Van, aki egy percre sem vágyik el a nagyvárosból. Skinner a londoni cityben él: nagymenő bankár, el sem tudja képzelni az életét folyamatos internet- és mobilkapcsolat, állandó rohanás, izgalom és munka nélkül. Azután váratlanul elbocsátják az állásából, és ő nem tud mit kezdeni magával. Mihez kezdjen az, aki napi 24 órában dolgozott? Kezdjen új életet. A férfi nemrégiben örökölt egy birtokot Dél-Franciaországban. Eddig eszébe sem jutott, hogy megnézze, de most egy hirtelen szeszélynek engedelmeskedve odautazik. Beköltözik a házba, ahol gyerekkorában járt utoljára, és hagyja, hogy magával ragadja és átformálja egy eddig ismeretlen, egészen másfajta világ. A szőlő, a ház... az egyszerű élet. Amiről kiderül, hogy nem is olyan egyszerű: a helybeliek egyáltalán nem örülnek a jövevénynek, pedig van köztük valaki, aki nagyon csinos…

Néha elkeserít a mai sokszor gyenge felhozatal, de olykor érkezik egy-egy nem túlreklámozott alkotás, ami azért megéri a pénzét. A Bor, mámor, Provence egyértelműen ez a kategória, mert sikeresen laza, közben mégis komoly, és megmosolyogtató hangulatú mestermű Ridley Scott módra. Csodásan végigvezették a történetet, kiváló a forgatókönyv, az én szememben nem unalmasodott el, és még jó dumákkal is jöttek. Nem hittem, hogy a Moi Lolita számot el lehet helyezni jól egy ilyen közegben, mégis teljesen vidámmá varázsoltak vele egy jelenetet, de a többi zenét is gondosan válogatták össze. Illett a filmhez, és manapság ezzel is szoktak bajok lenni, bár nem egy RS filmben.

Főszereplőnek itt volt nekünk a nagyon sokrétű Russell Crowe, aki jó ideig egy igazi angol tuskót alakít, és ahogy halad előre a játékidő, egyre mélyebben érinti karaktert és belemélyed szerepébe. Tőle valahogy nem is vártam mást, vérprofi színész. A másik főszereplő Marion Cotillard, aki inkább csak a borítón az, a filmben inkább olyan mellékszereplő hatást kelt, viszont keresve sem találhattak volna jobb színésznőt a szerepre. Bájosan kecses és vérbeli francia, egy olyan több téren is otthonosan mozgó színésznő, akinek érdemes megnézni a filmjeit. Didier Bourdon is érdemel némi említést, mert igazán jó mellékszerepet töltött be, de Albert Finney és Abbie Cornish nevét se feledjük. Kifejezhetném magam úgy is, hogy e téren is mindenre fordítottak elég figyelmet.

Akkor itt van még egy rakat apróság, ami oly széppé teszi az egészet. Például vegyünk azt az egyszerű teniszjelenetet, amikor Skinner a vincellérrel teniszezik. Marha hangulatos lett, illetve emellé jön még az, hogy nekem minden helyénvalónak tűnt, bár így utólag elnézve, a kinti kritikusok nem igazán voltak tőle elragadtatva, mert ha ez nem volt nekik elég, nem tudom mit vártak.

Jócskán francia hatást keltenek, bár a helyszín miatt kötelező, de ami a lényeg, hogy megtalálták a még fogyasztható mennyiséget, és nem borult fel az egyensúly.

A tegnapi napomat olyan szinten feldobta, hogy rég nem váltott ki ilyen hatást belőlem film, és a végén sajnáltam, hogy véget ért, elnéztem volna még egy darabig. Mivel kellően vidám, harmonikus és stílusos, a 9/10 megy rá. Akik szeretik a szép és nem hétköznapi filmeket, tudom javasolni, hogy mihamarabb üljenek neki.

Érdekességképp a végére írom, hogy ebbe a DVD-be az Alexandrába botlottam bele, és úgy vettem meg, hogy ott helyben csekkoltam a trailerét, és azzal már tudtam, hogy nagyot nem bukhatok vele. Magyarul arra akarok kilyukadni, hogy ha a trailer megfog, a filmmel sem leszel rosszba.