Washingtonban meggyilkolnak egy szenátort, a nyomok pedig egy volt szovjet kémhez vezetnek, aki a Cassius kódnévre hallgat, és akiről úgy tudta mindenki, jó ideje halott már. A gyilkos mielőbbi kézre kerítése érdekében az FBI Ben Geary ügynököt (Topher Grace), a lelkes, fiatal titánt állítja rá az ügyre. Geary partnert is kap, az ügynökség egyik legdörzsöltebb veterán rókáját, Paul Shepherdsont (Richard Gere), aki szinte egész pályáját hírhedt szovjet ellenfelének üldözésével töltötte. Geary úgy hiszi, hogy Cassius reaktiválta magát, míg Shepherdson másokat sejt az ügy hátterében. Erre pedig jó oka van, hiszen nem sokan tudják, hogy valójában ő maga volt Cassius, így valaki az ő nevében ölte meg a politikust. A nyomozás előrehaladtával Geary egyre közelebb kerül az igazsághoz, és kezdi sejteni, hogy Cassius talán nem is az a személy, akinek eddig hitték. Ezalatt Paul kétségbeesetten próbálja megtalálni a titokzatos imposztort.

Végre valahára idáig is eljutottam, pedig de régen szerettem volna már pótolni ezt az érdekesnek ígérkező misztikus, ügynökös thrillert, amelyet Michael Brandt forgatókönyvíróból lett rendező vezényelt le. Brandt ezzel debütált a direktorok körében, és most is csak annyit tudok írni, mint korábban már párszor: soha rosszabb kezdést senkinek. Megmondom őszintén, hogy a történeten kívül mástól nem nagyon vártam semmit, de végül kellemes élménnyel távoztam a filmről.

Egyik nagy hibája, hogy az első tíz-húsz percben lényegében vihar a biliben, viszont utána érkezik egy nagyobb adag dinamizmus, ami felborzolja a nézőt annyira, hogy még véletlenül se jusson eszébe felállni a film kellős közepében. Brandt és tolltársa, Derek Haas nagyon jól gondolkoztak ezen a területen, mert tudták, mit hintsenek el, ami meghozza a kellő élményt. Kicsit egyszerűbb ez az összeesküvés-elméletes téma, mint gondoltam, de ez nem baj, mert másfél órát vígan elfurikáz, és ettől nem kell több, mert csak túlbonyolították volna - fölöslegesen. A visszaemlékezések képi világa meglehetősen tetszett, viszont hiába, de nem tudok negatív szavak nélkül elmenni amellett, hogy a részletekben elbuktak. Méghozzá Richard Gere megfiatalításáról lenne szó, aki hipp-hopp, 20 évvel korábban is ugyanolyan ráncokkal virított.

Tudom, mostanság elég sok színészről írom, hogy nem szimpatikusak, és Richard Gere is ebbe a kategóriába sorolható, pedig mint színész itt sem hazudtolta meg magát, hanem beleadott mindent - már amit egy ilyen szerep megkívánt, de a lényeg, hogy nem kezdtem el azon agyalni, hogy mennyire nem illik hozzá ez a karakter. Topher Grace-t mondanám még kiváló választásnak Gere mellé, akit nem nagyon láttam (de: Ragadozók) még filmben, vagyis mint a mellékelt ábra is mutatja, nem igazán ragadt meg bennem, viszont ezúttal másképp alakul sorsa. Rendesen meglepett, ami azt illeti, és tényleg odatette magát a kis kotnyeleskedő-áskálódó ügynökként, akinek végig volt vér a pucájában. Stephen Moyer kisemmizésének egyáltalán nem örülök, a forgatókönyvírók szépen ellehetetlenítették karakterét, pedig lett volna benne potenciál, majd meglátjátok, milyen tempót diktál arra a kis időre. Odette Annable és Stana Katic pedig arra voltak hivatottak, hogy kellemessé tegyenek néhány percet.

Végtére is az van, hogy csak pörögtek az események, méghozzá elég dinamikusan, és nem is nyújtották túl, viszont helyenként kevésnek éreztem, szóval ezek fényében jó szívvel 7/10-et mondanék rá.