Egy búvárcsapat különleges expedícióra indul a világ leghatalmasabb, legszebb és legnehezebben megközelíthető víz alatti barlangjába. Ám amikor a tomboló trópusi vihar nyomán lezúduló víztömeg elzárja a kivezető utat, a csoport egyre mélyebbre kényszerül a járatokba. Hamarosan nemcsak a halálosan veszélyes, ismeretlen tereppel, hanem az egyre jobban elharapódzó pánikkal is meg kell küzdeniük, ha meg akarják találni a tengerhez vezető utat és életben ki akarnak jutni.

Az utóbbi idők egyik legjobb kalandfilmjének indult, melynek zenei aláfestése kiválóan engedi a nézőt beleélni a csapat helyzetébe, de sajnos az összhatásról már nem vagyok ilyen jó véleménnyel. Alister Grierson rendezőtől második mozifilmként nem rossz teljesítmény, és valamennyire összeszedett is volt. Külön dicséret illeti a kameramozgásokért felelős szakembert, aki nagyszerű munkát végzett, mert korrekt módon bemutatták a legtöbbször szűk és kis helyeken játszódó eseménysorokat. A víz alatti felvételek csodálatosak lettek, telis tele adrenalinnal, és úgy érzem, annak a kevés Földön játszódó jelenetnek is nagyszerű hatása volt. A másik felszíni jelenet, amikor vihar közeledik, melynek fényképezése mellett szintén nem lehet szó nélkül elmenni. Gyönyörű!

Ám a későbbiekben a vízszint emelkedett és az adrenalinszint csak egy bizonyos ideig követte, majd vészes süllyedésbe kezdett. Kicsit hosszúra nyúlt, időként előfordult, hogy került bele néhány lapos perc, amikor elég gyakran néztem az órámra, és talán ezt kivágva fokozhatták volna a végeredményt. Sajnos, vagy nem sajnos, nálam az utolsó félórára elfogyott a kraft és a film egyedüli mozgatórúgója az a néhány érzelmes jelenet, amiből talán a kelleténél több került bele, mert gondolom senki nem úgy vált rá jegyet, hogy jókora része dráma. Persze azzal egyetértek, hogy tényleg kellett ilyen is, csak a mértékkel akadtak bajok.

A történet inkább felcsigázó és érdekes, mintsem 100%-osan remek, de ennyi ide pont elég, mert ez nem egy olyan film, amihez nagy színészek kellenek, és azt mondom, egy igazán jó stáb gyűlt össze. És az is biztos, hogy nem a nagy nevekkel adták el a filmet, hanem az érdekes sztorival és az érdekfeszítőnek ígérkező 3D-s víz alatti kiruccanással, na meg James Cameron producer nevével. Ezt meg is kaptunk, szóval e téren egy szavunk nem lehet, ráadásul költségvetéséhez mérten nagyon okosan használták fel a rendelkezésükre álló $30 milliót.

Először még jól kezelték a kaland és a csipetnyi dráma egyensúlyát, ami később felbolydult, de az indulatok, és a csapattagok közötti feszültség kellő időben-helyen jött elő, ami viszont tetszett. Richard Roxburgh egy szívtelen, kalandvágyó embert alakított, akivel teljesen eggyé vált, és csak a fia érdekelte. A fiát játszó Rhys Wakefield tipikus, de szerethető karakter, míg Ioan Gruffudd (Fantasztikus négyes) pont ennek az ellenkezője. Úgy gondolom, egy nagyon jó csapatot szedtek össze erre a nem gigasikerre, és ismét jól rávilágítanak, hogy ez a fajta hobbi az olyan extrém sportok közé sorolható, ami igazából csapatmunkába is könnyedén átvághat, mint ahogyan most megtette.

Kicsit vegyes érzéseim vannak, és be kell vallanom, valamivel többre vágytam, így az ingoványos 6/10-et elbírja, de többet semmiképp nem.