Rachel minden áldott nap felül a vonatra, hogy bemenjen a városba, és minden áldott nap kétszer elhalad a régi háza előtt. A ház előtt, ahol a volt férje az új feleségével és nemrég született gyermekükkel lakik. Rachel képtelen elengedni a múltat, és miközben fájdalmát alkohollal próbálja enyhíteni, egy fiatal párról talál ki történeteket, akiket a várakozó vonatról figyel meg.  A nő elképzelése szerint Megan és Scott élete tökéletes: gyönyörűek, szerelmesek és hűségesek egymáshoz. Ám egy nap valami olyan megdöbbentőt pillant meg a vonat ablakából, ami mélységes félelemmel tölti el. A kétségbeesett nő mindenáron ki akarja deríteni az igazságot. Tanúnak jelentkezik a rendőrségen, ám alkoholizmusa és emlékezetkiesései miatt senki se hisz neki - még ő maga sem…

Mennyire jó misztikus krimi lehetett volna ebből az adaptációból, te jó ég! A végeredmény közel siralmas, és több sebből vérző. Az alapvető probléma a főszereplőnővel van, de Tate Taylor is hiába remek rendező, ez a téma nem neki való, sőt, mi több, teljesen ellehetetlenítette a helyzetét. Ez a film kétféleképpen működhetett volna olajozott gépezetként: az egyik, ha a svédekre bízzák, a másik pedig, ha David Fincher rendezni. Ugyanakkor mivel nem ismerem az alapokat adó regényt, így nehéz véleményt formálni arról, hogy milyen is az valójában, viszont mivel bestseller, nem tudom elképzelni, hogy az is ennyire puhány legyen.

Mindezeken túl két nagy probléma van: az egyik, hogy az egy évvel ezelőtt bemutatott Holtodiglan színeit és hangulatát próbálták lekoppintani, a másik pedig a skandinávokra vezethető vissza, vagyis ők aztán magasra bírják tenni a lécet. És hiába vannak ebben a történetben is durva mozzanatok, nehéz múlttal rendelkező egyének, annyira magasra került már az ingerküszöböm - meg talán a népé is -, hogy kevéssé tudott bármi is meghatni. És akkor ezt rontja hatványozottan Emily Blunt jelenléte.

Emily Blunt nem rossz színésznő, csak épp túl kemény a karakterisztikája egy ilyen szerephez, ergo teljesen alkalmatlan ide, és elég szörnyű mindezt két órán keresztül végignézni. Érdekes módon a játékidő utolsó negyedére kapott lángra a film, vagyis akkor, amikor nem körülötte forgott a világ. Mindezek tetejébe ugye úgy ábrázolják Blunt karakterét, mint egy rossz, masszív alkoholistát, csak mivel ehhez is túl kemény, képtelen volt hitelesen eljátszani, hogy tényleg le van csúszva. Próbálkozott, csak ez így kevésnek bizonyult.

Ahogyan említettem, az utolsó negyedével javít A lány a vonaton, de azt is csak a szereplőinek köszönheti. Mondjuk legalább a két egyformának tűnő színésznővel sikerült összezavarniuk. Ebből a szempontból remek választás volt Haley Bennett és Rebecca Ferguson is. Mindkét színésznőt nagyon szeretem, csak épp olyan gyenge volt az egyéniségük, hogy sok idő kellett, hogy a helyén tudjam kezelni őket. Például egy Fincher-filmben nincs ilyen mellényúlás, de hangsúlyozom, lehet, hogy a könyv is - direkt - ilyen. Nyilván ez lehet az én hibám is, de ők legalább színészileg rendben voltak. A férfi front is nagyon erős Justin Therouxszal az élen, akiről viszonylag nehezen tudtam olvasni, és nagyon sokáig remekül leplezte magát. Illetve még Luke Evanstől is erős játékot láthatunk az egyik mellékszereplő bőrében meghúzódva. És Edgar Ramírez is történetesen ugyanez a kategória még kevesebb játékidővel.

Tehát a színészstáb hiába ütős Emily Bluntot leszámítva, ha a cselekmény mesélése érdektelen. Eleinte még lelkesen vártam, hogy történik valami, és bíztam a filmben, hogy majd beindul ez, aztán a fele előtt ráébredtem, hogy esélytelen a dolog, ebben ennyi van. Egy lány - aki igazából nő - vonatozik, mindig lát, s felfedezni vél valamit, ami vagy úgy van, vagy nem. Pusztán üres találgatások, amelyek remek bajokozók. És amikor már sokadjára húzzák elő ezt a kártyát, elég elkeserítő.

Ezt tényleg a svédeknek kellett volna feldolgozni, és a legviccesebb az egészben, hogy Rebecca Ferguson személyében került egy csöppnyi svédség a történetbe. Szóval bárhonnan is nézem, hatalmas csalódás, és többet között emiatt is járok manapság kevesebbet moziba. Megírhatnátok, hogy a könyv milyen, vagy, hogy az alapján mennyire sikerült a történetet jól, vagy épp rosszul vászonra vinni. Kíváncsi lennék rá. A játékidő felét minimum végigunatkoztam, és A lány a vonaton csupán az utolsó félórának köszönheti, hogy felkerekítem a pontjait 6/10-re.