Értékelés: Aranyhaj és a nagy gubanc (Tangled)

Aranyhaj és a nagy gubanc[2]A királyság legkeresettebb és egyben legsármosabb körözött banditája, Flynn Rider egy titokzatos toronyban próbál menedéket találni üldözői elől, ahol fogságba ejti 21 méteres mágikus aranyhajával a torony lakója, a gyönyörű és bátor Aranyhaj. Flynn felettébb kíváncsi fogvatartója eddig csak a megfelelő alkalomra várt, hogy az éveken át tartó rabságból szabadulhasson, és ez az alkalom, úgy tűnik, eljött. Alkut köt hát a jóképű tolvajjal, így kezdetét veszi egy kalandokkal teli utazás, melyen a furcsa párost elkíséri egy minden bajtól óva intő, túlságosan aggodalmaskodó kaméleon, egy szuperzsaru ló, és a mogorva-goromba kocsmagengszeterek bandája.

Kalandos, vidám, mókás, magával ragadó és megható. Röviden így jellemezném a Disney ötvenedik animációs filmjét, amit bizony kellően összeraktak. Tavaly örültem, mikor a Disney visszakacsintott A hercegnő és a békával a régiszerű mesék készítéséhez, és az Aranyhaj méltóan követte, sőt még egy kicsit felül is múlta. Le a kalappal Nathan Greno-Byron Howard rendezőpáros előtt, akik ezt így elénk pakolták, főleg, hogy eddig nem fűződött nevükhöz sikeres nagy projekt. Végig kiváló szórakozást nyújt, és elénk idézi a régi klasszikusokat, csak épp új köntösben, ami nem zavar be. Nem mondom, hogy sok ilyet szeretnék látni, mert akkor tömegcuccá válna, de egy-két évente előrukkolhatnának egy-egy hasonlóval.

Megint új bekezdést kell kezdenem a 3D-nek, amibe totál marhaság volt fektetni egy centet is, mivel semmi plusz élményt nem nyújt. Egyszerűen csak napjaink fölösleges szükségkelléke. Negatívumnak talán ennyit tudok felhozni, mert úgy a többi részét mondhatni korrektült felépítették, és minden smakkolt, helyén volt.

Muszáj megdicsérnem a szinkronhangokat, amiért újabb piros pont jár, bár ezt már megszokhattuk a Disney alkotásoknál, csak itt ráadásként még az énekhangokkal is foglalkozni kellett, amire szintén a minőségi munka jelzőt tudom ráaggatni. Sok éneklős jelenetnél éreztem egy kis retrót, de ami igazán tetszett, hogy néha úgy tűnt, mintha a színházban ülve néznék egy színdarabot. Fantasztikus, ahogy ezt visszaadják egy animációs mozifilmben.

Engem már a bemutatóban megvettek a két fő karakterrel, Aranyhajjal és Flynnel. Az elején megmutatják nekünk Aranyhaj gyermeki énjét, aki már akkor imádnivaló, és eme bája megmarad felnőtt korára, vagyis a cselekmény nagy részére. Flynn a humorzsák, jóképű, igazi hercegnek való, aki azért csendben gondoskodik néhány vicces pillanatról, ezért nem mondanám őt tipikusnak. A gonosszal viszont akad pici probléma, mivel neki nagyon megszokott karaktert írtak, szinte előre kiszámítható lépéseivel jött, és ez néha zavart. Végül a két legnagyobb mókamester, Pascal és Maximus, vagyis a kaméleon és a királyi udvar fehér paripája, akik már a bemutatóban is ontották a hülyeséget, és nem elégedtek meg ennyivel, hanem egész film alatt folyton jöttek a szellemes kis tréfáikkal.

Mostantól nálam ez a Disney klasszikusok közé tartozik, így nem csoda, hogy kiszórok rá egy 9/10-et, mert manapság nem sok ilyennel találkozni. Gyerekeknek szintén kiváló szórakozás, garantált a sok nevetés, és még talán érthető lesz számukra is.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

8 hozzászólás

  1. Nekem is hasonló élmény volt ez az animáció! A síkokat ledöntve, egy 3D-s formában, Disney bácsi visszatért! :)

  2. Én őszintén örülök neki, hogy összekapták magukat és megmutatták hogy néz ki a 3D animáció, ha valaki a jó öreg Disney féle szakácskönyvből főz. Nekem ízlett :)

  3. Crash

    Miről beszéltek?? Kb kettő darab 3D-s rész volt a filmbe az sem nagy cucc….

  4. őőő én a 3D animációt mint stílust említettem (tehát speciális szoftverekkel készült, modellezet, animált karakterek és nem rajzolt animáció), nem a 3D-s moziról, tehát a szemüveggel nézős parasztvakításról beszéltem… huh ezt hogy is lehet megfogalmazni jobban :D

  5. vmit kérdeznék;a magyar előzetesben volt olyan pár rész ami az általam letöltött animácóban nem volt
    várható extended?ha vki tud vmit erről kérem írjon a pinkytrsh@gmail.com-ra
    Előre is köszönöm.

  6. Hányadik másodperctől és meddig? (bemutatóban)… megpróbálok visszaemlékezni, hogy moziban volt-e az általad említett jelenet.

    A DVD verzióról még semmi hír egyelőre, még ez nagyon friss ahhoz, viszont mivel 50. Disney animációs, így nincs kizárva, hogy készülnek valami új és nem megszokottal.