A chicagói sebészorvos, Dr. Paul Kersey (Bruce Willis) csak közvetetten ismeri az utcai erőszakot, amit a műtőjébe került számtalan áldozat szenved el. Ám mindez megváltozik, mikor feleségét (Elisabeth Shue) és lányát (Camila Morrone) brutális támadás éri külvárosi otthonukban. Megelégelve a túlterhelt rendőrség tétlenségét, a bosszúvágytól fűtött Paul maga ered az elkövetők nyomába, hogy igazságot szolgáltasson. A megszaporodó önítélkezésekre a média is felfigyel, a lakosság pedig azt találgatja, hogy őrangyal vagy hóhér járja-e a város utcáit.

Előző héten kimaradt a Bosszúvágy, gondoltam, jó ötlet pótolni, moziban megnézni Bruce Willis legújabb filmjét. Nagyon érdekes krimi-dráma cseperedett ebből az újragondolásból, amelynél rengeteg pozitívum van, ám az ellenkező oldal sem egyszerű. Bruce Willis az utóbbi években annyi idióta filmszerepet vállalt, hogy mára a legtöbb esetben erősen a vicc kategória tárgyát képezi. Hogy példát is hozzak, a Volt egyszer egy Venice-szel voltak bajok bőven. A Bosszúvágy remake ettől jóval komolyabb film, már csak azért is, mert Eli Roth (The Green Inferno) rendezte, aki nem igazán szokta lazára engedni a gyeplőt, és ezúttal sem tette.

Nem is Roth a probléma forrása, hanem Bruce papa. Willis hosszú évek óta most először játszott főszerepet, azonban az utóbbi felbukkanásainak köszönhetően nem tudtam róla elhinni, hogy ő ezt így komolyan csinálja, vagy sem… ráadásul a legtöbb esetben ott van az arcán egyfajta komiszság, amelyet nehéz lemosnia. Mindemellett viszont egy olyan filmről beszélhetünk, amelynek még gyerekkoromban láttam az eredetijét, tehát érdemben semmiképpen sem nyilatkoznék róla, ugyanakkor kíváncsi lennék, hogy annak miként alakult a sztorija. Bruce Willis régen sok filmben hatalmas kedvencem volt, így rettentően sajnálom, hogy most ezt kellett átélnem, hogy nem tudtam rá teljeskörű színészként tekinteni.

Érdemes viszont megfigyelni a háttérben meghúzódó Vincent D'Onofrio játékát, aki akkorát alakít, hogy a plafon is megreped. Félelmetesen jó színész, aki konkrétan egy New Yorki maffiavezér bőréből bújt át a kissé elveszett, de azért támogatást nyújtani próbáló öcs szerepébe. Mennyire tökéletes ez így már?! Willis filmbeli lányát játszó Camila Morrone szimpla eyecandy, azt azonban hozzátenném, hogy szépen boldogult a rábízott szereppel és ez a feleséget életre keltő Elisabeth Shue esetében is változatlan. A nyomozópáros, Dean Norris és Kimberly Elise esetében is nehezen tudtam eldönteni, hogy ők most komikus egyénként vannak jelen, vagy tényleg komolyan veszik a munkájukat. Főleg Norris volt gáz, akiről folyton a Reszkessetek betörők egyik rosszfiúja ugrott be.

Tovább megyek, lépjünk túl azon, hogy egy orvos miért választ ilyen módszereket, ugyanis az indíttatásai teljesen érthetők, csak az a komisz vigyor Bruce arcán, no az halálos, csak még mindig nem a dolgok jó értelmében. Félreértés ne essék, annak ellenére, hogy fröcsögtem itt egy sort, nekem inkább tetszett a Bosszúvágy, semmint nem, csak közben még két nap távlatában is meglepően vegyes érzések kavarognak bennem. Eli Roth gyönyörűen megteremtette a feszült hangulatot, parádésan működtek azok a jelenetek, amikor a rosszfiúk megszorongatták a gyengébb nem képviselőit, vagy azok is, amikor kegyetlennek kellett lenni. Roth nem félt megölni egyes karaktereket, hogy növelje a drámai hatást.

A végére már egyébként Bruce papát is sikerült komolyabban venni, és örülök, hogy újra főszerepet vállalt, az pedig nem is kérdéses, hogy nem lenne rossz ezt a vonalat követnie a jövőben. A Bosszúvágy remake engem teljesen korrektül lekötött erre a majd két órára, és ahhoz sem fér kétség, hogyha nem Roth rendezi a filmet és nincs ennyi véres és őszintén megvalósított jelenet, akkor nem biztos, hogy ennyire pozitívan távozok a teremből. Ha jobban belegondolok, az egyetlen komolytalan tényező Bruce Willis, és tényleg remélem, hogy - újra - benő a feje lágya. A 7/10 részemről adott.