Molly Bloom tehetséges profi síelő, aki az olimpiai aranyra hajt, ám egy baleset következtében fel kell adnia egész addigi sportolói karrierjét. A belevaló lány új álmok után néz: Los Angelesbe költözik, ahol személyi asszisztensként kezd el dolgozni, másodállásban pedig főnöke pókerklubja vezetésébe is besegít. Molly hirtelen a hollywoodi elit legbelsőbb köreiben találja magát, vendégei menő üzletemberek, híres sportolók, mozisztárok, rendezők. Egy kis lelemény és kitartás árán Molly a legnívósabb klub élére küzdi fel magát, ahol percenként dollármilliók cserélnek gazdát. A sikeres vállalkozásra az orosz maffia is felfigyel, csakúgy, mint az FBI. A diszkréciót mindennél fontosabbnak tartó lány nehéz helyzetbe kerül: ha nem akar rács mögé kerülni, ki kell szolgáltatnia exkluzív ügyfeleit a kormány embereinek.

Aaron Sorkin, te kurafi, hát már megint megcsináltad! Ennek a hollywoodi filmesnek hatalmas agya van, és aki ismeri a korábbi írói munkásságát, ugyanúgy fog vélekedni, mint én: az Elit játszma egy olyan film, amiről lerí, hogy Sorkinnak köze van hozzá. Mostanság nem igazán foglalkoztam ezzel a filmmel, de a felénél beugrott minden: hogy ez Sorkin első rendezése, ám ami még szebb, hogy a szájkaraté és a folyamatos információáradat letagadhatatlanul Sorkinos. Először a Pénzcsináló ugrott be, a Social network pedig "ősrégi" kedvenc tőle, tegnap estétől pedig az Elit játszma is ezen nemes kör tagjává vált.

Sorkin talán az egyetlen olyan hollywoodi, aki képes ennyi dumát lenyomni a néző torkán, az pedig egyenesen gyönyörű, hogy fel sem tűnt, hogy majd két és fél órában teszi ezt. Sőt, tovább megyek, nála az a valódi művészet, hogy nem is kell igazán érteni, ismerni a film központját adó témát, mert annyira intelligensen dobálózik a szavakkal, hogy aki nem akad el öt mondatot követően, a továbbiakat is piszkosul élvezni fogja. Külön értékelendő pont számomra, hogy Sorkin egyetlen egyszer sem veszíti el a fonalat. Csak dumál, dumál és dumál, közben pedig érdekfeszítőbbnél érdekfeszítőbb sztorikat ismerhetünk meg, míg eljutunk a Molly Bloom-történet végéhez. A játékidő során szorosan váltják egymást a lazulósabb, szórakoztató jelenetek a drámai szálakkal és a súlyosabb családi irányvonallal.

Mindez kevésbé működne olajozottan egy olyan rutinos és ezerarcú színésznő nélkül, mint Jessica Chastain. A film második feléhez érve úgy éreztem, mintha divatbemutatón lennék, a kifutó pedig a kedvenc színésznőmé, aki szebbnél szebb sminkekben, ruhákban és kiegészítőkben próbálna lenyűgözni. Megkedveltem Molly Bloom bemutatott éveit, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy Chastainnek pontosan ezer plusz egy arca van. Egyrészt hihetetlen színészi teljesítményt produkál, és még egy Oscar-jelölés gondolatával is eljátszottam, hiszen elfogultság ide, vagy oda, realistán nézve megvan rá az esély. Minden egyes szituációt úgy kelt életre, mintha öt perccel ezelőtt teljesen másvalakit láttunk volna, közben pedig tudjuk, hogy ugyanarról a személyről van szó, csak mivel mesélős a történetvezetés, így sok-sok helyzetbe helyezve kellett állnia a sarat.

Egyelőre még nem sikerült eldöntenem, hogy Idris Elbát vagy Kevin Costnert kedveltem jobban. Mindketten szépen virítanak a mellékszerepben, habár Costnernek jóval kevesebb jelenet jutott, ellenben annyira hitelesen játssza a pszichológusként dolgozó apukát, hogy engem minden egyes alkalommal meggyőzött, a parkban beszélgetős jelenetnél pedig még egy kicsit el is érzékenyültem. Elba másképp, másért jó, de ő mindig is tartott egy szintet, ami alá nem ad, és ez remélem, hogy így is marad még jó sokáig. Örülök, hogy az ügyvéd karaktere kapott egy kis "kiegészítőt", mégpedig a filmbeli lánya formájában. Valahogy kell ez a háromszor felbukkanó egyén, hogy még emberközelibb legyen tőle az egész, még hitelesebbé tegye a karaktert, aki foggal-körömmel hisz önmagában és kliensében.

Eljött a nap, amikor majdnem megkedveltem Michael Cerát. Összességében soha nem szerettem azokat a filmeket, amelyben szerepelt, ugyanakkor színészileg mindig is elismertem a tehetségét, amelyet ezúton is bizonyított. Színes kis pókerjátékos sok meglepetéssel. Jeremy Strong majdnem túltolta, de mindvégig tudta és érezte, hol a határ. Chris O'Dowd-t említhetném még, de jobban belegondolva az egész filmet Jessica Chastain uralja. Sorkin annyira patentül összefűzte a jeleneteket, hogy egy gombostűt sem tudnánk leejteni, így számomra villámgyorsan elrepült a teljes játékidő, pedig újra hangsúlyozom, hogy nem rövid életrajzi drámáról beszélünk.

Mielőtt ítéltek, adjatok egy esélyt az Elit játszmának, hiszen előre inni a medve bőrére sem szokás. Nem, közel sem egy tipikus pókerfilmről van szó, amire a téma rajongóinak ezrei számítanak, hanem olyan a végeredmény, amelyet bárki fogyaszthat, aki egy szépen összerakott, jó színészekkel telezsúfolt, értelmes történetű filmre vágyik. Mondanom sem kell, hogy a helyszínek hiába átlagosak, hiszen láttunk már a vásznon bárokat és kaszinókat, mégis úgy éreztem, hogy a látottak nagyon is hűek a valósághoz. Szeretem, amikor valami hihető, és nem csak a bejárt helyszínek fontosak ebben a szemléletben, hanem a karakterek megformálói is. Molly Bloom durva világot épített maga köré és élt benne, az ilyen történetek pedig kiáltanak azért, hogy vászonra kerülhessenek.

Jöhettek nekem azzal, hogy túl jószívű vagyok, meg hasonlók, de az Elit játszma az a film, amelyen még napokig fog pörögni az agyam, amit biztosan újranézek, ha elérhető lesz házimozin, mert van benne valami, ami kiemeli az átlagfilmek zajos világából. Tetszettek az idézetek, különösen pedig a műveltségre valló dialógusok és monológok, amelyeknek hála csodálatos mondatok fültanúi lehetünk. Sokszor éreztem úgy, hogy mennyire jó lenne jegyzetelni, s az életben is alkalmazni egyes mondatokat, amelyek akár egy érvelés, akár egy átlagos beszélgetés során sorsdöntők lehetnek. Nem, nem érzem, hogy tökéletes film lenne az Elit játszma, ugyanakkor egy hatalmas pozitív moziélmény, ezt pedig egy 9/10-zel tudnám kifejezni. Soha rosszabb évkezdést!