A klasszikus tizenkilencedik század eleji románc - most durván erőszakos zombidúlással. Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényének átdolgozása. A Bennet-lányok igazi kardforgatók, és Mr. Darcy sem csak egy jó parti, hanem rengeteg élőhalott eltakarítása fűződik a nevéhez. Jól nevelt és kifogástalan modorú hamvas úrinők és fess úriemberek két bál és házassági ajánlat között gyilkolják a zombikat. Hiszen köztudomású, hogy "a zombi, ha agyvelőre tett szert, okvetlenül még több agyvelőt szomjaz."

Remélem, a film készítői tudják, hogy nem szép dolog félrevezetni a kedves nézőt… A Büszkeség és balítélet meg a zombik első előzetese konkrétan ütősre sikerült, és a kijövetel idején még fel is csigáztak, aztán amikor kiderült, hogy a hazai premiernek reszeltek, az én kedvem is tovaszállt. Az a helyzet, hogy az amcsik jól jártak a Valentin-nap környéki premierrel, mert végre egy film, ami görbe tükröt tart az "ünnep" elé. A lényeg, hogy ez így most nyár végén nem sokat mutatott, a bemutató időzése pedig azért fontos, mert rengeteget hozzátesz, vagy épp elvesz a hangulatból.

Nem vagyok egy Jane Austen rajongó, és nagyon nehéz számomra emészthető kosztümös filmet készíteni, de nem lehetetlen a feladat. Nos, számomra eléggé úgy tűnik, hogy Seth Grahame-Smith-t nem hagyták eléggé kibontakozni, és Burr Steers rendező még a forgatókönyvbe is belekontárkodott - sajnos. Burr Steers amolyan mondva csinált rendező, nem láttam még tőle filmet, de a filmográfiáját elnézve nem is most fogom elkezdeni pótolni a műveit.

Szerintem az a legnagyobb gond ezzel a filmmel, hogy a forgatókönyvön érződik, hogy visszafogták magukat, ez pedig unalmas pillanatokat szült. Például ott van a középső elbeszélő rész, amikor totál érdektelenül adják vissza e sztori átformált változatát. Ergo nem volt semmi, ami lebeszéljen arról, hogy a telefonomért nyúljak, miközben peregnek a képkockák. Az egyetlen jó dolog a szövegkönyvben, hogy néha sikerült olyan szép, és kardozós párbeszédeket írni, hogy öröm volt nézni. Persze összességében ez nem menti meg a filmet önmagától.

A zombi téma manapság nehéz terep, mert az elmúlt évtizedben elszaporodtak az ilyen filmek, és boldog-boldogtalan előrántja az élőhalottakat. A rendezéssel ellentétben, az viszont tisztán látszott, hogy a zombik gyártását komolyan vették. Ránézünk egy zombira, és nem röhögni támad kedvünk. A vége felé, még a híd lerombolása előtt volt az a kardpárbajos jelenet a zombimezőn Darcy és Wickham között, ott majdnem besírtam, annyira remekül sikerült a hangulatteremtés. Olyan volt, mint amilyennek az egész filmnek lennie kellett volna. Rendben voltak a szűrők, ezáltal a képi világ is, és a háttérben pirkadt. Tökéletes kompozíció!

Ami a színészeket illeti, Lily James kellemes meglepetésként hatott rám Elizabeth Bennet szerepében. Ahogyan teltek-múltak a percek, folyamatosan megkedveltette magát, és velem sikerült elhitetnie a törekvéseit. Alapvetően Bella Heathcote is többet adott hozzá számomra, mint azt gondoltam, és jól állt neki, hogy felszedett egy pár kilót, ami az arcán köszönt vissza leginkább. A többi Bennet-lányon név szerint nem mennék végig, de ők nem sok vizet zavartak semmilyen szempontból, csupán nyivákolós fruskákként maradnak meg az emlékezetemben. Esetleg még Ellie Bamber számára látok jövőt, akit pont elgondoltam egy művészfilmben, erre most látom, hogy a Nocturnal Animals egyik főszereplője.

A frufrus, mindenkire gyanakvó, döglegyekkel járkáló Darcy szerepében Sam Riley tökéletesen előadta magát. Igazán remekül eljátszotta a fanyalgó nyomozót, akinek szemében tényleg mindenki gyanús. Douglas Booth már egy fokkal nyálasabb figurát kapott, ugyanakkor színészileg vele sem volt gond. Olyan régen foglalkoztam a filmmel, hogy Matt Smith jelenlétére már nem is emlékeztem - ő is örömmel játszott, s tett hozzá egy kicsit a film értékeihez. Jack Huston sem okoz csalódást nyilván, majd meglátjátok. Lena Headey a szokásos formáját hozta, láttunk már tőle hasonlót. Illetve ott van még Charles Dance és Sally Phillips a Bennet szülők szerepében, akiknek ez nyilván nem volt megerőltető feladat.

Kicsit hosszabb lett ez az értékelés, mint azt gondoltam, de örömmel írtam a Büszkeség és balítélet meg a zombik adaptációról, ami sokkal erősebb is lehetett volna egy markos, és merész rendezővel az élen. Számomra ez inkább egy jobb tévéfilmnek tette meg, viszont ebben a témában nem okozott csalódást. Úgy gondolom, egy 6/10-zel nem lövök mellé, de tényleg ne várjatok csodákat, mert nincsenek.