Moszkva gyönyörű, izgalmas város. Néhány amerikai és angol fiatal élvezettel veti bele magát a városnézés izgalmába, amikor egy az egész világra kiterjedő, ismeretlen eredetű katasztrófa minden elektronikus eszközt működésképtelenné tesz, majd pusztítani kezdi az embereket. Az eluralkodó káosz elől a turisták a metróalagútba menekülnek, és csak öt nappal később merészkednek elő. A nemrég még életteli metropolisz kísértetvárossá vált. Nincsenek túlélők, csak egy automatizált katonai adó sugározza az utolsó vészjeleket. A csapat tagjai menekülni akarnak – de még nem tudják, merre induljanak, vagy hova bújjanak az újabb csapások elől. Nem is sejtik, hogy közel a segítség: csak fel kell ismerni…

Éld túl az ünnepeket, vagyis a wattok támadását Moszkvában. Mindez jól hangzik, de én úgy gondolom, picit nagyobb marketinget kerítettek a filmnek, mint amit tud valójában. Timur Bekmambetov megmutatja a tutit, és legalább a vizuális effektusokkal tarolnak, ha már a történet vontatottá válik úgy középtájt. Hangulatosan indítanak, tinikre összpontosítva, akiknek céljuk, hogy bulizzanak, ha már az üzlet befuccsolt. A diszkós jelenetek kellőképpen adták, a feeling egyértelműen megvolt, amit főleg a nagyszerű zeneszámoknak köszönhet, de például Moszkva is szenzációsan nézett ki.

Ha már vizualizálok, akkor nyomtam egy entert, hogy a 3D új bekezdésbe kerüljön. Nem csalás, nem ámítás, ez egyszerűen fölösleges, élményt nem ad hozzá, és nem működik ez a része. Nagy kamu az egész. Miért kell a 3D-s filmek 95%-ánál leírnom, hogy semmit sem ad hozzá, és csak a jegyár magasabb, az élmény meg alacsonyabb? Ez így nem kóser. Rendben van, hogy a szereplőket a háttérhez képest előrébb látjuk, de egyetlen egyszer nem indult meg semmi a nézőtér felé. Így mi értelme mégis? Hú, sok lesz már a kérdőjelből.

Bejönnek azok a filmek, amik valahonnan indulnak és valahol kikötnek. A legsötétebb óra is ilyen, csak félóra után tényleg nem éreztem komolyabb izgalmat - sőt addig se nagyon, ha jobban belegondolok -, csakis tengődtek a szereplők. Rendben van, hogy civilek, és valószínűleg a való életben is pontosan ez történt volna, de mégsem tudták élvezhetővé tenni annyira, hogy filmként olajozottan működjön.

Az idegenek is másmilyenek voltak, mint akikkel korábban találkoztunk, és ez megbecsülendő, mint ahogyan az is, hogy kiderült, hogy miért jöttek, hogyan működnek, mi a végső céljuk, és még sorolhatnám, de nem akarok itt spoileres kóboráramokat elereszteni.

A szereplőválogatás egyértelműen sikeres az én látásmódom szerint, mert Emile Hirsch, Olivia Thirlby, Max Minghella és Rachael Taylor nagyszerű négyest alkottak, akik mellé Joel Kinnaman ott volt majrézós sültbolondnak, de vele is minden smakkolt. Olivia Thirlby és Emile Hirsch picit talán átélőbben odatették magukat, bár főleg Emile-n akadtam meg egyszer-egyszer. A többi felbukkanó szereplőt azért tartom nagyszerűnek, mert kiválóan illett ebbe a közegbe, és most konkrétan mindenkire gondolok. Senki nem lógott ki a sorból.

Moszkva szép város, és fantasztikus, hogy ott játszódott a cselekmény, komolyan örömet okozott nézni. Jól indított, a közepe felé nagyon untam a banánt, de mivel korrekt finálét kerekítettek neki, így a 6/10-ben kiegyezem vele. Chris Gorak második rendezését láthattuk egyébként.