Amerika. Szabadság. Egyenlőség. Cam Bradyt (Will Ferrell) és Marty Hugginst (Zach Galifianakis) ezek egyike sem izgatja, miközben ádáz csatájukat vívják Észak-Karolina kongresszusi képviselőségéért ebben a "belemenős, térdcsapkodósan vicces vígjátékban" (Rafer Guzmán, Newsday). Amikor a negyedik ciklusát töltő Brady botrányba keveredik, minden hájjal megkent pénzemberek a teljesen zöldfülű Hugginst indítják ellene. Ahogy közeledik a voksolás napja, a két jelölt szó szerint minden eszközt bevet a politikai pankrációban, amelynél mocskosabbat és mókásabbat elképzelni sem lehet… legalábbis a következő választásokig.

A vígjáték, amely végül a hazai mozikat elkerülve csupán az otthoni 'szórakoztatás' jegyében jutott el színem elé. Jay Roach (Apádra ütök, Vejedre ütök) rendező új munkájáról van szó, amelyet eleve kétségekkel fogadtam a témája és a főszereplők miatt, de azért mindenképpen látni szerettem volna, ha másért nem, Galifianakis miatt. A rendező előbb említett két vígjátékát kimondottan jól fogadtam, és ezt érdemes szem előtt tartani. Durva egyébként, hogy itt ez a vígjáték Roachtól, aki ugyancsak rendezőként jegyzi az HBO-s Versenyben az elnökségért (Game Change) című tévéfilmet is, amire gyorsan rá is kéne ugrani, hátha jobb politikai film. Na nem azért, mert a Képtelen kampány annyira tetszett, szó sincs erről!

Kimondottan jónak indult, és önmagamat meglepve párszor elég rendesen megnevettettek, és ekkor még úgy gondoltam, hogy van remény. Később azonban minden a feje tetejére állt. Elindult a kampány, kettejük mocskos politikai versengése tipikusan álszent amcsi módra. Azt hiszem, nem túlzás jelzőként a gusztustalan és gerinctelen szavak szinonimáival jellemezni, amit a két kampányoló mindvégig művelt, ám az is tény, hogy mind Ferrell, mind pedig Galifianakis tökéletesen illett ide.

Will Ferrell mindig is egy taszító egyéniség volt a szememben, és ebben a vígjátékban új esélyt kapott tőlem arra, hogy bebizonyítsa, tud ő normális is lenni. Hát nem, nem tud. A csóka kattant, és csak és kizárólag semmirekellő szerepeket vállal el tré filmekben, amelynél minden egyes alkalommal mellékhatás az agysejt pusztítás, szóval óvatosan! Zach Galifianakis a Másnaposok-filmekben megkedveltette magát, és mondhatni, bírom is a búráját, de hogy mennyire beteges figurát alakít ebben a filmben is… Bár nem értem, min lepődök meg, hiszen sose volt normális, de párszor sikerült megnevettetnie. Jason Sudeikis is egészen jól mozgott a háttérben, de Dylan McDermott volt a nagy kedvenc, aki ugyancsak teljesen jól adta vissza az általa alakított figurát.

A szinkronhangokba nem tudok belekötni, bár Ferrell mintha Jim Carrey magyar hangját kapta volna, ami picit zavart, de a többiek teljesen korrektül szólaltak meg a magyar nyelvű változatban. Kimondottan előny, hogy Galifianakis is a már megszokott szinkronhangját kapta.

Mint vígjáték, egyszer nézhető sok-sok szódával, és bevallom őszintén, a vége felé néhány alkalommal befigyelt az álommanó, szóval ezek alapján aligha tudok egy 4/10-nél többet adni rá, amelyet főleg a színészek miatt ér el.