Az üzletember John Matthewst letaglózza a hír, hogy 18 éves fiára minimum tíz éves, kötelezően letöltendő börtönbüntetést róttak ki. A kamaszsrácot egy olyan csomaggal a kezében kapták el, amit egy barátjától vett át, és amiben tudtán kívül kábítószer volt. Amikor Jason elutasítja az ambiciózus államügyész, Joanne Keeghan ajánlatát, hogy büntetése enyhítéséért cserébe mártson be valakit, John megkéri Keeghant, hogy inkább hadd épüljön be ő egy drogkartellbe. Az elkeseredett apa beszivárog a könyörtelen Malik bandájába, de miközben megpróbálja megmenteni kamaszfiát, bajba sodor egy másik ártatlan embert. Amikor váratlanul leleplezi a mexikói drogkereskedelem egyik nagykutyáját, a már amúgy is veszélyes játszma tétje még nagyobb lesz.

Ric Roman Waugh hozta a formáját, és fontos, hogy a poszterre ne adjatok, mert nem annyira tucat filmről van szó, mint amilyennek lesüt róla. Még talán ettől is fontosabb, hogy ne akciófilmet várjon senki, sokkal inkább dráma ez néhány akciójelenettel felspékelve. Szerencsére utóbbiak is a jobbfajtából, nem pedig az agyatlan, szokványos Hollywoodiból. A rendező nálam Az elítélttel (Felon) remek pontokat szerzett annak idején, ugyanis az sem egy elveszett film, szóval nem is értem, miért vagyok meglepődve egy kicsit, hogy ismét egy valamirevaló filmmel állt elő, nem holmi sutyerák tömegcuccal.

Hiába sablonos a sztori, a lényeg, hogy szépen vitték filmre, és hiába indulnak be lassan az események, összességében nincs vele gond. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy elvileg igaz történeten alapul, amit a látottak alapján teljes egészében el bírok képzelni. Ugyan a gyártási költség még mindig nem nyilvános, de a nem szabad mellette elmenni, hogy a készítők mindent elkövettek, hogy egy roppantul összeszedett, olajozottan működő alkotást adjanak ki a kezeik közül. Ide tartoznak többek közt a filmben felcsendülő zenék is, amelyek megalapozzák a hangulatot, aztán félóra után már csak sodródni kell az árral. Nem mondom, hogy annyira hű, de nagy tempót diktálnak, de simán a nézhető kategória, és az sem rossz, hogy a végére pozitív élménnyel távoztam.

Dwayne Johnsontól az elmúlt időszakban elég sok mindent láthattunk, de főleg azért a Rambo szerep jut neki, avagy nem igazán akad ellenfele a vásznon. Ellenben itt, végre földi halandót játszik, akit néhány drogdíler földre utasít, amikor a szituáció úgy hozza, ő pedig nem ágaskodik, és ver le tíz embert maga körül. Ez külön tetszett, és külön értéke a filmnek, de még valamennyire a történetnek is. Johnsonon kívül Barry Pepper is odatette magát, és annyira hihetően állt neki az ügynök szerepe, hogy mostanság ez az egyik legjobb, amit tőle láthattunk. Még Jon Bernthalt is bírtam, pedig ő sem a szívem csücske, de megdolgozott a szerepéért. Melina Kanakaredes is ismerős volt valahonnan, de baromi kevés részét láttam a CSI: NY-nak, és az sem mostanság volt már. Vele sincs gond, amit tudnia kellett, tudta. Susan Sarandon szerepe kissé kérdésesnek bizonyult, de végül nem kanyarodott el oda a történet, amit jósoltam.

Több ilyen reális alapokra épülő filmre lenne szükségünk manapság, mert ebből kevés van, ezért sikerült lépett elő a meglepetés ereje. Nem akartak túl nagyot mutatni, inkább a minőségre mentek rá az akciójeleneteknél is, nem pedig arra, hogy minél több mindent a levegőbe repítsenek.

Újra leszögezem, hogy inkább a drámai szál kerül előtérbe, semmint az akció, szóval ennek jegyében érdemes rá benevezni, vagy sem. Mindenesetre nálam a 7/10 sima ügy, és még most is szép gondolatokkal emlékszem rá vissza.