Az Oscar-díjas® Nicolas Cage és Ron Perlman főszereplésével készült ez a természetfeletti akció-kalandfilm, mely egy keresztes lovagról és legjobb barátjáról szól. Amikor több évtizednyi véres háborúzás után végre hazatérnek, szülőföldjükön gyilkos pusztítást végzett a pestis. Az egyházi vezetőknek meggyőződésük, hogy a járványért egy boszorkánysággal vádolt lány a felelős, ezért arra utasítják a két férfit, hogy a furcsa lányt vigyék egy elhagyatott kolostorba, ahol a szerzetesek egy ősi szertartás segítségével leveszik majd az átkát a vidékről. Az erejüket és bátorságukat próbára tevő veszedelmes, váratlan helyzetekben gazdag utazás során felfedezik a lány sötét titkát, és kénytelenek megküzdeni egy rettenetes hatalmú erővel, amely az egész világ sorsát eldöntheti.

Múlthétről megmaradva túl vagyok ezen is, nem dőltem kardomba, pedig nagyon tartottam tőle, hogy mi jó sülhet ki a legújabb Nicolas Cage filmből. Nos, nézzük bővebben. Dominic Sena filmjeit az igazi filmrajongók ismerik, akik meg nem, azoknak ott lesz alul az IMDb link. Az utóbbi években nem remekelt igazán Sena, viszont ebben a kaland-fantasy kategóriában eleve nem könnyű maradandó élményben részesíteni a nézőt. Neki részben sikerült, mégpedig vizuális effekt és látványügyileg nagyon ott volt a szeren, bár ez nem egészen az ő feladata. Tökély a fényképezés, megannyi szép táj, és akkor már nem is említem a Férgek erdejében használt fényeket, hatásokat, és állatokat, amikkel egy az egyben sikerült kiverniük az álmot a szememből.

Igen, az álom, avagy akadtak benne olyan percek, amikor történés az van, csak épp nem tudtak vele teljes mértékben lekötni, ergo mondhatni unatkoztam. Ezt talán annak köszönheti, hogy párszor a már jól megszokott dolgokat lövik el, és cselekmény terén semmi újat nem mutat fel, ráadásul a címnek nem sok köze a történethez. A megvalósítás minden tekintetben helytállónak bizonyult, gondolok a ruházatra, a díszletekre és a pestist is korrekt módon invitálták vászonra. Az előbb írtam, hogy néha unatkoztam, mégis kevésnek éreztem a másfél órás játékidőt, ami lehet, hogy csak egy hülye berögződés, de ki lehetett volna ezt bontani jobban is, így elkerülték volna a néhol futólépésben bemutatott eseményeket.

Szerencsére nem hiányoznak belőle a harcok, a csaták, és a kalandfaktor is egy erős közepes szintet diktál, viszont még jó, hogy ilyeneket felmutat, mert amúgy mi maradna?! Bár egy kicsit több harcot elnéztem volna, ha már itt járunk.

Színészek terén Ron Perlmant nem bántjuk, hiszen jól állt neki a szerep, és hű társa volt a zsíros hajú Nicolas Cage-nek, akivel jó ideje együtt aprították az ellenséget különböző keresztes csatákban. Féltem, hogy Cage vajon megint milyen szerepre írt alá, de ahhoz képest sikerült elvonatkoztatni, és nem éreztem, hogy nem oda való. Pöpec párost alkottak Perlmannel, viszont ha ő nincs, akkor Cage valószínűleg bajban lett volna. Claire Foy különös választás volt a készítők részéről, mert nem épp egy boszorkány kinézetű, mégis tartogatott meglepetéseket, és végül beláttam, hogy jól döntöttek vele kapcsolatban.

Néhol izgultam, néhol unatkoztam, úgyhogy közel sem kimagasló, de azért megállja helyét a mai szegényes fantasyfelhozatalban, úgyhogy ha pontoznom kellene, 6/10-re kerekíteném fel, amit a látványvilágának köszönhet.