Clary Fray (Lily Collins) egy rejtélyes gyilkosságot követően rájön, hogy különleges képességekkel rendelkezik, és a világ, amiben eddig élt nem is olyan átlagos, mint amilyennek képzelte. Miután édesanyja (Lena Headey) eltűnik, Clary csatlakozik az Árnyvadászok csapatához, akik megmutatják neki New York valódi arcát: egy démonokkal, vámpírokkal, vérfarkasokkal, félelmetes lényekkel teli világot. Az ősidők óta tartó küzdelemnek most már Clary is részesévé válik, és az Árnyvadászokkal együtt veszi fel a harcot a démonok ellen.

Ej-ej! Hogy ebből a történetből mennyire jó fantáziafilm készülhetett volna, és hogy végül mennyire elbaltázták, hirtelen megfelelő szavakat sem találok ennek elmondására. Harald Zwart alapjában véve jó rendező, legalábbis erős közepes alkotásokat adott ki a kezei közül, és ezzel sem lenne gond, csak a történetmesélős stílusra építeni itt nem célszerű. Legalábbis így nem. Nagyon meg akartak magyarázni mindent, kitérni az apró részletekre, amire unalmas meseként emlékszem vissza. Konkrétan koncentrálnom kellett, hogy be ne aludjak, pedig délután néztük, nem is este.

Elárulná nekem valaki, hogy miért kell telepasszírozni egyes könyvadaptációkat felesleges fordulatokkal? Jelen esetben is fürödtünk ebben, tiszta élménypark volt, annyi, hogy nem az élvezhető fajtából, hanem a fájdalmasan unalmasból. Ez nyilván a forgatókönyvírók hibája, vagy csak egyszerűen magával hozták ezeket a könyvből. Például ott van az a rész, amikor Claryék bemennek a boszorkányhoz, akinek előveszi a kelyhet, és ott ugye elég értelemszerű volt a jelenet végkimenete. Ezen felül több alkalommal találgattam, hogy milyen mondatok hagyják el a főszereplők száját, és jött, mint a vízfolyás. Juj, ne már!

A vizuális effektek elvileg ütősek lennének, csakhogy jelentős részük sötét jelenetbe lett foglalva, így könnyebb volt elnagyolni egy-egy komolyabb dolgot. A tapasztaltabbak rájöhettek, hogy ez nem az adott készítőcsapat hibája, hanem amiatt lehetett ez, hogy nem annyira nagy költségvetésből kellett gazdálkodniuk, és úgy döntöttek, hogy ezeket a részeket beáldozzák valamennyire. Egyébként magával a látvánnyal nem lenne gond, szép dolgok valósultak meg, csak nem volt elég gazdag a részletekben.

A szereplőgárda. Ajaj. Mindenkinek idegen volt ez a világ, még a főszereplőknek is. Egy idő után hozzászoktam, hogy Lily Collinstól ne várjak csodát, pedig bizonyított ő már korábban. Jamie Campbell Bower sem valami szimpatikus arc, inkább csak kereste a helyét. Lena Headey esetében az van, hogy baromi unalmas, hogy mindenhol ott van. Jared Harrisnek adtak egy kis teret, de nem igazán sokat, viszont legalább ennyi jutott nekünk. Jonathan Rhys Meyerst pedig fölösleges lenne taglalni, nyilván nem okoz csalódást.

A bő kétórás játékidő sem előnyös, mert ezzel még lehetett volna szépíteni a dolgokon, ha bevállalják, hogy kevesebb mesét kapjunk. Szóval igen, a gyártó stúdió járjon csak utána annak, hogy mi okozta a film buktáját, mert így ebben a formában fölösleges folytatáson gondolkodni. Nem volt ez rossz, de teljesen középszer, és nagyban azt érzem, hogy el lettek nagyolva a dolgok. 5/10 jár érte, de egy fabatkával sem több.