendőrautókat az utcán tornyozni perceken keresztül… gáz. A 2000-es években ez még elment, mára elcsépeltté vált. 3/10.