Leonardo DiCaprio remekel J. Edgar Hoover szerepében, aki közel ötven éven át volt az FBI feje. Hoovert, aki nemcsak szolgálta, de kedve szerint alakította is az igazságot, félték, tisztelték, bírálták, bámulták. Módszerei egyszerre voltak kíméletlenek és hősiesek, legnagyobb jutalomnak pedig a világ elismerését tartotta. A zárt ajtók mögött azonban Hoover olyan titkokat rejtegetett, amelyek lerombolhatták volna a nimbuszát, tönkretehették volna a karrierjét és az életét.

Egyik közeli ismerősömből kiindulva kezdjük azzal, hogy ki az a J. Edgar Hoover? A Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) és annak elődje, BOI (Bureau of Investigation) meghatározó igazgatójaként élte le élte jelentősebb részét. Egy nagyon ellentmondásos, konzervatív felfogású, viktoriánus értékrendű ember. A film előtt érdemes olvasni egy Wikit róla, a Lindbergh gyerekrablással sem árt tisztában lenni, és az akkori elnökök sorrendjét is jó ismerni. Ezeket sajnos szükségesnek tartom ahhoz, hogy teljes mértékben érthető legyen Clint Eastwood filmje, aminek lényegében ez az egyetlen, de elég nagy hibája. Az Eastwood rendezésében készült filmek soha sem voltak könnyedek, viszont ezek ellenére mindig is szimpatizáltam velük. Néha ugyan túlbonyolította, vagy a legtöbb filmjénél azért érezhető a fellengzős hangulat, ami itt elmarad. Az elején kicsit berezeltem, hogy nagyon elviszik politikai irányba, amit ugye kimondottan nem komálok, de idővel szépen megvett magának, eloszlatta kétségeimet, és nem maradt más, mint önfeledten falni a perceket. Viszont tény, hogy minden szempontból vizsgálva egy nagyon kemény felfogásban készült alkotás, de ez nagyon is szükséges ahhoz, amilyen maga a címszereplő volt.

Estére lehet, hogy nem javasolnám, vagy csak kipihenten, mert a folyamatos figyelem alap, hogy ne vesszen el a néző, mert ha ez bekövetkezik, onnantól akár élvezhetetlenné válhat. Gondolkodós felfogásra építkezik, viszont ha csak egy halvány tudás is van ebből az időszakból, a fontosabb személyekről, akikkel valamilyen módon kapcsolatba került, nem mondom, hogy könnyű, de simán rávezet a cselekmény, hogy mikor kiről is van szó.

Az Akadémiára haragszom, mert Leonardo DiCaprio alakítását ennyire méltatlanul mellőzni elég nagy hibának gondolom. Sejtem, hogy mi lehetett büdös az amcsiknak, de ettől még egy benne szereplő színész teljesítményét elismeretlenül hagyni nem szép dolog. Gondolok én itt J. Edgar állítólagos titkolt hovatartozására, bár ez azért nem feltétlenül, mert akkor Plummer jelölése sem következett volna be. Vagy elképzelhető, hogy nem szívesen boncolgatják egy ilyen ember múltját, de szemet hunyni akkor sem érne igazából. Egyetlen indok lehet, ami miatt mellőzték, az pedig nem más, mint hogy J. Edgar sokak által unszimpatikus figura volt, és a filmiparnak is keresztbe tett nézeteinek köszönhetően - így viszont már érthető, de DiCapriónak akkor is lökhettek volna legalább egy jelölést.

Intelligens munka a forgatókönyv, és már rögtön az elején nagy szavak hangzanak el. Folyamatos betűrágás van, és egy-egy dinamikusabb jelenetet leszámítva életrajzi filmet szabad tőle várni, amelyben rengeteg monológ hangzik el. Két idősíkon futtatták az eseményeket, és először kicsit megkavartak ezzel, de utána egész szépen kibogozhatóvá vált. Hangulatát tekintve egyértelműen sötét, ami két dolgot jelképez: egyik maga Eastwood, a másik pedig a címszereplő felfogása miatt lehetett. A sok beszéd ellenére kimozdulnak a szabadba is, és különösen megmaradt az éjszakai város csodálatosan tiszta ábrázolása.

Nagyon jók a díszletek, de az előbb említett sötét szűrővel kicsit elvesznek belőle, és olyan, mintha egy rossz, sötét helyszíneken játszódó 3D-s filmet néztem volna. A maszkos szakemberek nélkülözhetetlenül fontos és remek munkát végeztek, mert ha ezek nincsenek, akkor nem ölelhettek volna fel ekkora intervallumot J. Edgar életéből. Nem csak DiCaprio, hanem Armie Hammer és Naomi Watts is egészen durva maszkot kapott, amin keresztül elég jól tudtak érvényesülni szerepükben.

Leonardo DiCaprio nagyszerű választás a címszerepre, aki annyira beleélte magát a szerepbe, hogy le a kalappal előtte. Karaktere szigorát feszített arcbőrrel párosította, ám amikor indulatosabban beszél, akkor természetesen arca is követi beszédstílusát. Ezeket a zseniális mimikai vonásait mindenképpen érdemes megfigyelni. Mindezek mellé annyira durva az a hangsúly, amit beszéde közben alkalmaz, hogy komolyan nem értem, miért nem figyelt fel rá senki. Úgy voltam vele a film megnézése előtt, hogy ha ezért az alakításáért nem tüntetik ki, akkor nem tudom, miért fogják. Armie Hammer már korábban is bizonyított, hogy a későbbiekben is érdemes lesz figyelemmel követni szerepeit, és ez itt is tökéletesen beigazolódik. Tapasztalathiány miatt nem ért fel DiCaprióhoz, de legalább annyira nagyszerűen odatette magát, mint ahogyan a Gossip Girl sorozatból ismert Ed Westwick - bár utóbbi jelentősen kevesebb szereppel bírt. Judi Dench és Naomi Watts kissé háttérbe szorulnak, nagyon erősen mellékszerepet töltenek be, viszont minden kétséget kizár, hogy jelenlétük meghatározó, és egy-egy páratlan alakítással álltak kamera elé. Jeffrey Donovan sem a legtöbbet szerepelt, de jól állt neki Robert Kennedy szerepe.

A J. Edgart kinevezem a Közellenségek társfilmjének, mert nem mond ellent a kettő egymásnak, és ennek hihetetlenül örülök, főleg, hogy előbbit már négyszer volt szerencsém látni. Nem könnyű életrajzi film, de szerettem nézni, és nem most láttam utoljára. Sajnálom, hogy moziban kimaradt, de itthon nézve is nagy élmény, ami pontokban kifejezve 9/10-et jelent.