Az írói válsággal küszködő, sikerre éhes Eddie Mora (Cooper) élete 180 fokos fordulatot vesz, amikor egy régi ismerőse megismerteti egy forradalmian új gyógyszerrel, az NZT-vel, amellyel az összes képességét maximálisan kiaknázhatja. Eddie-nek csak úgy izzanak az agysejtjei: mindenre emlékszik, amit valaha olvasott, látott vagy hallott, egy nap alatt elsajátít egy nyelvet, megold bármilyen összetett egyenletet, és mindenkit elbűvöl – mindaddig, amíg szedi a még teszteletlen gyógyszert.

Legtöbbször beigazolódik az az elmélet, hogy a film, amitől abszolút nem várok semmit, meglep és tarol. A Csúcshatás ezt váltotta ki belőlem. Neil Burger direktor neve nem sok helyről lehet ismerős, a srác írta és rendezte öt évvel ezelőtt A mágust (The Illusionist), és most ezt, amit cseszett jól összeraktak/rakott. A forgatókönyvön is nagyon sok múlott persze, mert tény, hogy végig megvolt a sebesség, és a legjobb emlékeim szerint nem ült le egyszer sem, mint ahogyan az unalmas perceket is száműzték jó messzire.

Külön figyelmet érdemel az eszement vagány és gyönyörű fényképezés, ami mellé párosul a nagyszerű operatőri munka. Úgy képzeljétek el rögtön a főcímet, hogy minden 2D, és akkora jól mozdulatokat követtek el a kamerákkal, hogy simán elment volna 3D-nek, plusz a film közben néhány jelenet alá nagyon adta, hogy hasonló módszerrel próbálkoztak, és mindennek tetejébe ott van még, amikor amolyan „végtelenített zommal” mentek bele az életbe.

Anno még The Dark Fields néven született meg a projekt, és aztán lett belőle Limitless, ami ugyan nem rossz döntés, de az előző is nagyon találó, és talán figyelemfelkeltőbben hangzik. Kicsit ilyen Crank-motor hajtotta az egészet, talán ennek köszönheti pörgősségét, csak ez valamivel ésszerűbb, és moderáltabb változat. A legszebb dolog emellett, hogy Andrew Howard nagyvonalakban még hajazott is Jason Stathamre, meg persze brutálisan jól tolta szerepét, rosszfiúnak első osztályú.

Az előbb említett ésszerű alapokat ne szó szerint értsétek, mert „nem a földön járnak benne”, ami megbocsájtható, hiszen a sztorit végigolvasva, vagy a bemutatót csekkolva lejön, mire váltasz jegyet. A baromságok közül igazán zavaró és vicces volt, mikor egy $8,5 millás kéróba bemennek egy flexszel, vagy mondjuk mikor ugyanitt nekiesnek a széfnek kézi vésővel, ezeken mondjuk szakadtam a röhögéstől.

Hiába volt nekünk egy Robert De Niro-nk, egy Abbie Cornishunk, ők úgy elvoltak maguknak, egyáltalán nem játszottak rosszul, viszont Bradley Cooper maradandót alkotott. A karakterének változási szakaszait hihetően mutatták be, külseje folyamatosan változott, és állapotának megfelelően nézett ki, járt, beszélt, és még sorolhatnám. Szóval mondhatni nagy figyelmet fordítottak figurájára, és nem nagyolták el, amivel engem kilóra.

Fura, hogy kint PG-13-at kapott, itthon pedig 18-as karikát, de mindegy mert végül én jól éreztem magam rajta, szóval nálam éri az erős 7/10-et.