Az öt éves Saroo egyszer csak arra ébred, hogy rossz vonattal utazik egyes egyedül, egyre távolabb észak-indiai otthonától. A megrettent és megzavarodott kisfiú másfél ezer kilométerre vetődik el, a nyüzsgő és átláthatatlan Kalkuttába. Valahogy sikerül boldogulnia az utcákon, mígnem egy árvaházban köt ki. Ott egy ausztrál házaspár fogadja örökbe, így biztonságban és szeretetben nőhet fel Hobart városában. Hogy ne tűnjön hálátlannak újdonsült szüleivel szemben, múltját mélyre temeti, vágyával és reményeivel egyetemben, hogy valaha viszontlátja szülőanyját és testvérét. Egy véletlen találkozás más indiaiakkal azonban ismét feltüzeli titkos sóvárgását. Csupán maroknyi emlékkel és egy Google Earth nevű új technológiával, Saroo korunk legnagyobb és legképtelenebb kutatásába kezd elveszett családja után.

Végre újabb Oscar-jelölt alkotás, ami jogosan szerzett magának hat jelölést! Az Oroszlán azon kevés alkotások közé tartozik, amelyek nemes céllal készültek, olyan érdekeket képviselve, ami nem a pénzről és a vagyonszerzésről szól. Emlékeztek még a majd egy évtizede bemutatott Gettómilliomosra? Az Oroszlán első képsorait elnézve hamar Danny Boyle filmje jutott eszembe, ami szintén megérdemelten gyűjtött be nyolc Oscar-szobrot, és reménykedem benne, hogy Saroo története sem hagyja hidegen az Akadémia tagjait.

Garth Davis rendező neve ismerősen cseng? Nem?! Egy dokumentumfilmet rendezett majd húsz éve, és a listáján van még egy rövidfilm, valamint hét, azaz hét darab tévésorozat epizód levezénylése. Ilyen pályával maga mögött sikerült tető alá hoznia ezt a gyönyörű és szívfacsaró drámát, ami a játékidő végére engem totálisan levett a lábamról. Minden egyes mozzanata egyszerre fájdalmas, és reménnyel teli. Davis épp a Rooney Mara főszereplésével készülő Mary Magdalene utómunkálataival van elfoglalva, ami ezek után nyilván extrém módon várós! Ez a film példa arra is, hogy valaki megmutassa, milyen is az igazi, belülről fakadó tehetség, mert ilyet nem hoz össze csak úgy bárki.

Minden hatást fokoz, hogy Davisnek semmi köze az indiai néphez, az ő társadalmukhoz, mégis tökéletesen beszélte a nyelvüket. Sokakban felmerül a kérdés, hogy mit is jelent a film címe, erre pedig mindenki számára az a válaszom, hogy nézze meg a filmet, és kiderül. A befejezés kapcsán azért jutott ez (is) eszembe, mert érdemes megfigyelni, hogy az indiai világ egyszerre kegyetlen, s összetartó. Előbbi azért, mert többek közt rengeteg az emberkereskedő, ezáltal gyermekek ezrei tűnnek el, utóbbi viszont példaértékeket képvisel, hiszen ez a mai társadalomból már szinte kihalt. Azon közösségek, ahol viszont megvan még az összetartás, hiába élnek szegénységben, jelképesen és valahol mégis több van nekik, mint a jómódban élőknek.

Sunny Pawar az egyik legtehetségesebb gyermekszínész, akivel valaha találkoztam! Nem ide tartozik, de gusztustalan húzás volt Amerikától, hogy nem kapott amerikai vízumot, így lemaradt az akkor még csak Oscar-esélyesnek ítélt Oroszlán tengerentúli premierjéről. Nyilván veszélyes egy nyolcéves indiai kisfiú, aki mellesleg csupa szív és lélek, mindezek tetejében pedig intelligens és talpraesett! Egyszerűen bámulatos, amit véghezvitt ez a kiskrapek, majd meglátjátok, ha esélyt adtok neki. Higgyétek el, érdemes! A bátyja szerepében feltűnő Abhishek Bharate-től is hiteles alakítást láthatunk, bár ugyanez elmondható egyébként az összes szereplőről kivétel nélkül.

Dev Patel ismét csúcsra járatta a tehetségét, és újfent bizonyított. Érzelmekkel átitatott, megdöbbentően emberközeli játékot láthatunk tőle, amelyről bárki példát vehet. Abba már nem is megyek bele mélyebben, hogy mit képvisel ez az egész történet. Nicole Kidman először nagyon fura szerzetként jelenik meg a vásznon, ám ez csupán annyit jelent, hogy húsz évvel ezelőtt más volt a divat, és tökéletesen rekonstruálták a kinézetével az akkori kort. A nevelőapa szerepét játszó David Wenham sem lóg ki a sorból, kicsit Mads Mikkelsen-szerű és szintű produkciót láthatunk tőle a háttérben. Patel mellett Rooney Mara is legalább annyira hiteles, mint ő, habár az ő helyzete és élettörténete teljesen más jellegű, de színészet szempontjából ő sem marad el a nagyoktól.

Az Oroszlán Torontóban debütált, és a kezdés után nem sokkal be is villant, hogy mekkora élmény lett volna egy fesztiválon becserkészni ezt a filmet… A zenéje is annyira erős, berántós, hogy már az első jelenet alatt megvettek maguknak, pedig ott még csak tájpásztázást láthatunk. Az tetszik még ebben a drámában, hogy nem görcsösen ragaszkodik az életcéljához, vagyis nem direkt módon van a néző arcába tolva, hogy márpedig ez is egy 'szüleimet keresem' történet, hanem mindvégig nemes egyszerűséggel újraalkották a történteket. Remekül van beleágyazva ebbe a közegbe a Google Earth is, egyáltalán nem zavart ez a modernkori vívmány sem.

Ha előkeresitek az Oroszlán hat Oscar-jelölését, és legalább annyira megvett titeket is ez a történet, mint engem, belátjátok, hogy az összes kategóriában indokoltan van jelen. És te jó ég, Sia előadásában a Never Give Up is mekkora zene! Az elején, sőt még a közepén sem gondoltam, hogy ennyire összeáll a végére minden, de az ilyen alkotások tartják bennem a lelket, ilyen filmek miatt van értelme még moziba járni. 10/10.