A texasi Newt lakói régóta gyanítják, hogy a Sawyer család lehet a felelős több környékbeli ember eltűnéséért. Amikor egy forró nyári napon egy fiatal nő elmenekül a Sawyer-házból, ahol négy barátját brutálisan meggyilkolták, bizonyosságot nyernek. A hír gyorsan szárnyra kap a kisvárosban, és feldühödött helyiek porig égetik a házat. Egy családtagot se hagynak életben - legalábbis azt hiszik. Évtizedekkel később és sok száz kilométerrel arrébb egy Heather nevű lány arról értesül, hogy örökölt egy texasi birtokot a nagymamájától, akinek a létezéséről sem tudott. Miután útra kel a barátaival, hogy felkutassa a gyökereit, megtudja, hogy egy pazar, magányosan álló viktoriánus kúria egyedüli tulajdonosa lett. Ám az örökséget nem adják ingyen: a ház dohos pincéjében elképzelhetetlen borzalmak várnak rá…

Idén Hollywood nem spórol a horrorokkal, januárban rögtön kettőt is kaptak a tengerentúliak, és végre hozzánk is elért a Texasi láncfűrészes legújabb darabja. Egész jó kampánnyal árulták anno a filmet, és a posztereken felül a hosszabb előzetes is meghozta a kedvem ehhez a kipufogógőzben fürdőző aprításhoz. Elég nehezen jutok szóhoz, mert még így egy nap távlatában is vegyes érzések kavarognak a fejemben, de inkább csalódott vagyok.

Lehet, hogy túl nagy igényeim vannak, de nekem ez így kevés volt rendezés és forgatókönyv szempontjából is. Nem is tudom, mit vártam John Luessenhoptól (Tökéletes bűnözők), aki legutóbb is egy zötyögős filmmel állt elő, ami csak botorkált a sötétben. A forgatókönyv annak ellenére, hogy sokak munkája, még csak-csak elboldogult volna valahogy, de azon is inkább a próbálkozás érződött, és az Istennek sem találták meg a fényt az alagút végén. Amikor már ráhangolódtam volna az adott jelenetre, valami miatt mindig tovaszállt a kedvem, és elveszítettem az érdeklődésem. Erre még visszatérek később.

Ezeken felül borzalmas, hogy alig másfél órás játékidővel rendelkezik, és ezt kitölteni egy rutinos filmes szakembernek gyerekjáték, de jelen esetben csak nyomokban sikerült. Energikusabb, dinamikusabban pörgő filmet vártam, több horrorisztikus és kaszabolós résszel. Sokszor inkább amolyan tinglitanglizásnak tűnt, bár egyes részeit meg kimondottan zabáltam, és tetszett, amit látok. Ilyen jelenet például, amikor Bőrpofa bejut a vidámparkba, bár itt is tudok elégedetlenkedni, mert tarthatott volna tovább a mókázás.

Talán Alexandra Daddario alakítása mondható a legjobbnak a szereplők közül, mert ő tényleg megpróbált mindent megtenni, de a forgatókönyvírók kihívták a hóra. Hogy ne rébuszokban beszéljek, soha nem fogom megérteni, hogy amikor a gyilkos elől rohan az üldözött, miért kell rohadt módon elesnie öt méterenként? Ilyen esetekben inkább vicces szituáció alakul ki, és röhögök rajta egyet, ahelyett, hogy borzonghatnék… Alapjában véve egész jól megteremtették a hangulatot, de többször előfordult, hogy ilyeneken elhasaltak. Magyarán szólva a főszereplők viccesek, cselekedeteik kiszámíthatók, és a szőke csaj butasága is unalmas már. A disznószerű visítását már csak halkan jegyezném meg, ami egyenesen hangulatgyilkos.

Mindezek ellenére voltak értékei, és még sikerült pár órán keresztül agyalnom a látottakon, mert igenis volt benne valami, amivel megfogják a nézőt. Leginkább a próbálkozás és annak szinonimái ugranak be, de a lényeg, hogy nem rossz horrorfilm ez, csak nem jön át a borzongás, a félelem. A 2003-as A texasi láncfűrészes (The Texas Chainsaw Massacre) anno jobban odavert, az eredeti filmről pedig ne is beszéljünk. Na azok a filmek tudták, hogyan kell félelmet kelteni a nézőben. A Texas Chainsaw maximum kistestvér lehet, de a DVD nem igazán lesz polcra tevős.

Pontjait illetően 6/10-et kapart össze magának, pedig több is lett volna ebben, ráadásul még a népet is jó oldalról közelítették meg újra ezzel a franchise-zal.