Az egyik legerősebb mutáns ő. Szelídíthetetlen, elpusztíthatatlan, kiismerhetetlen. És szeret szivarozni. Egy titkos katonai fegyverkísérlet alakította annál is keményebbé, amivé a génjei tették. A csontjait adamantiumötvözetre cserélték, ám azt a képességét, hogy a sebei azonnal begyógyulnak, nem vették el tőle. Ökléből gyilkos karmok bújnak elő, és nem fél használni őket. A kanadai erdőkben érzi magát igazán jól. Magányos. Bosszúálló. Nem barátkozik senkivel. De valaha egy csapat tagja volt. X-Men volt ő is. És az emlékeknél talán nincsenek fontosabb dolgok…

Ezzel a filmmel aztán keményen odavertek a betonra! A Logan után olyan érzéssel távoztam a moziból, mintha az eddigi X-Men filmek csak mesék lettek volna, méghozzá abból is súlytalan fajták. Mennyire ideje lenne már, hogy tovább haladjon ez az új R-es korszak, és egyre több felnőttre vágott film kerüljön mozikba a meggyőzőbb végeredmény érdekében. No, hát James Mangold (The Wolverine) jött, és kanyarított nekünk egy olyan Rozsomák-filmet, amitől eldobjuk a agyunkat, ugyanakkor jó tisztában lenni azzal a tényezővel is, hogy a Logan semmire, de az égvilágon semmire nem hasonlít korábbról.

Például ott van az első limuzinos jelenet is, amikor még minden kérdőjeles, és fogalmunk sincs, hogy hol vagyunk. Legalábbis nekem, a képregények ismerete nélkül nem volt, és gyakran éreztem magam kizsigerelve a semmi közepén ücsörögve, a játékidő előrehaladtával pedig minden egyre durvább lett, a végére viszont mégis összeáll kerek egésszé. Azt kell mondanom, hogy Mangold brutálisan felépítette a cselekményt is, és mellőzve a bizonytalan pillanatokat, valami újat, frisset tett le az asztalra, amelynek imádtam minden egyes képkockáját.

Semelyik előző rész még csak köszönőviszonyban sem lesz ezzel, hiszen itt egy teljesen más irányt vettek célba, így az egész film olyan, mintha betennénk egy kalapba egy kis művészire vett futurisztikus drámát a képregényhősökkel együtt, aztán összeráznánk őket. A végeredmény pedig teljesen egyedi, ugyanakkor nem biztos, hogy mindenki szervezete szívesen fogadja majd be. Először jómagam is küzdöttem az elemekkel, és csak kapkodtam a fejem, hogy hol is vagyunk, s mi-miért történik, aztán szép lassan választ kaptam az összes kérdésemre.

Az imént elhangzott a futurisztikus jelző, ami nem véletlen, mert a Logan egyszerre az univerzumába beleillő képregény-film és jövőben játszódó sci-fi is, amelyet annyira remekül éreztetnek, hogy ehhez hasonlót sem láttam még. Évszámot nem írok, hogy ne lőjek le meglepetést, viszont kilóra megvettek például az autópályás résszel, amikor a kamionok között lavíroznak - nagyjából a The Wolverine azon jelenetéhez tudnám hasonlítani, amikor a vonat tetején küzdenek. A többi az apróság, mégis úgy teszik jövőbelivé az atmoszférát, hogy nem ezen van a hangsúly, nem ezt tolják az arcunkba, hanem a legfőbb csapásvonalat.

Nem beszélek mellé, Logan tényleg megöregedett, Hugh Jackman pedig úgy játszik, hogy akár Oscar-jelölés is kijárna ezért a szerepért, ha lenne olyan, aki meglátja a játékát. Jackman egy kincs, meg úgy az egész, amit véghezvisz ebben a részben. Az a futási technika, a vérben úszó szemek... Te jó ég! Ott az első limós jelenet, de végül is bármely megmozdulását is ragadjam ki a filmből, lesüt a karakterről, hogy mennyire koros. Már nem úgy pörög, mint régen, és elege van az egykori életéből, a rosszfiúk mészárlásából. Belefáradt, és teljesen hitelesen adnak vissza mindent, ami ehhez köthető. Jackman pedig tényleg akkorát alakít, hogy leszakad a plafon. Ezek alapján nem is kérdés, hogy az Old Man Logan mennyivel ideálisabb címválasztás lett volna.

