Értékelés: Az apáca (The Nun)

A démonok köztünk vannak - van, akinek egy életen át sikerül elkerülnie őket, és van, akinek az a foglalkozása, hogy szembenézzen velük. 1952-ben a napfényes Rómából kis küldöttség érkezik egy isten háta mögötti fogarasföldi kolostorba. Borzasztó dolgok történtek a szomorú falak között, a klastrom mindig félhomályos, mindig hideg és barátságtalan folyosóin, és a jövevények (egy apáca, egy szerzetes és egy novícius) bízik benne, hogy hamar kiderítik, ki állhat a háttérben, és hazatérhetnek biztonságos, napfényes világukba. Valami rosszra készültek, de nem ennyire rosszra. Amivel itt találkoznak, az olyan ősi és olyan gonosz, hogy talán még a hit ereje sem elég rá, hogy megóvja őket. Valak ő, az apáca képében megtestesülő démon, a sátán küldötte.

James Wan és producer társai építgetik a Conjuring univerzumot, amelyről nem sokat tudok nyilatkozni, hiszen csak a Démonok között volt meg közülük, viszont az tetszett is, a többire még nem vettem rá magam. Szombat este nem fértünk be a Napszálltára, hirtelen elhatározásból Az apáca lett belőle, amit talán nem moziban kellett volna megnézni. Igazából még csak az sem biztos, hogy Corin Hardy (The Hallow) rontotta el a dolgokat a rendezéssel, sokkal inkább a pszichológiai háttere vérzett el, de ezt máris kifejtem bővebben.

Oké, a Marvel szuperhősös filmekben vannak vicces jelenetek, náluk működik ez a formula, és mindenki más megpróbálja majmolni őket - na, de még egy horrorfilm is?! Teljesen szükségtelen! Totális értetlenséggel állok a dolog előtt, hogy Frenchie karakterével miért művelték azt, amit. Még nagyjából sikerült is volna a hangulatteremtés, erre feltűnik a porondon a folyton szerencsétlenkedő - ez is mennyire klisés már?! - Frenchie, aztán az esetek többségében felröhög rajta a mozizó közönség fele. Nem világos számomra, hogy miért kellettek ezek a parodikus elemek.

Nyilván nem csak ebből az egy sebből vérzik Az apáca. 2018-at írunk és Hollywood még bepróbálkozik néhány olcsó vizuális trükkel is, amelyek ránézésre sem állják meg a helyüket. Szóval igen, valahol "ilyen apróságokon" ment el az egész, mert egyébként számomra hihető volt a korhű ábrázolás meg az alapötlet is megállja a helyét - főleg, ha figyelembe vesszük, hogy "ez már a sokadik rész".

A már említett Frenchie szerepében Jonas Bloquet nevettette meg a népet és eskü, hogy nem ebben a közegben és felfogásban még akár bírtam is volna a karaktert. Taissa Farmiga le sem tagadhatná a vérvonalát, nagyon szimpatikus fiatal újonc, jó kiállással, különleges arcberendezéssel és remek színészi tehetséggel. Demián Bichir sem okoz csalódást, de nála is van DE. Színészileg oké, azonban a karakterével nála is félresiklottak picit. Azt gondolná az ember, hogy azért küldenek egy ilyen embert e rejtélyes ügy kivizsgálására, mert van benne némi plusz paptársaihoz képest. Hát nincs. Kicsit nagyobb tökösséggel ruháztam volna fel a karakterét - persze szigorúan nem túltolva!

Ennyit bírtam összegereblyézni Az apácáról, ami horrorfilmnek erős, thrillernek nagyjából elmegy, de nem ebben az eszmében harangozták be a filmet, ez pedig zavar és azt sem szeretem, ha félrevezetnek. Kétszer rezzentem meg a moziszékben, pedig az első percekben még a nachosomhoz is óvatosan nyúltam, nehogy leegyem magam ijedtemben. 4/10.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

1 hozzászólás

  1. zsocso

    Hát ez a Marvel majmolás nem tudom tényleg mire jó. Már ott is agyonbassza a feszültséget, hogy az életremenő harc közben viccelődnek. De hogy elpoénkodják az Apácát, ami egy vallási horror lenne, utána pedig a Predatort is, ami pedig egy sci-fi horror. Nem is értem kinek akarnak megfelelni a stúdiók egy R-es besorolású filmnél.