A Disney • Pixar egyik legjobban várt animációs filmje, a nagy sikerű Némó nyomában folytatása. Az aranyhal-memóriájú kék halacska elindul, hogy válaszokat találjon a múltjával kapcsolatos kérdésekre. Kicsoda ő? Kik a szülei? Miért nem emlékszik semmire? És vajon hol tanult meg cetül? Útja során barátai Pizsi és Némó is elkísérik.

A hétvége áramlata úgy hozta, hogy elsodródtam moziba, és megnéztem a Szenilla nyomában-t, ami a fejemben egy olyan animációs folytatásként élt, amitől nem szabad sokat várni. Csakhogy egyetlen dologgal nem kalkuláltam, hogy e mögött a Disney Pixar áll, ez pedig azért fontos, mert általában ők nem aprózzák el, habár láttunk már karón varjút. Verdák 2, hogy ne menjek messzire az időben. A Némó nyomában egyik rendezője, Andrew Stanton mellett Angus MacLane társrendezői posztot töltött be, és az a helyzet, hogy fogalmam sincs, hogy kinek köszönhetően, de egy csupaszív történetet elevenítettek meg.

No, de ne szaladjunk ennyire előre. A Szenilla nyomában előtt leadtak egy kismadárról szóló rövidfilmet, ahogyan az Pixaréknál szokás. Irtó aranyosra sikerült, és a tengerparti helyszín miatt remek felvezetés volt Szenilláék kalandozásaihoz. Gyerekkor, előzmények, eredettörténet, és mégsem volt vele tele a hócipőm. A bébi Szenilla zabiálnivaló azokkal a nagy gülü szemekkel, a hozzá párosított szinkronhang pedig maga a tökély. Imádtam a vele készült jelenetek minden másodpercét. De, hogy ne csak a bébi Szenilláról írjak, a karakter egyébként is nagyon jó arc, ráadásul, még ha nem is ilyen szinten, de abszolút megtudom érteni a rövidtávú memória témában.

A régi arcok közül is sokakat viszontláthatunk, köztük Némó és az apja volt olyan, akik végigkísérték Szenillát a nagy útján. Szerettem, ahogyan kibontakozott az apa-fia kapcsolat, de az újoncokat sem kell félteni. Közülük egyértelműen, Hank, a polip a legkirályabb, és legszínesebb egyén. Nagyon bírtam, ahogyan hajtott előre, hogy elérje célját, és neki aztán mindig volt megoldása a lehetetlennél is lehetetlenebb helyzetekre, de erre még visszatérek. A hangzatos dumákkal felruházott fókák is jól tolták az ipart, és a szaggatott tollazatú madarunk sem átlagos pofa. Ha nem lettek volna ezek a karakterek, akkor kevésbé lett volna szórakoztató ez a történet.

Az első rész óta eltelt több mint tíz év meglátszik az animáción is, ami gyönyörű, és lenyűgöző lett. Továbbra is jellemzi a részleteiben gazdag kidolgozás, és az aprólékosság. Viszont most legalább sima vetítést sikerült elcsípni, ami felszabadító érzést nyújtott számomra, hogy nem kellett azt a fránya szemüveget viselni, és két lyukon át nézni a kényszer 3D-t… Elmondani sem tudom, mennyire boldog vagyok ettől az élménytől, ugyanis mostanság elég sokszor engedtem a szemüvegnek, pedig nem kellett volna! A képtelen helyzetekre visszatérve, mivel vízi állatokról beszélünk, így valamennyire megvan kötve a szereplők és az írók keze is, hiszen egy hal nem járhat-kelhet csak úgy a szárazföldön, mégis tökéletesen megoldottak mindent, hogy hősünk a lehető leghihetőbben eljusson céljához. Persze a vége felé a teherautós mutatványon csak borultam, de egyáltalán nem tudok haragudni érte a készítőkre.

Tényleg nem vártam semmit, főleg nem azt, hogy a Szenilla nyomában ennyire értelmes, és érzelmekkel teli folytatássá növi ki magát. Nem egy jeleneten meghatódtam, és együttéreztem a szereplőkkel, legyenek épp boldogok, vagy bánatosak. Minden smakkolt, és még unatkozni sem volt időm, elég volt csak hagyni, hogy sodorjon magával az áradat. A szinkron parádésan sikerült, és a humorérzékkel, a poénok áthozásával sem volt baj. Ezek fényében ugrik is a 9/10, mert megérdemli. Szeretem, hogy néha azért még megtudnak lepni még egy animációssal is. Sokkal agyhalottabb végeredményre számítottam.