Mae (Emma Watson) élete teljesen megváltozik, amikor a Szilícium-völgy egyik legnagyobb tech-óriáscégénél kapja meg álmai állását. A lány villámgyorsan lépdel fel a ranglétrán, így a cég látnoki vezetője, Eamon Bailey (Tom Hanks) megkeresi azzal az ötlettel, hogy SeeChange nevű kameráját használva élje életét a nyilvánosság előtt. De senki sincs igazán biztonságban, amikor bárki követheti mások minden lépését…

Hermione ezúttal nem varázsolt valami jól, habár nem rajta múlott a dolog. James Ponsoldt társíró-rendező továbbra sem mutat fel rohamos fejlődést, sőt! Olyan, mintha A kör egy idő után őt magát is maga alá temette volna, de ne szaladjunk ennyire előre. Az elején még adott a rejtélyesség, amikor várja a néző, hogy mi fog ebből az egészből kisülni. Ez a puskapor nagyjából az első félórára tart ki, utána már csak helyeselni tudjuk a látottakat, vagy elítélni.

Nem is kérdéses, hogy az utóbbiak táborát bővítem, és ez a film is ilyen céllal készült - vagy nem -, hogy rámutasson, mennyire nem feltétlenül helyes, ha a magánszférát eldobva, a digitális világban éljünk minden egyes másodpercünket. A történetet elnézve akár nagy dobás is lehetett volna ez az egész, ehelyett viszont, ha csak kicsit is a realitás talaján állva belegondolunk mélyebben, szinte minden abszurd. Viszont, tökéletesen görbe tükröt tart a képmutató társadalmakkal szemben.

Lenne használható része is ennek a technológiának, ami működik, de összességében ez egy nagy halmaz, amelyet külső szemlélőként én egy globális szektaként tudnék jellemezni. Ebben pedig vagy benne vagy, vagy nem. Vagy engedsz a csábításnak, vagy ellenállsz. Kérdés, hogy kinek mikor nyílik fel a szeme. Félretéve a mellébeszélést, kicsit kitérnék arra is, hogy A kör miért nem tudott olyan magasságban szárnyalni, mint a Social network.

A kör nem más, mint a Facebook nagy ellenfele, ami nyilván egyetlen egyszer sem hangzik el a filmben, ugyanakkor mindenki számára muszáj, hogy világos legyen. Ez az alap. A cég alapítói kétségtelenül zsenik, csak épp rossz irányba vitték el az egészet - ahogy ezt az egyik ötletgazda ki is fejti a filmben. Mivel anti-Facebook felhasználó vagyok, Mark Zuckerberggel sem evezek egy csónakban, viszont az ő története legalább úgy lett bemutatva, hogy a kétórás játékidő tempósan szállt tova, lényegében elröppent.

Ezzel szemben A kör tényleg sokszor olyannak tűnik, mintha a készítők nem tudták volna, hogy valójában mit is akarnak. Csak kavargatták azt a bizonyos langyos akármit. Nagyjából hatvan perc után olyan szinten ellaposodik az egész, hogy hiába akartam szeretni a látottakat, egyszerűen képtelen voltam rá. Kétségtelen, hogy a tagadó énem is nagyban hátráltatta ezt a folyamatot, de mint film, akkor sem élvezhető, amit James Ponsoldt elénk rakott. Pont olyan, mint mondjuk a Szárazon, és ezzel nem jött meg a kedvem, hogy az utóbbi két kimaradt filmjét pótoljam.

A szereplők viszont legalább rendben vannak. Fogalmam sincs, hogy Emma Watson mikor fogja tudni lemosni magáról Hermione Grangert, így nem volt asszociáció-mentes a vécés jelenet sem például, sok mással egyetemben. Tény viszont, hogy színészileg ezúttal sem okoz csalódást, csak egyszerűen szokatlan ebben a közegben. Számomra John Boyega volt a meglepetés szereplő, az az arc, aki nem sok játékidőt kapott, mégis minden egyes vele töltött másodperc minőségi. Érdemes megfigyelni a testjátékát, és a hibátlan mimikáit. Most először, úgy éreztem, mintha a fiatal Denzel Washingtont látnám.

Annak ellenére, hogy nem értettem egyet sem Tom Hanks, sem pedig Patton Oswalt karakterével, színészileg mindketten rendben vannak. Rajtuk kívül a film hatalmas lehetőséget nyújtott még Karen Gilliannek, aki végre picit jobban megmutathatta, mit is jelent színészkedni. Maradjunk annyiban, hogy eleve kissé elfuserálták A kör marketingjét, de utólag nem is baj, hiszen egy olyan filmről beszélünk, amit kihagyva nem sokat veszít az ember. 6/10.