Alex Cross (Tyler Perry) a detroiti rendőrség nyomozója. Gyerekkori jóbarátja, Tommy Kane (Edward Burns) egyben társa is. Ketten együtt próbálnak segíteni Monica Ashe nyomozónőnek (Rachel Nichols), aki épp egy magát Picassónak nevező pszichopata sorozatgyilkost (Matthew Fox) hajszol. Kane szerint egy szimpla elmebeteg férfiról van szó, Cross azonban úgy gondolja, hogy Picasso tettei egy nagyon is átgondolt terv állomásai, és áldozatait sem találomra választja ki. Sejtése később be is igazolódik, mikor a gyilkos felhívja őt telefonon, és a szeme láttára végez egy szívéhez közel álló emberrel. Innentől személyessé válik az ügy, és izgalmas macska-egér játék veszi kezdetét, amelyben két a végletekig elszánt férfi próbál végezni egymással. A mindig megfontolt Alex Cross pedig kénytelen sutba vágni morális elveit, hogy elkaphassa az ámokfutó gyilkost.

Rob Cohen rendező némi kihagyás után visszatért, és eléggé úgy tűnik, hogy jót tett neki pihenés, mert az imént szállította az utóbbi évek egyik legjobb nyomozós thrillerjét, amely nem ismer határokat. Néhány hete egészen véletlenül futottam össze moziban az előzetesével, ami alapján egyből eldöntöttem, hogy én ezt a filmet látni akarom. Nem volt hiábavaló a lelkesedésem, sőt, hazudnék, ha azt írnám, hogy nem lepődtem meg, milyen magaslatokra tört végül a film. James Patterson regényeiből már ismerős lehet a karakter, és a nagyvásznon is láthattuk korábban, de basszus, Tyler Perry mekkorát alakít már!

Még mielőtt ennyire előreszaladnék, kezdem rögtön az elején, hiszen a filmeknél is így szokás. Komolyra fordítva a szót, már magával a cím kiírásával is megvettek, és rögtön akcióval indítanak, méghozzá abból is a minőségivel, ami ugyan popcornfilm hatást gyakorolna első hallásra, de sokkalta többről van itt szó. Megteremtettek egy olyan közeget, ahol nyugtalanító szinten van jelen az adrenalin és az izgalom együttesen. Erősen indít, aztán visszavesznek a tempóból, és amikor ez az állapot nagyjából állandósult - persze közben az felültségfaktor több mint jól állt -, kicsit be is aggódtam, hogy itt maradnak, és egy kiváló kezdés után nem lesz benne elég kraft egy remek befejezésre, de basszus, mennyire keményen odapörköltek.

Részben nyomozós akciófilmnek tartom, és aki szereti a pörgést, a minőségi hajszákat, a sokszor pattanásig feszített jeleneteket, mindenképpen ott a helye a moziban, mert ez a film nem szórakozik. A forgatókönyvírók is végre valahára mertek nagyot írni, bár a korábbi adaptációk is durvák, de az Alex Cross manapság elég tökös filmnek vallhatja magát. Elég csak annyit írnom, hogy nincs tabu, nincs olyan, hogy bármelyik szereplő is visszafogná magát, amit diktál az ösztön, a vágy, az elhivatottság, az adott pillanat, abba bele is vágnak, legyen az bármennyire embertelen, brutális vagy beteges, itt nincs megállás.

Matthew Fox mi a jó fenét művelt?! Komolyan, eszeveszettül zseniális alakítást láthatunk tőle, és simán kiosztom neki az év egyik legjobb főgonosza címet Tom Hardy Bane-je mellett, bár teljesen más a két figura, de valahol fej-fej mellett állnak. Fox nem keveset fogyott a szerep kedvéért, konkrétan csont és bőr a csávó, és a félelemérzet, amit kelt a nézőben, átlagon felüli! Ilyen egy nagyszerű rosszfiú, aki nem csak irányít, vagy próbál rossz lenni, hanem karaktere egész egyszerűen velejéig romlott, beteges szociopata, aki odáig van azért, hogy fájdalmat okozzon. Tyler Perryt eddig valamiért nem tudtam kedvelni, de ezentúl másként lesz, hiszen ő is annyira kőprofi módon játszott, hogy egymással viaskodtak az alakításaik. Egyikük jobb, mint a másik, és ezen nincs mit ragozni tovább, baromi erős a film szereplők terén is. Olyannyira nem foglalkoztam ezzel az adaptációval, hogy még Jean Reno jelenlétét is elfelejtettem, de lehet, hogy a meglepetés hatásával így jártam a legjobban. Róla sem tudok mást írni, mint az előbbi két tehetségről, de Renónak is különösen jól állt ez a szerep.

Nem is nagyon húznám tovább a sorokat, és azt hiszem, azzal elég sok mindent elmondok, hogy az üdítőmet a film vége előtt tíz perccel vettem észre, hogy ott van mellettem. Annyira beleéltem magam a nyomozásba, hagytam magam sodródni a történettel, és csak bámultam ki a fejemből, zabálva azt, amit elém tettek. 9/10, ami a pontjait illeti, és jöhet a folytatás.