Az amerikai 517. Ejtőernyős Gyalogos Ezredet Dél-Franciaországban vetik be 1944. augusztus 15-én. A parancs szerint támogatniuk kell majd a Berlin felé nyomuló szövetséges csapatokat. Ám az ugrásnál szétszóródnak, és meg is támadják őket. Miközben három ejtőernyős a találkozóhelyre igyekszik, francia ellenállókkal találkozik. Az ellenállók nehéz helyzetben vannak, és a segítségüket kérik, hogy kiszabadítsanak néhány partizánt a németek fogságából. A három ejtőernyős súlyos döntésre kényszerül.

Ryan Little A háború kísérteteivel (Saints and Soldiers) már bizonyította rátermettségét háborús terepen, és most ismét visszatért ezekhez a gyökerekhez. Nos, az iszonyatosan hangulatos trailer után kétség nem fért ahhoz, hogy nekem ezt látnom kell, viszont némileg félretájoltnak, megvezetettnek érzem magam. Nem lett ez rossz film, viszont annyit rögtön az elején leszögeznék, hogy nem vérbeli háborús alkotásról van szó, mert a háborút, mint eseményt csak érintjük, ami valahol érthető is, hiszen feltehetőleg nem szórhatták két kézzel a zöldhasút.

A költségvetéséről nem írnak sehol fix adatot, de a maga kis kategóriájában emlékezetes darab marad számomra, és amit lehetett, valószínűleg kihoztak belőle. A játékidő nagyobb része akciótól mentes, viszont izgalmakat ettől függetlenül még kínálnak mellé, de csak mértékkel. Nem mondom, hogy a háborús filmek szerelmesei odáig lesznek érte, de egy próbát mindenképpen megér még nekik is, mert a hangulatot sikerült megteremteni, amihez nagyban hozzájárulnak a tökéletesre komponált betétdalok. Gondolom, mondanom sem kell, hogy egy jó házimozi ajánlott hozzá, hiszen így nyújthat nagyszerű élményt.

Szerencséjére a rendezés feszes, végig érződik, hogy kézben tartják a gyeplőt, és hogy haladunk valahová. Bár a végére sikerült kapkodósra venniük a figurát, és gyorsan eltenniük láb alól egyes szereplőket, de ebbe a spoilerek miatt nem mennék bele jobban, érteni fogjátok, mire céloztam.

Corbin Allred, David Nibley és Jasen Wade alakították a három főszereplőt, akik a film színvonalához mérten korrektül teljesítettek szolgálatot, és álltak hadba, akarom mondani, megtették, ami meg volt nekik írva, de semmi kimagaslót nem szabad tőlük várni. Virginie Fourtina Anderson az egyik női főszereplő, és ő viszont megfogott, mert különösen szép fiatal hölgy, akivel szimpatizáltam, és több jelenetet varázsolt szórakoztatóan érdekessé. Ugyanakkor, ha a helyzet úgy kívánta, beállt a férfiak közé, és szembeszállt az ellennel. A visszaemlékezős jelenetek viszont nem tesztettek, mert kissé erőltetettnek éreztem, és kevésszer adott hozzá pluszt a háttértörténethez.

Először nem vágtam, hogy miért nem kapott nagyobb visszhangot odakint, de olyannyira nem, hogy még hírek formájában sem írtak róla. A film végére világossá vált, hogy ez inkább amolyan otthoni szórakozásra készült, semmint mozizásra, bár néhány jelenetnél biztosan jól jött volna a komolyabb technika, de mivel ezek nem tobzódnak benne, így nincs mit sajnálni. Részemről kicsúszik rá a 7/10, mert néhány apróbb jelenetet leszámítva nem unatkoztam, és hangsúlyozom, hogy a hangulatával nagyon elkaptak.