A leghihetetlenebb történeteket a valóság írja. A DuPont-vagyon örököse, John Eleuthère du Pont (Steve Carell) bolondos figura volt, de már a bolondság határán. Sőt, azon is túl, hiszen a paranoia és a skizofrénia tünetei is megmutatkoztak rajta. Mégis egy vegyipari óriáströszt vezetésére készült, bélyegeket gyűjtött, madártani könyveket adott ki, és rajongott a férfias sportokért - egy birkózócsapatot is támogatott. A közte és két olimpiai birkózó testvér (Mark Ruffalo, Channing Tatum) közti különös viszony alakulásáról szól ez a film, mely sok meglepő kanyart vesz, míg eljut a tragikus fordulatig: egy gyilkosságig. De a történetnek még akkor sincs vége.

Újabb Oscar-jelölt alkotás került megtekintésre, amiben nagyon bíztam Bennett Miller rendező miatt, aki legutóbb remekül megmutatta a tutit a Pénzcsinálóval. Most azonban valami hiba csúszhatott a gépezetbe, ugyanis közel sem gördülékeny dráma a Foxcatcher, sokkal inkább egy tipikusan abban a szellemben készített film, ami Oscarért esedezik. Minden adott ehhez, nézzük az összetevőket: '80-as években játszódó történet, pipa; képi világ ehhez hangolva, pipa; Amerika éltetése+képmutatás, pipa; fölöslegesen túlnyújtott játékidő, pipa. És még sorolhatnám tovább is, hiszen rengeteg olyan motívum van, ami miatt a Foxcatcher szokványos Oscaros alkotás.

Engem egyébként maga a sztori sem nyűgözött le mielőtt leültem a film elé, azonban ennek ellenére tiszta lappal indulhatott nálam. Az első perceket elnézve közel sem voltam boldog, és egyre inkább úgy éreztem, hogy ez nem az én filmem lesz. Nos, ez a későbbiek folyamán be is igazolódott, és ahogy haladt előre a játékidő, egyre inkább érdektelenné vált a történet, habár eljött az a pillanat másfél óra után, amikor kezdett érdekessé válni minden. Úgymond kibújt a szög a zsákból, DuPontról lehullott a lepel, és amit láttam, az mélyen felháborított, és annak rendje-módja szerint, ki is akadtam rajta. Ilyen szempontból, ekkor már működött a történet, és az utolsó húsz perc miatt nem temetem a filmet.

Hogy mi történt? Részletekbe nem szeretnék bocsátkozni, ellenben mindenképpen leírnám a véleményem a gazdagokról, akik drága autókkal járnak, ott parkolnak, ahol nekik tetszik. Megvan ez a típus, ugye? Kicsiny országunk is tele van ilyen emberkékkel. Hányok tőlük. Mitől másabbak, mint egy kevesebb jövedelemből élő ember? Konkrétan ez az eset nem történik meg, viszont van helyette egy sokkal durvább cselekedet a mi kis DuPontunktól, aki egyébként nagy képmutató, ráadásul barátként is szörnyű ember. Mert valljuk be, droggal tömni egy birkózót, akit elvileg segíteni akar, elég nagy szégyen, és itt rögtön ugrik a hazafiassága is, mert önmagát köpi szembe.

Nem is tudom, hogy Channing Tatummal, vagy Steve Carellel kezdjek, de talán könnyebb dolgom lesz első körben Tatummal. Mindenképpen értékelem, hogy nem egy újabb átlagos alkotással jött, hanem valami tőle is szokatlannal, és színészileg is nagyon próbálkozott, aminek az eredménye is meglett. Minőségi játékot láthatunk tőle, és nagyon hiteles tudott lenni, persze ehhez szükséges, hogy ne legyen beskatulyázva senkinél. Steve Carell is ki akar törni, és ezúttal ő is olyat villantott, ami nem mindennapos tőle. Brutális átalakuláson ment keresztül a szerep kedvéért, viszont nem olvastam utána, hogy mi volt valódi, és mi az, amit a film kedvéért alakítottak át rajta, de a sminkesek kiváló munkát végeztek.

Carell karaktere egyébként egy tanulmány, nagyon sok mindent lehet tőle tanulni, és talán nem esik ugyanazokba a hibákba az ember. Mint színész, rászolgált a jelölésére, és Mark Ruffalo is, de akkor ezzel az erővel már Tatumnak is kijárt volna, mert nem volt kevesebb egyiküktől sem. Szóval ezt a döntést nem értem az Akadémia részéről - illetve de, Tatumnak még dolgoznia kell ezért. Nagyon-nagyon Amerikát láthatjuk a vásznon, DuPont pedig gondoskodik is róla, hogy éltetve legyen, de közben a képmutatósága átitatja a papírt, és már úszunk is a szennyben. Szintén amcsi szokás az ölelgetés, de mintha DuPont egy kicsit túlzásba vitte volna. Nyilván a birkózók világában járunk, szóval ez valamennyire helyénvaló, de szerintem nem olyan szinten, mint ahogyan itt űzik.

A képi világa hibátlan, semmi sem sugallja, hogy nem egy harminc évvel ezelőtti film előtt ülök, csupán az, hogy a szereplők napjainkban élnek. Ilyen téren tökéletes alkotás született, de tényleg annyira szembetűnő, hogy miért épp DuPont története került vászonra. Ugyan a forgatókönyv az eredeti kategóriába lett sorolva, mégis úgy gondolom, hogy adaptációról is beszélhetünk akár, hiszen megtörtént események kerültek filmre, csak épp nem könyvből, hanem a való életből, a múltból adaptálták. Egy-két felcsendülő zene kimondottan hangulatossá varázsolt jeleneteket, amit tudtam értékelni, hiszen összességében nem egy mozgalmas film, tényleg a végére éled fel, és ott történik meg a polgárpukkasztás - már aki észreveszi.

Kicsit mélyebben belemásztam a Foxcatcher-témába, mint eredetileg terveztem, de ez most így sikerült. A szereplők jelölésének tehát örülök, jogosan kapták, de kicsit túlértékelik ezt a drámát is, ami nem az az igazi Oscaros dráma, mint amik régen készültek, és nekem ez a vonal annyira nem fekszik. Pontjait tekintve úgy gondolom, a 7/10 abszolút reális, mert sajnos a hangulatán és a szereplőkön kívül más nem rántott úgy isten igazándiból magával.