Értékelés: MadagaszKarácsony (Merry Madagascar)

Jópofa kis karácsonyi kiruccanás, jó volt őket látni így TV-ben is, nem csak a mozik vásznain. Lehetett rajta látni, hogy TV-be készült, de ehhez képest a látványvilág nagyon rendben volt. Talán poénokban kicsit szegényebb volt, mint két mozifilm elődje, de azért lehetett rajta röhögcsélni.
Ebben a részben megszületett a Madagaszkáriak új Himnusza is, Julien király tiszteletére, aminek hallatán a rekeszizomgörcs kerülgetett, nagyon eltalálták! A pingvineket most sem kellett félteni, megint hozták a formájukat, csak érne már ide az Amerikában vetített, róluk szóló sorozat valamilyen formában. A zene, mint a mozifilmekben is, most is megfogott, de ugyanez elmondható a rímekről is, valamint meglepődtem még, és egyben nagyon örültem is, hogy ugyanazok a szinkronhangok voltak, mint amiket moziban, vagy éppen DVD-n hallhatunk megszólalni.
Összességében persze a filmek többet nyújtottak, de ez is megállta a helyét, így 7/10-es.
