Bond beutazza a Földet, hogy felfedje az igazságot és megbosszulja szerelme halálát. Találkozik a csábos, de csalárd Camille-lal, aki elvezeti őt Dominic Greene-hez, a titokzatos Quantum egyik vezetőjéhez. A szervezet sötét tervet forral: birtokába akarja keríteni a bolygó teljes vízkészletét. Bondnak, miután leleplezte az összeesküvést, nagyhatalmú szélhámosokat és hidegvérű gyilkosokat semlegesítve végül ártalmatlanná kell tennie Greene-t, a legveszedelmesebb gazembert. Mielőtt túl késő volna…

Szintén mozis élmény volt anno, és az akciójeleneteket leszámítva nem vagyok tőle elragadtatva, hogy őszinte legyek. Amiben remekelt a Casino Royale, abban A Quantum csendje nem éppen, és ez a forgatókönyv, ami a béka segge alatt van valahol. Pont onnan folytatódik, ahol az előző kaland abbamaradt, és azért nem értem a történet gyengeségét, mert mindegyik író dolgozott már korábban kémfilmen. Marc Forster rendezett ezúttal, bár mint írtam az előző rész értékelésénél, ott mintha jobb munkát végzett volna a direktor.

Bond itt egy megállíthatatlan fegyver, aki megy, és érzelem nélkül tesz el mindenkit láb alól, aki épp nem szimpatikus neki. Nem parancsol neki még M sem, a törvény az smafu, nem téma, ha le kell magáról szaggatnia néhány hivatalos közeget, megoldja. Olyan érzés fogott el, mintha Stathamet láttam volna a Crankből, aki akcióra szomjazik, és azt élvezi, amikor minden körülötte forog, ha zúzhat, ha robbanthat. Ettől picit olyan üressé válik az egész, ami egyben a film egyik nagy veszte is.

Kicsit elkanyarodva az akciójelenetek felé, melyekkel az égvilágon semmi gondom nem akadt, leszámítva az első jelenetet, amiben az zavart picit, hogy leléptek a realisztikusság mezejéről. Gondoljunk már bele, nem létezik, hogy egy Alfa Romeo bírja tartani azt az iramot, amit egy DB9 diktál. Vagy Bond vezetett gyengén, vagy a rosszfiúk túl jól. Nem értem. Tényleg. Hasonlóan, mint az előző részben, itt is próbálkoztak egy futós-üldözős jelenetet beélesíteni, ami tényleg látványos és adrenalinnal teli lett, viszont a múltkor elég magasra tették a lécet, így nem nagyon érte be a freestlye futós jelenetet. Szerencsére még mindig sok a verekedős-közelharcos akciózás, ami nekem kimondottan bejött.

Daniel Craig most szerintem kevesebbet tett magából a vászonra, mint korábban, és mint írtam, néha tényleg olyan üres gyilkológép hatást keltett. Ráadásul kevesebb kütyüt is használt. Jeffrey Wright még mindig szimpatikus arc a CIA-s kolléga szerepében, viszont a rosszfiúk, azok csapnivalók voltak. Itt van elsőnek a Greene srácot játszó Mathieu Amalric, meg a tábornok haverja, akik igazából mindvégig csak az embereiket ugráltatják. Előbbi a végére aktivizálta magát valamennyire, de nem tudtam tőle megijedni, egyszerűen olyan súlytalan szereplője ennek a történetnek. Ezúttal másfél Bond lányt kaptunk, egyiküket Olga Kurylenko, másikat pedig Gemma Arterton személyében. Előbbi egész jól mozgott színészileg ebben a közegben, bár annyira nem kedvenc, mint néhány korábbi elődje, viszont láthattunk már tőle jóval rosszabbat is. Arterton meg ugye tehetséges, bár ez sem most derült ki.

Hiába a rengeteg akció, mégsem szórakoztam annyira jól, mint a Casino Royale-on, ami még jóval hosszabb is volt ennél. Tényleg annyi a fő bajom vele, hogy amikor épp nem zúztak, a köztes jelenetek olyan súlytalanok, semmitmondók, és ezt nem élveztem. 7/10 lett így ezek fényében. Majd a huszonharmadik kalandban talán visszatér az előző Bond.