Mi teszi a jó kalózt? A lelkesedés, a vágy a zsákmány után és a hatalmas, dúsan göndörödő szakáll. E film főszereplője tökéletes kalóz: csak az a kis hibája van, hogy soha, egyetlen terve sem válik valóra – de legalább kitartóan próbálkozik. Hű társaival hét tengert hajóz be, hogy legyőzze ellenségeit Black Bellamy kapitányt meg Penge Lizt, és végre elnyerje a legnagyobb, legrégebben vágyott kincset: Az év kalóza-díjat. Kalandos útja során bejár néhány távoli egzotikus szigetet és a ködös Londont, megküzd a rossz természetű királynővel, szövetkezik egy zseniális ifjú tudóssal, és közben sosem veszíti szem elöl azt, ami a jó kalóz számára az igazi lényeg: kaland és körszakáll!

A kalózos téma nekem egész sok tálalásban jöhet, és ennél filmnél is inkább a kíváncsiság, mintsem az igazi érdeklődés hajtott. Másfél órát úgy gondoltam, megérdemel, de miután vége lett, erősen bántam, hogy nem másra esett a választásom. A hivatalos szinopszisban - és gondolom az eredetiben is - mondjuk kissé erős ez a bekezdés "A Wallace & Gromit, a Csibefutam és az Elvitte a víz alkotói az angol humort elegyítik a Pixar-féle animációs kalandok szellemével: kalózmeséjük így minden generáció számára egyszerre nagy élmény". Kezdem ott, hogy a Wallace & Gromit gyermekkoromban feküdt, de mára felnőtt fejjel nem egy nagy élmény, viszont kellemes emlék. A Csibefutamot soha sem szerettem, viszont az Elvitte a víz ettől jóval izgalmasabb volt számomra. A végső mondat pedig úgy ahogy van, nettó hülyeség, és ezt nem bántásból írom, mert nyilván a Sonynak az volt a célja, hogy minél több embert becsődítsen a moziba, de ezek a valótlanságok fájdalmasak. Egyébként magánál a filmnél is többször éreztem ilyet, mert ugyan a mesevilágban sokkal szabadabb kézzel dolgozhatnak az alkotók, de nem egyszer olyan túlzásokba estek, hogy dülledt a szemem rendesen.

Sajnos az angolsága sem épp előny, viszont az animáció annyira finoman kidolgozott, hogy amíg a szereplők meg nem jelentek a színen, minden hihetetlenül valósághűnek tűnt. Durva, hogy 2012-ben mikre nem képesek ezzel a technológiával. A szereplőket olyan ígéretes színészek szólaltatják meg az eredeti változatban, mint Hugh Grant, Salma Hayek vagy Jeremy Piven, bár mi a szinkron miatt nem sokat kapunk belőlük, viszont ez a gyurmafigurás megoldás ebben a szép közegben nagyon nagy butaság volt a készítők részéről. A szinkronhangokkal telibe találtak, és az egyik gonosz kalózon még többet dobott, hogy Király Attila, azaz Jack Sparrow kapitány magyar hangján szólalt meg - ez elég jó húzás volt a hazai forgalmazótól.

Voltaképpen a figurák nem elég szépek, és arra tudok gondolni, hogy valamennyire nosztalgiázni akartak, meg esetleg tisztelegni a Wallace & Gromit előtt, csak ez így manapság nem annyira értékelhető. Pedig mint fentebb írtam, annak idején szerettem azt a mesét. Talán még a rémesen egyszerű sztorira is más fényt vetne, ha a karaktereket nem ezzel a módszerrel dolgozták volna ki.

Véleményem szerint nagyon gyerekes, sokkal jobban, mint mondjuk egy Disneys vagy bármilyen amerikai animációs film, és a játékidő is nagyon hosszúnak érződik. A táblát mutogató majom viszont hatalmas, lényegében szinte ez benne az egyetlen eredeti poénforrás. A tíz év alattiaknak minden bizonnyal kiváló szórakozást fog nyújtani, de felnőttek kerüljék, kivéve, ha áldozatot hoznak csemetéjükért. Egy szó mint száz, mivel az animáció tényleg gyönyörű, és akadt benne egy-egy poénosabb jelenet is, 5/10-nél áll meg a mérce.