Clive és Elsa sztártudósok, akik hírnevüket annak köszönhetik, hogy különböző állatok DNS-ével bizarr hibrideket hoztak létre. Nem csak munkájukban alkotnak párt, az életben is. Kutatóként legfőbb céljuk egy emberi hibrid előállítása lenne, de a munkájukat eddig finanszírozó vállalat ezt már nem támogatja, ezért úgy döntenek, titokban folytatják kísérleteiket. Létrehoznak egy különleges lényt, akit Drennek neveznek el. A hibrid gyors életciklusa révén hónapok alatt csecsemőből felnőtté válik. Miközben a két tudós mindenáron igyekszik leplezni a titkot, teremtményük kísérleti alanyból személlyé válik, sőt, képességeivel túlhaladja legmerészebb álmaikat. Hamarosan pedig a legijesztőbb rémálmaikat is.

Vincenzo Natali visszatért, legalábbis részben, mert tény, hogy a története nem mindennapos, ami nagyban javít az összképen. Natali nem csak rendezett, hanem a forgatókönyvírásban is kivette részét, és úgy gondolom, kisebb hibákkal, de korrekt lett a végeredmény. A Kocka (Cube) megalkotása óta 13 év telt el, és a mai (sokszor) ötletszegény világban sikerült maradandót alkotni. Executive producerként jelen volt Guillermo del Toro, akiről tudjuk, hogy bizonyos lények megalkotása nem áll tőle messze. Szinte nulla elvárással ültem be a filmre, és ahhoz képest kellemesen csalódtam. A különös hangulat végig ott lappang, és olykor még magával is tudott ragadni, bár egyes jeleneteknél olyan érzésem volt, mintha X-Aktákat néznék. Nagyon örültem, hogy a CGI és a címszereplőnk fejlődési folyamatának bemutatása tökéletesen működött.

Adiren Brodyt százszor jobban kedveltem jelen esetben, mint a Ragadozókban. Ez valahogy feküdt neki, kiváló választás lett, és még el is tudtam hinni a szerepében. Kimondottan kellemes meglepetésként hatott Sarah Polley színészi játéka, szimpatikus, céltudatos női karaktert írtak rá, amivel lazán elbírt. Delphine Chanéac a címszereplőt alakította, és azon kívül, hogy végig hiteles tudott maradni, még kedvelni is lehetett, na persze, most a kifejlődött énjére gondolok, ami fantasztikusan egyedi lett.

Negatívumként talán felróható, hogy akadtak benne unalmas percek, amivel nem tudtak mit kezdeni és szerintem nem lett volna szükség a 109 perces játékidőre. Annyiban mindenképp kiemelkedik a mai átlagfilmek közül, hogy ezzel a kutatós témával még nincs tele a padlás, így nem lett tipikus, lerágott csont kategória.

Nem is húzom tovább a sorokat, nekem ez így egyszer megtette, nem mondom, hogy megbántam, hogy időt szántam rá, értékelem azt a kevés egyediséget, ami pontokban egy 6/10-ben nyilvánul meg.