1462-ben járunk, amikor Erdély már jó ideje élvezi azt a békét, amelyet a harcedzett III. Vlad havasalföldi fejedelem és szeretett felesége, Mirena bölcs és igazságos uralkodása biztosít. Ügyes politikájukkal elérték, hogy országuk ne sodródjon háborúba, és népük védett legyen a hatalmas Ottomán Birodalomtól, amely világuralomra tör. Ám amikor II. Mehmed szultán ezer havasalföldi fiút követel - köztük Vlad gyermekét, Ingerast -, hogy janicsáriskolába küldje őket, a fejedelemnek döntenie kell: követi apja példáját, és odaadja a fiát a szultánnak, vagy egy szörny segítségét kéri, hogy legyőzhesse a törököket, ezzel örök kárhozatra ítélve önnön lelkét.

Köztudottan nagy rajongója vagyok a Universal klasszikus zöld szörnyuniverzumának, ami most Az ismeretlen Drakula című eredettörténettel újjáéled. Az 1920-as, '30-as, de főleg a '40-es években készült a legtöbb film ennek keretén belül, és a legtöbbet nem csak láttam, de imádom is, mert klasszikus horrorfilmek. Ugyanakkor a mai világot elnézve nem való mindenkinek… Nem kevés kétellyel, de három nézős film közül mégis erre esett elsőként a választásom, habár sem Luke Evanst, sem pedig Sarah Gadont nem szeretem. Így indultam hát moziba, és sajnos nagyjából olyasvalamit vártam, mint mondjuk, amit az Én, Frankensteintől kaptam évelején.

Az igazi aggódás viszont csak moziba indulás előtt kapott el, amikor rájöttem, hogy a film rendezőjének, Gary Shore-nak ez lesz az első egészestés rendezése. Az ismeretlen Drakula alulról indít, már-már klisés képsorokkal, viszont a játékidő előrehaladtával egyre nő a színvonal, egyre több az izgalom, és közben azt éreztették velem, hogy egy jól sikerült újragondoláson ülök. Sokat agyaltam, hogy hogyan lenne értelme Drakula történetét újraálmodni, és nem sok minden jutott eszembe, mert a régieket megismételni teljesen fölösleges lett volna. Ergo, a Universalnál jó döntést hoztak, és remek irányba vitték el ezt az eredettörténetet.

A klasszikus vámpír megszületése kemény dió, és irtó kíváncsi voltam, hogy itt milyen megoldással rukkolnak elő, de a Törött Fog-hegyes taktika igenis remeknek bizonyult. Méghozzá több szempontból is. Először is, vegyük alapul azt, hogy manapság nem könnyű tökös vámpírnak lenni, de egyeseknek sikerül ilyet teremteniük - akár tévés frontra is gondolhattok -, viszont Luke Evans kemény játékának köszönhetően nem ingott meg a bizalmam, és érdekesen vártam, hogy milyen események kerítik majd körbe. Nem beszélve arról, hogy félelmetesek és sötétek is voltak a maguk módján.

Ami a negatívumokat illeti, Speier Dávid megint alkotott, és Karóbahúzó helyett sikerült nyársalót tenni a szinkronba, aminél lazán fel is nevettem. Most ezt így hogy vegye komolyan az ember? Nem kerti partin vagyunk, kisfiam. De sajnos ezen kívül még pár hiba, vagy újítás benne, de ettől most vonatkoztassunk el, mert ezek nem a film hibái. Ami viszont igen, hogy sajnos szembementek a történelemmel. Ezt a néző vagy elfogadja így, vagy fellázad, és puffog rajta egy sort. Gondolok itt arra, amikor elhangzik, hogy "a törökök sohasem hódították meg Európát". Haha. A Universal illetékeseit beíratnám újra általános iskolába, hogy ekkora eget rengető baromsággal azért ne rukkoljanak elő. Szerencsére nekem maga a film annyira bejött a végére, hogy ilyenek fölött szemet tudtam hunyni.

Luke Evans elég jó Drakula, bár ebben a filmben inkább Vladként ismerhetjük meg, viszont remélem, hogy jön hozzá folytatás, mert kíváncsi lennék, hogy az Ördög Fia szerepében mire vinné. Nyilván viszont színészileg Charles Dance mesterével nem bírt el, de ezen nincs is mit csodálkozni, és ez így van rendjén. Visszatérve Evansre, elég jó trükkök segítségével szállt szembe az ellenséggel, egy egész hadsereggel is akár, és nem estek át a ló túloldalára, pedig nagyon féltem azoktól a képsoroktól, amitől az előzetesek is hemzsegtek - amikor denevérekké 'szakad szét' hősünk. Tetszett továbbá, hogy a miértekkel is foglalkoztak, és nem csak úgy átsiklottak fölötte.

Sarah Gadon viszont egész egyszerűen vértelen volt, kevés volt a herceg oldalára anyaként és feleségként is. Tudjátok, az a nem rossz, nem rossz, de mégis kevés, mint mackósajtban a brummogás. Dominic Coopernek egyre jobban állnak a gonosz karakterek, habár ebben a kosztümös filmben fura volt egy ilyen szerepben, de nem tolta rosszul. Főleg a végén az ezüstös jelenetnél volt kemény, amivel lényegében bizonyította, hogy van benne kurázsi. Végül is azért nem akadok ki jobban, hogy Gadont választották a női főszerepre, mert mondhatni kevés játékidő jutott neki.

A vizuális effektek nyilván nem okoznak csalódást egy $70 milliós büdzséjű filmnél, ami mögött egy ilyen nagy stúdió áll. Tetszett a képi világa, a sötétségét is eltalálták, és a tónusa is illett a főszereplőhöz, amit főleg a vége felé kapunk meg igazán. Ez pedig azért smakkol így, mert akkor kapjuk meg az igazi Drakulát, a szörnyet, aki sok száz ember erejét birtokolja. Szép volt, amikor denevérekké alakult, és mégsem ment át giccsbe, ami külön öröm számomra, mert szerintem fontos újragondolásról beszélünk, ha már a stúdió újjáéleszti szörnyuniverzumát. Múmia és társai.

Még a zenéket megemlíteném, amelyek gyönyörűen megalapozták a legtöbb akciójelenetet, de amikor az érzelmek kapták a főszerepet, akkor is tökéletesen asszisztáltak az adott történésekhez. Gadont és a történelem irányába tanúsított hűtlenséget leszámítva meg vagyok elégedve, úgyhogy röppen is rá a 9/10.