Amikor leesik az első hó, és Harry Hole, az elit nyomozóosztag vezető detektívje egy eltűnt áldozatról értesül, arra gyanakszik, hogy egy rejtélyes sorozatgyilkos lépett újra akcióba. Egy éles elméjű újonc segítségével Harrynek több évtizedes régi ügyeket kell összekötnie ezzel a brutális új üggyel, ha túl akar járni a felfoghatatlanul gonosz gyilkos eszén a következő hóesés előtt.

A Hóember nálam a közepesen várt őszi filmek között szerepelt, ám a premier napján mégsem rajongtam maradéktalanul. Tomas Alfredson (Suszter, szabó, baka, kém) rendező munkásságát részben ismerem, így tudtam, hogy nagyjából mire számítsak, de azért bíztam az ütős végeredményben. Voltak körülöttem emberek, akik már egy öt darabra vágott, hóba fektetett hulla látványán fennakadtak - minek ültél be erre a film? De tényleg! -, viszont engem nem sikerült ilyen könnyen elvarázsolni.

Amikor az elején kiírták Hossein Amini társ-forgatókönyvíró nevét, világossá vált számomra, hogy nem egy kapkodós filmről lesz szó. Ez a sejtésem be is igazolódott, és nem is emiatt nem tudok örülni a végeredménynek, hanem mert a dinamikájától kicsivel nagyobb intenzitást vártam. Olyan ez, mintha csak a felszínt kapargatták volna. Szerencsére azonban nem temetnivaló a végeredmény, viszont még csak két nap telt el szombat óta, és már most úgy gondolom, hogy elég felejthető filmadaptáció lett a Hóember. Bele sem merek gondolni, két hónap múlva mire emlékszem majd vissza.

A szereplőgárda viszont piszkosul erős színészeket vonultat fel. Igazából Michael Fassbendernek ez a szerep a kisujjából kiesett, különösebben nem tudok róla semmit kiemelni. Rebecca Ferguson viszont annál nagyobb teret kapott, de az igazi durvaságot a rommá botoxolt Val Kilmer szállítja, aki emellé még egy másik arcot is összeivott magának. Ennek ellenére imádtam, valamiért teljesen hiteles szereplőként emlékszem rá vissza. James D'Arcynak könnyű dolga van, hiszen olyan kisugárzással áldották meg az égiek, hogy nem sokat kellett tennie a közösbe. Remek színészről beszélünk, és ezt most is bizonyítja.

És nem csak D'Arcy az egyetlen ilyen színésze a filmnek, hanem David Denciknek is elég gyilkos arca van, és az igazi gazfickót sem kell félteni, akit nem véletlenül nem nevezek meg. De, hogy igazándiból ki a gyilkos és kiről beszélek, az még nyitott kérdés. Azért jól esett olyan északi arcokkal is találkozni, mint Charlotte Gainsbourg, aki egyébként személyes kedvencem, vagy Sofia Helin is játékban volt, csak nem kapott elég jelentős szerepet. És talán J.K. Simmonsról eshet még néhány szó, hiszen remekül beleolvadt a skandináv atmoszférába, és ténylegesen sikerült elhitetnie a vívódásait.

Egyetlen nagy szerencséje van a Hóember adaptációnak, hogy összességében azért nem keverték rosszul a lapokat, és hangulat szempontjából teljesen nézhető lett ez a krimi. No, meg hogy nem olvastam a könyvet - ha közületek valaki igen, kíváncsi lennék, számára mit adott ez a film. Tehát a hangulat és a gyilkosságok fekszenek, és a feszültségteremtés is működött a film második felében, viszont logikailag nem akartam belegondolni semmibe miután az első jelenetek egyikében a kéttonnás Volvo alatt betörik a 30-40 centis jégréteg. Halovány, de 7/10.