Az Oscar-díjas Charlize Theron alakítja Mavis Garyt, aki tiniregényeket ír. Most visszatér szülővárosába, hogy újra élje élete legdicsőbb korszakát és megpróbálja visszahódítani gimis szerelmét, aki amúgy boldog házasember. Amikor a hazatérés bonyolultabbnak tűnik, mint hitte, Mavis valószínűtlen szövetséget köt egy volt osztálytársával, akinek szintén nem sikerült még maradéktalanul túllépnie a gimnazista éveken.

Hú, a fenébe is, ezt de jó lett volna egy fesztiválon nézni, mondjuk a Berlini Film Fesztiválon, ugyanis náluk szerepelt a programban, és teljesen ilyen feelinget áraszt. Jason Reitman rendezése ezúttal annyira nem győzött meg, de még mindig értékes filmeket készít, és legalább Diablo Cody elkövetett néhány jó húzást a forgatókönyvben, viszont az sem hibátlan. Szerettem volna nem, de muszáj azon filmek közé sorolni, amelyiknek a közepét eléri a hullámvölgy - ugyan világosan látszott céljuk, de elérni valahogyan mégsem sikerült. Ennek ellenére szerethető alkotás a maga kis, már-már beteges stílusában, aminek tetejébe még sajátságos humorral gurít, és kellőképpen körbejárja a depressziót.

Több egyedi kis aprósággal jó pontokat ért el nálam - például ott van az a jelenet, amikor Mavis beül a Mini Cooperébe, a kamera ráközelít először az autó hi-fijére, aztán mutatják, ahogy a kazettában a magnó tekeri a szalagot, bár ez lehet, hogy csak nekem szórakoztató, viszont egyértelműen nem lerágott dologgal töltötték ki a kocsiban zenét hallgatós időt. Nem rossz film ez egy depresszióban szenvedő nőről, aki hajtja éppen aktuális álmait, de mindez működésképtelen lenne, ha nem egy Charlize Theron kaliberű színésznőre bízták volna a főszerepet, úgyhogy ki is térek rá.

Charlize Theronban állatira bírom, hogy nem egy tipikus észnélküli szőke liba, hanem tehetség is lapul a buksijában. Ritka párosítás, amikor a szépség és az ész karöltve járnak, de neki összejött az élet, nem beszélve zseniális színészi alakításáról! Fergeteges alakváltó, és ezt a tudását ebben a filmben is felhasználták, de gondolatom szerint elengedhetetlen volt, hogy hiteles maradjon karaktere. Nagyon jó példa egyébként, hogy egy kicsit gyengébben kinéző színésznőből mit lehet faragni néhány sminkes szakember tudásával. Visszatérve rá, mint színésznőre, olyan szemeket tud mereszteni, hogy komolyan lefelé vagy felfelé görbülő szájat vált ki a nézőből, attól függően, hogy mit kíván meg az aktuális jelenet. Vagyis ha eddig még nem írtam volna, ez nem az a fajta vígjáték, amely poénjaival nevettet, hanem Theron jön grimaszaival. A kutyájához kötődés aranyos szál egy ilyen magányos nőhöz, aki eszméletlen jól kezelte csáberejét, rossz szokásait és megszállottságát. Patrick Wilson, Patton Oswalt és Elizabeth Reaser mellesleg Theron mellett labdába sem rúghat, de velük is meg voltam elégedve.

Sok egyébként átlagos jelenetet vidám zenével dobnak fel, ami jelzi a film gyengeségét. Kicsit visszakanyarodva Theronhoz, csak nekem tűnt úgy több alkalommal, hogy bizonyos szögből fényképezve abszolút olyannak tűnt, mintha Scarlett Johansson ikertesója lenne?! Pontokban szűk 7/10, de ha nincs az utolsó negyedórányi felmentő sereg, akkor maradt volna hatosnak.