Egy Paul nevű földönkívüli az elmúlt 60 évben egy titkos katonai bázison múlatta az időt. Az űrutazó fenegyerek ismeretlen okból úgy dönt, hogy elhagyja a létesítményt, és felugrik az első arra tévedő járműre. Ez pedig egy bérelt lakóbusz, melybe két földlakó, Graeme Willy és Clive Collins utazik éppen. Miközben üldözik őket a szövetségi ügynökök, no meg egy véletlenül elrabolt lány felbőszült apja, Graemme és Clive idétlen tervet ötlenek ki, miképp juttassák vissza Pault az anyahajójára. És miközben a két nyominger segíteni igyekszik, a kis zöld lény talán éppen bolygóközi hőst csinál a két balfácánból.

Végre eljutottam oda, hogy csekkolhattam a Pault, amiben valamilyen oknál fogva láttam fantáziát, és úgy tűnik, nem hiába, mivel egész zsír sci-fi kerekedett ki belőle. Rögtön az elején úgy indítanak, hogy a két főszereplő csóka megérkezik San Diegóba a Comic-Conra, és közben tök feelgood hangulat uralkodik. Kérdezem én, hova kell ettől több? Persze nem ennyiből áll a film, jól is néznénk ki. Igazából engem azzal fogtak meg főként, hogy elrejtettek benne egy csomó geekeknek és vérbeli filmrajongóknak szánt utalást, ami ugyan egy átlagembernek közel sem biztos, hogy poén lesz, vagy egyáltalán bármivel többet fog nyújtani. Kisebb negatívum, hogy a legelejét leszámítva döcögősen indulnak be az események, de utána már megy minden, mint a karikacsapás, és ahogy halad előre a játékidő, azt veszed észre, hogy ez a csapat egyre jobban összekovácsolódott, és egyre jobban szórakoztat. Legalábbis velem így történt.

Simán ráfoghatjuk, hogy road-movie alapokra építkeztek, és jelen esetben egyáltalán nem zavart ez a felépítés, de amitől igazán tartottam, azok a főszereplők és poénjaik. Kimondottan nem szoktam bírni az angol humort, de itt kivételt kell tennem, és a főszereplőknél is, mert izgalmas másfél órát köszönhetek nekik.

A két főszereplő, vagyis Nick Frost és Simon Pegg vérbeli angolok, akik a forgatókönyvet is maguk vésték, és nagyszerű munkát végeztek ezen a téren is. Ez a két fazon olyan dolgokat istenít, és olyan dolgokat művel, amit mások esetleg tök bénának tartanak, úgyhogy megint oda lyukadok ki, hogy igazán csak az fogja megérteni a két főhőst, aki valamennyire hasonlít rájuk, vagy egy kicsit is geek. Színészileg is jól tolták az ipart, Pegg hatalmas kockaarc amellett, hogy nagydumás, a haverja pedig ennek pont az ellentétje, legalábbis valamennyire biztosan, hiszen író a srác, de mindenképpen jó kis csapatot alkottak. Jason Bateman egy tapadós, mindenre elszánt FBI ügynök szerepét kapta, ami kimondottan jól állt neki. Sigourney Weaver cameoja pedig brutálisan jó, és aki látta a filmet, az tudja, mire gondolok. A végére hagytam Kristen Wiig-et, aki az egyik olyan szereplő, aki egész kellemes főszereplővé nőtte ki magát a film végére.

Paul megkapja a külön bekezdést, mert hát csak a címszereplőről beszélünk. Ő egy pofátlanul vicces UFO, aki részletekben nagyon gazdag kidolgozást kapott. Gondolok itt az arckifejezéseire, meg úgy egyáltalán az összképre. Ebben a filmben az UFO-s téma totálisan másképp lett megközelítve, ugyanis itt nem feltétlenül gonosznak állítják be, sőt. Haverarc igazából! Ott van még az a tény, hogy elvileg R-es korhatár besorolást kapott odakint, gyakorlatilag annyi szép dolog történik benne, hogy egy mai gyerekbe tuti nem tenne kárt Paul.

Feljebb direkt kihagytam a Spielberges-raktáros utalást, ami önmagában is nagyszerű, de nem fogom lelőni a poént, nyugi. Sci-fiként kezdődött, de a legvégére úgy érzem, hogy becsaládosodtak, vagyis mondhatnám, hogy ez egy utazós családi sci-fi lett belőle végül, ami 7/10-et ér.