Patrick Stewart helyzete csak annyiban másabb, hogy nem ő a címszereplő. Végre egy főszerep az öregnek, akinek karaktere aztán tényleg tartogat meglepetéseket még kilencven éves korában is. Nyilván Stewarttól is ragyogó alakítást láthatunk, és ebből a szempontból is nagyon erős a film, de az egész tálalás zseniális. Hogy ne menjek messzire, hátborzongatóra sikerültek azok a részek, amikor az öregnek rohama van. Egyszerűen oda meg vissza voltam tőle, de az egyszerűbb, lovas mozzanat is mekkora már, és ahogy összességében kezelik és oltják egymást Logannel…

A meglepő nem is ez, hanem a kis Dafne Keen előadásmódja. Ez a leányzó egy csoda. Nem is értem, hogyan volt képes eljátszani azokat a jeleneteket, amikor elengedi magát, és teszi, ami megszületik a kis fejében. Mivel a karakter elméje elsőre kiszámíthatatlannak tűnik, a későbbiekben folyamatosan azon aggódtam, amikor emberek közé került, hogy vajon mikor szakad el újra a húr, és mi lesz a következménye. Csak ennyire kísértetiesen mély alakítást láthatunk tőle is, és ezek után tippre fényes jövő áll előtte, ha nem áll meg a küszöbön.

Ezek tetejébe Stephen Merchant a háttérben parádézik Caliban szerepében, aki még egy mutánshoz képest is fura szerzetté nőtte ki magát - habár teszem hozzá, gőzöm sincs a karakter múltjáról, de nagyon csíptem, amit láttam, és ahogyan Merchant életre keltette ezt a mutánst. Az elfogó fiúk élére állított Boyd Holbrook sem kispályás, azért rendesen megizzasztja Logant. Írhatnék még több színészről is, de úgy vélem, hogy fölösleges lenne, hiszen olyan, mintha mindenkit korbáccsal vert volna a rendező, így ezen a téren sem eresztett magának senki lazát.

A képi világától tartottam kissé, és nemrégiben felvetődött a fekete-fehér változat elkészítése is, ami tippre nagyon is működne, ha figyelembe vesszük a körülményeket. Valahol egy mix az egész film, hiszen annyi minden keveredik benne, a váratlan viszont az, hogy mindez előnyére válik a látottaknak, és nem megy át nevetségesbe. Iszonyúan bírtam, amikor a szereplők keresztbe tesznek egymásnak, és kő kövön nem maradt körülöttük. Nem írom le, hogy ki bukkan fel, de ott befigyelt némi Terminátor 2-szerű nosztalgikus harc is. Hogy mit mondok a Marco Beltrami által komponált zenékre?! Texas sohasem volt még ennyire könyörtelen!

A karaktert ismerve nyilván rengeteg a közelharc, amelyek egytől egyig kíméletlenek, drasztikusak és repkednek a végtagok. Végre eljött az idő, amikor a finomkodást a háttérbe parancsolták, és Logan karmai helyet kaptak egy-egy koponyában. Érdemes azt is megfigyelni, hogy a vért sem direkt módon tolják az arcunkba, hanem úgy "szolidan" van jelen, mégis érződik egy-egy jelenet súlya. Vagy az, amikor odacsapnak valakinek, akkor valójában olyan érzés fogott el, hogy ezt az ütést/szúrást tényleg bevette az adott egyén. Az pedig már csak hab a tortán, hogy X-23 rátesz egy lapáttal mindenre, és olyat láthatunk tőle, amit gyerektől eddig még soha.

Még a szinkron is rendben van, csak dicsérni tudom, hiszen Sinkovits-Vitay András még a megöregedett Logant is olyan természetesen hangolja, hogy félelmetes. Nyilván jöhet majd az eredeti nyelvű változat is itthon, hiszen ez fokozhatja még a hangulatot, de engem így is simán meggyőztek. Ugyanakkor direkt pihentem rá egy kicsit, mert ezen aztán van mit emészteni. Nem mondom, hogy ez a legtökéletesebb film, de szép búcsút kapott Rozsomák, a 10/10-re pedig simán rászolgált.