Értékelés: A lány és a farkas (Red Riding Hood)

A történetéhez képest egész jó kis sztorit kerekítettek Piroska meséje köré, és mondhatni bátrak voltak, hogy bevállaltak egy majd kétórás játékidőt, bár, hogy őszinte legyek, többször majd be aludtam rajta, sőt, ha otthon nézem, akkor nem fogom vissza magam. Talán egy picivel lehetett volna jobb az összhatás, ha mi is februárban, avagy télvíz idején kapjuk, mert így tavasszal, zöldellő fák mellett nekem furának tűnt valamennyire. No, de igazából ez a legkevesebb, ami zavart. Sokszor annyira buta jelenetek követik egymást, hogy kínlódást okozott nálam, egyetlen egy pozitívum ennyi negatívum közepette, hogy sokáig eltitkolták a farkas kilétét. Habár sok mindenkire lehetett gondolni, de természetesen nem azok a személyek rémisztgették a falu lakóit.
Catherine Hardwicke miatt ettől azért kicsivel többet vártam, ugyanis nekem az Alkonyat (Twilight) annak idején eléggé bejött, és gondoltam, hogy újra képes lesz egy hasonló színvonalat szállítani, de ezúttal nem jött össze. Nem mondom, csodálatosak a díszletek és a havas táj, bár néhány kameramozgással kimondottan a halálra szekáltak, annyira idegesített. Viszont a film második felében rátapintottak a lényegre, de addigra már késő volt.
Amanda Seyfriednek nagyon jól állt Piroska szerepe, mondjuk szerintem ez egyáltalán nem egy olyan karakter, amiben ki tudta teljesíteni valódi színészi képességeit, így kicsit kevésnek éreztem. Gary Oldman játszotta a mindentudót, akinek senki és semmi nem állhat útjába, de később rá kellett jönnie, hogy ő is csak egy ember. A castingot csak dicsérni tudom, mert mindenki helyénvalónak bizonyult. Akit idegesítőnek szántak, idegesített, akit romantikázásra teremtettek, romantikázott, és még sorolhatnám.
Az IMDb pontjai tökéletesen tükrözik ezúttal a valóságot, ugyanis a 5/10-től fikarcnyival sem ér többet, és hogy többet nem szánok rá időt, az már most holtbiztos.

Anonymous
Nekem az első bemutatóból érződött, hogy nem lesz jó, talán a megérzés most pééen helyes volt.