Vajon van Húsvéti Nyuszi? És Mikulás? És Fogtündér? És Homokember? Hát persze! Vannak, amíg van gyermek, aki hisz bennük. Igen ám, de a gonosz Szurok azt szeretné, ha a gyermekek csak benne hinnének. Vagyis a mumusban. Ezért aztán az álmokból rémálmokat csinál, az örömből félelmet, a fényből sötétséget. Így az "Őrzők", a gyermekálmok védelmezői nagy veszélybe kerülnek. Ám akad egy új segítségük, egy új őrző, Dér Jankó, az ötödik legenda.

Te jó Ég, de kár! Pedig úgy szerettem volna utálni… Gyermekem addig nyúzott ezen a borongós vasárnap délutánon, hogy végül csak megmozgattam egy-két követ, hogy eljuthassunk erre az animációs, trailer alapján enyhe maszlagos kutyvasznak ígérkező műanyag mesére, még premier előtt. És akkor… megtörtént a csoda! De ezzel várjunk még egy kicsit. Szóval már előre fentem a késeket, kerestem a degradáló jelzőket, amelyeknek segítségével miszlikbe aprítom majd az alkotást. Aztán megkaptam ez első finoman kidolgozott hópihét az arcomba-orromra, rögvest magával ragadott a történet, és az egész mesevilág.

Tegye fel a kezét, aki tudja, kicsoda Dér Jankó? Én is így gondoltam. Messziről még rémlett a folklór szereplő, és bár kétlem, hogy az angolszász legendákat szövögető 'bárdok' és szabolcsi mesemondók ugyanarra a mesehősre gondoltak volna - de soha rosszabb fordítást!

Szóval a sztori Dér Jankó karaktere köré épül, akinek hatalmas szerepe van a karácsonyi hangulat megalapozásában, még sem jut eszébe senkinek. Pedig ki nem csodált meg közelről már jégvirágot az ablakon, vagy vett részt egy csupa móka hócsatában? Kicsit kívülálló szegény, de nem csoda, hiszen még maga sem tudja, mi a sorsa, vagy, hogy ki is ő valójában, pedig vagy 300 hosszú éve volt erre rájönni.

Ellenpólusnak persze rögtön színre lép a mumus, aki kellőképpen félelmetes (izzó szemű rémálomparipáival néha túlságosan is), és megkeseredett a sehova sem tartozástól, de legfőképpen attól, hogy az Őrzők megjelenése óta nincs hatalma az emberek felett, többé senki sem fél tőle.

És ha már Őrzők - a csapat 'összemesélését' nem érzi az ember erőltetettnek. Rettenetesen tartottam attól, hogy utálni fogom a modern felfogású tetovált Télapót, vagy az emberi nagyságú Húsvéti Nyulat. Mégis a siker titka talán abban rejlik, hogy mertek modern adaptációt készíteni úgy, hogy nagyon is hagyományos értékeket közvetítenek.

A 'legendák' egyszerűen mesterien megrajzoltak, mind vizuális, mint átvitt értelemben. Nincsenek amerikai módon túlságosan kiélezve, nem fekete-fehérek - mégis abszolút karakteresek és szerethetőek. Biztosan akadt ebben szerepe a magyar szinkronnak is, amely nagyon jól sikerült - és sajnos ennek ma már úgy kell örülni, mint egy falat kenyérnek.

Egyedül László Zsolt okozott némi meglepetést, de mivel nagyon kedvelem a hangját, hamar megszoktam ebben a 'szerepben' is. Stohl András pedig olyan szinkronszínész, akit egyszerűen képtelen vagyok felismerni, hacsak nem hívják fel rá külön a figyelmem…

Szóval Télapó igazi mentor, a Nyúl egy macsó, a Fogtündér tündéri, a Homokember meg - itt azért szívesen rácsaptam volna a fordító kezére… Szóval az Álommanóba pedig rögtön beleszerettem, pedig mégis csak Dér Jankó lett volna a főhős, ugye. A humorforrás pedig, amelyet a Télapó kis manói biztosítanak, a film végéig kimeríthetetlennek látszik, hol a kisebbek, hol a nagyobbak örömére.

A lényeg, hogy nem esett nehezemre drukkolni, ennek a bemutató alapján szedett-vedettnek tűnő kis csapatnak, akik azonban saját közegükbe helyezve egyszerűen remekeltek. Hősünk olyan hős volt, aki bár hibázott, és nagyon is emberinek bizonyult, mégsem ingott meg, és mindenféle flitteres-nyáltenger mentes módon vezette győzelemre az Őrzőket.

Tette mindezt olyan képi világ és látvány támogatásával, csodásan kivitelezett körítésben, hogy kifejezetten jól esett a szemnek. Egyet kell, értsek függővel is abban, hogy nem vagyok nagy 3D rajongó. Az a véleményem, hogy túlterheli az ember szemét, és legtöbbször feleslegesen, hiszen szinte azonnal hozzászokunk, körülbelül az első öt percben, onnantól pedig nem ad hozzá semmit az élményhez. Ennél a filmnél is pontosan így éreztem, kivéve a szánkós és hóeséses jeleneteket, amikor igazi hó imádó lévén megörültem a plusz effekteknek.

Barátnőm nemrégiben büszkén újságolta, hogy porontya többé nem átverhető sem a Télapó, sem a Fogtündér meséjével, és rögvest elszomorodtam. Most már szavakba is tudom önteni miért. Mert annál nincs rosszabb, mint egy üres tekintetű gyerek, aki túl korán nő fel, holott az embernek saját, jól felfogott boldogsága és épelméjűségének megőrzése érdekében mindig egy kicsit gyermeknek kell tudni maradnia - hány zseninek ez a titka? És amikor növekszik a sötét, amikor eluralkodik rajtad a félelem, akkor különösképpen fontos, hogy legyen miben hinned, és hogy bízz a Csodákban. Különben sosem tér vissza a fény. És ez nem csak Karácsony táján aktuális üzenet.

Érzelmi túltengést félretéve, nálam ez 10/10 - mert nem tudok belekötni, magával ragadott, valamint tökéletes családi kikapcsolódást nyújtott, nem kevés mondanivalóval. Remek felvezetés a Ünnepek idejére. És majd igyekszem Dér Jankó hócsodáira gondolni, amikor didergek télen a hidegben.