Egy fiatal sajtószóvivő áldozatul esik a veterán politikai körök sötét manipulációjának és egy fiatal gyakornok vonzerejének az elnökválasztási kampány idején. A rendezőként és színészként egyaránt elismert George Clooney filmjében a Demokrata párti jelöltként induló Morris kormányzót saját maga alakítja, sajtószóvivőjét pedig Ryan Gosling. A további szerepekben számos sztár látható: Philip Seymour Hoffman (Morris kampánymenedzsere), Paul Giamatti (a rivális kampánymenedzser), Marisa Tomei (a New York Times riportere), Evan Rachel Wood (a gyakornok) és Max Minghella (Morris kampányának munkatársa). Éles, sziporkázó párbeszédeivel, a politika és a hatalom világa ellen megfogalmazott kritikájával a Március idusa szexről, ambícióról, hűségről, árulásról és bosszúról szóló, lebilincselő thriller.

Száraz politikai film annál szaftosabb mondanivalóval, bár igazából semmi újat nem mond, hiszen mindannyian tudjuk, hogy mocskos egy szakma ez, mégis megérintett valamennyire. Egy darabig unalmas politikai vonalon haladnak, de amikor eljött az a bizonyos fordulat, onnantól válik értékesség George Clooney legújabb rendezése. Az egész filmet átjárja a profizmus, és ez főleg a hangulatán mutatkozik meg, illetve a szép fényképezés sem mellékes. Olcsó vigasz, de míg be nem indul, csak utóbbi van, meg a zseniális színészi alakítások.

Nagyszerű szereplőgárda gyűlt össze erre a bő másfél órára, és mindenki a maximumot nyújtja, bár George Clooney kicsit keveset van jelen, így Ryan Gosling kapja a nagyobb szerepet. Egy olyan figurát elevenít meg, aki a jók oldalán indul, de mivel politikai témájú filmről beszélünk, így nem csoda, hogy berántják az események. Nem egyszer ugrott be a Drive, mondjuk a karakterét elnézve is felfedezhető némi hasonlóság, plusz az egyik hátsó kamerakövetéssel is tökre előttem volt az egyik jelenet. George Clooneyról nem tudok újat írni, nem hoz extrát, mégis remek a színészi játéka, és ugyanez ráhúzható Paul Giamattira, Philip Seymour Hoffmanra, Jeffrey Wrightra, de még a csak helyenként felbukkanó Marisa Tomei-re is. Evan Rachel Wood a történet nagy vesztese, de ezzel kapcsolatban hallgatok, mivel spoilereznék, viszont szép játékot látunk tőle is, és a fenébe is, eléggé megnőcisedett. Mondanám, hogy eljárt fölötte az idő, de még negyed évszázados sincs, mégis annyira nőies a kinézete, ezáltal még hihetőbbé válik gyakornok karaktere.

Inkább dráma, vagy inkább politikai film? Ez jó kérdés, de tényleg annyira érdekessé válik egy idő után, hogy teljesen hidegen hagyott, hogy a politika körül forognak az események, ráadásul nagyon jól rávilágítanak, hogy mindenféle mocsok eltüntethető a szakmában. Ez az a hely, ahol nincs határ, becsület még úgy sem – tisztelet a kivételnek –, és a legfontosabb, hogy milyen arcot mutatsz a közönséged felé. Mi ez, ha nem színészkedés? A média amúgy is tabu, bár híreket jó néhány éve nem nézek, mert vetítenek, és ha kamut akarok nézni, akkor már inkább betolok valamit a DVD lejátszóba. A lojalitásról inkább már nem is beszélek, mert a politika nagyszerű eszköz, hogy a leghűségesebb embereket is megindítsa az ellenkező irányba.

Első körben fújtam, hogy miért nem szószerinti a címfordítás, de végül belátom, hogy nagyon találékony lett a magyar cím. Gondolom, az eddig olvasottakból világosan lejött, hogy nem vagyok oda a fő témáért, mégis érdekelt, hogy mit hoznak ki belőle. 7/10-re mondanám a végeredményt, és főként azoknak ajánlva, akik jobban kedvelik a témát, mondjuk úgy középtájtól kezdve drámaként is működőképes. Nagyon is.