A videojátékok kora lejárt. De mi lesz az egykor népszerű, mára elfeledett figurákkal és feladatokkal? Talán élvezik a békés nyugdíjas életet? Tévedés! Utálják a feledést, és ha eljön az idő, visszatérnek. És akkor lesz haddelhadd! Ebben az ellen-Tron filmben, PacMan, Tetris és társaik fellázadnak teremtőik ellen, kilépnek a monitorról, és háborút indítanak az egyre modernebb játékokra vágyó emberek ellen. Még szerencse, hogy egy mindenre kész csapat felveszi ellenük a harcot.

Hová halad a mai filmes világ… A Pixel nyári premier idején teljesen hidegen hagyott, de most úgy hozta a sors, hogy pótoltam, azonban elég vegyes érzések kavarognak bennem. Az egyik felem azt mondja, hogy legalább eredeti volt, a másik felem viszont azt kérdezi, hogy a Sony illetékesei mit szívtak, amikor leokézták a projektet?! A már szebb napokat is megélt Chris Columbus (Harry Potter 1-2, Reszkessetek, betörők!) rendezett, akinek tényleg nem jut ma értelmesebb projekt Hollywoodban?!

Magától adódik a kérdés, hogy valóban ennyire nehéz ma rendes filmet találni Hollywoodban, hogy minden szemetet muszáj elvállalni? Eléggé így fest a dolog. Na de ne rohanjunk ennyire előre. Az eleje kifejezetten tetszett, tényleg olyan volt a hangulat, mintha valóban az 1980-as évek elején járnánk. Ez a része teljesen jól fekszik, és a fiatal karaktereket is emlékezetesre írták meg, de amikor ugrunk a jelenbe, minden más lesz. Igaz, az emberek is változnak az idő előrehaladtával, viszont ez a filmélmény szempontjából nem pozitívumként jelentkezett.

Meg kell hagyni, néhány jó poént sikerült belecsempészni, és az aranyköpések is remekül kivoltak találva. Imádtam azt a részét, amikor minden pixelekre hullott, vagy, ahogy a hatalmas PacMan az utcán tombol-rombol, de Donkey Kong is maradandó élményt nyújtott. Azonban ma elég nehéz olyan vígjátékot csinálni, ami egyszerre eredeti, és élvezhető is. A Pixelnél azt éreztem, hogy amikor valami újat mutatnak, és érvényesül az eredetiség hatása, akkor izgalmas, egyébként viszont inkább erőltetetten hatottak a próbálkozások.

Adam Sandler mostanra elérte, hogy abszolút hidegen hagyjon tőle minden. Ebben a szerepében semmi újat nem nyújt, és kihívást sem jelentett a számára. Furcsa módon Kevin Jamest viszont bírtam, hatalmas ötlet volt pont őt betenni az amerikai elnöknek. Michelle Monaghan is kellemes csalódás számomra, mert alapvetően nem kedvelem, ebben a közegben mégsem volt vele bajom. Fogjuk rá, hogy csíptem, és nagyon bejött, amikor Sandlerrel oltották egymást. Peter Dinklage-et viszont hagyjuk, ki nem állhatom, és ez sem egy olyan szerep, ami miatt lehet őt kedvelni.

Érdekes egyébként a film hazai korhatár besorolása, ami 12-es karikát jelent ebben az esetben. Elképzelhető, hogy velem van a baj, de az a sok obszcén kifejezés, és szexuális töltetű utalás csak nálam sok? Vagy ma már ez belefér ilyen korban? A Pixel egyszer nézhető, és akik az 1980-as években nőttek fel, remek nosztalgikus élménnyel fog szolgálni, de közel sem sorolnám a maradandó vígjátékok közé. Nálam ez így 6/10-et szólt.