Jack Reacher (Tom Cruise) visszatér a maga sajátos igazságszolgáltatási módszereivel ebben a várva várt folytatásban. Susan Turner hadnagyot (Cobie Smulders), aki Reacher régi nyomozóegységének jelenlegi vezetője, letartóztatják hazaárulásért. Reachernek semmi sem állhat az útjába, amikor bizonyítani akarja a nő ártatlanságát, és fel akarja tárni az igazságot. Ehhez azonban le kell lepleznie egy nagyszabású kormányszintű összeesküvést, melyben katonák is benne vannak, akiket sorra meggyilkolnak. A nyomozás során Reacher olyan titokra bukkan, amely örökre megváltoztathatja az életét…

Három évvel ezelőtt a Jack Reacher egy egészen jó akciófilmként mutatkozott be, és valamiért a folytatás lehetősége sem tűnt fölösleges mutatványnak, ám valahogy mégis majdnem az lett, ha őszinte akarok lenni. Annak mindenképpen örültem, hogy új rendezőt kapott a folytatás - no, nem mintha Christopher McQuarrie-vel bármi bajom lett volna, de néha nem árt egy kis vérfrissítés. Ezúttal Edward Zwick (Az utolsó szamuráj) érkezett a fedélzetre, akinek jellemvonásai egy-egy jelenetben különösen visszaköszöntek. Alapvetően szeretem Zwicket, és nem miatta vagyok kissé csalódott, hanem a cselekménnyel akadtak kisebb bajok.

Két nagyobb gond is volt, az egyik az, hogy a báros jelenetet rommá használták az előzetesben, így ez már nem sok újat tartogatott, a másik pedig hogy a film felénél arra ébredtem rá, hogy hiányzik az eredetiség hatása. Hazudnék, ha azt írnám, hogy végig unatkoztam a kétórás játékidőt, de valami nagyon hiányzott a második feléből. Nyilván az alapokat Lee Child egyik regénye adta, és nem tudom, hogy abban pontosan mi hogyan történik, de a leányzó idióta húzásai annyira hiányoztak ide, mint tanya a villany. Maradjunk annyiban, hogy a Danika Yarosh által alakított karakter csinálta a legnagyobb hülyeségeket, és értem én, hogy tinédzser ilyen, de nem lehetne, hogy egyetlen egyszer az egyik hallgat a felnőttekre?

Bármennyire is negatívkodom itt, azt be kell látni, hogy Tom Cruise egy jó akciófilm sztár, aki szórakoztató filmekben vállal szerepet. Amikor Cruise kapta a pofonokat, egy idő után folyton az járt a fejemben, hogy lényegében olyan metódust követnek, mint a John Wickben. Egyszemélyes hadsereg, csihipuhi, bumm. A Patrick Heusinger bőrébe bújt vadászunkat szívből gyűlöltem, és egy ilyen karakternek ilyen érzéseket kell kiváltania a nézőből. Nyilván nem a színészi játéka miatt lehetett rá felnézni, de amikor Reacherrel közelharcolt, azok a jelenetek nagyon rendben voltak. Sőt, azért Danika Yarosh is okozott olykor meglepetést, és legalább néhány hasznos húzással ellensúlyozták a buta döntéseit.

Cobie Smulderstől még mindig nehezen nyelek be egy ilyen szerepet, és ez nem is csoda hatévadnyi Így jártam anyátokkal után. Mindenesetre jól próbálkozott, és láttunk már ettől sokkal rosszabb, sikertelenebb terepváltást is. Van egy olyan érzésem, hogy manapság mindig kell egy színes bőrű színész is a képbe, és Aldis Hodge remek választás volt ide. Szerettem, amikor felbukkant a vásznon, mert ezzel párhuzamosan a minőség is nőtt. Robert Kneppert a Prison Break óta ki nem állhatom, nyilván itt is simán lehet utálni őt, de színészileg mindig maximálisan bizonyít, és ez itt sincs másként.

Nem csak a közelharcok kaptak megfelelő koreográfiát, de minden más akciójelenet is jól nézett ki, ezek tették élvezhetővé ezt a folytatást. Sokkal lelkesebben mentem moziba csütörtök este, mint ahogyan most érzem magam. Szavakba öntve a Jack Reacher: Nincs visszaút névre keresztelt folytatást, sajnos sokkal több sebből vérzik, mint azt gondoltam, ezek fényében muszáj az első rész nyolc pontjával szemben kicsit lejjebb pontozni, ez pedig 7/10-ben nyilvánul meg.