A lógásban világbajnok Noah (Jonah Hill) épp a szomszéd gyerekeit pesztrálja, mikor a belvárosban bulizó barátnője hívja. A srác felkerekedik és elindul a városba, ám hamarosan azon kapja magát, hogy egy bevadult drogdíler elől kell menekülnie, és az izgalmasnak induló esti kiruccanás egyre inkább totális káoszba fordul. Elmebeteg poénok és hajmeresztő akciók - egy teljes éjszakai műszak a bébisintérrel!

A vígjáték, amely végül nem ért ide a hazai mozikba, csak DVD-n kaptuk, de úgy legalább igen, és valamilyen szinten azanyja! David Gordon Green ezúttal jobban kitett magáért, százszor fogyaszthatóbb filmet ütött össze, mint a Király!, ami szép nagy agyatlan zagyvaság volt, és visszagondolva rá, még mindig felfordul tőle a gyomrom. Foszlányokban még maradt erre a filmre is néhány gusztustalanba átmenő fekaduma, amit nem tudtam viccesen befogadni, de már nem súroljuk azokat a bizonyos határokat. Hasonló alapokra épül, mint anno az Óvóbácsik (Twin Sitters) című fergeteges vígjáték, amely gyermekkorom egyik nagy kedvence a témában, csak épp nem tud akkora magaslatokba szárnyalni a poénfaktora, de nincs ezzel baj, a maga módján nagyon is nézhető mókázásról beszélünk. Sőt, én örülök a legjobban, hogy ilyet írhatok egy David Gordon Green-filmre.

Megnézhetjük Jonah Hillt, amikor még nem adta le súlyfölöslegét, és azt mondom, hogy simán elfurikázta ezt a kisebb volumenű vígjátékot a hátán. Egyre jobb színész, az évek elteltével pedig egyre jobban csippantom a csávót, aminek az lehet az oka, hogy normális szerepeket is elvállal. Ha komolyságról van szó, ott a Pénzcsináló, és hát fiatal, basszus, úgyhogy ökörködni sem árt néha. A kis Landry Bender most szerepelt másodjára filmben, ráadásul először mozifilmben, és hát egyáltalán nem tudok rosszat mondani rá, kivéve a karakterére, ami meg már a forgatókönyvírók hibája, hogy egy kislányhoz képest mondjuk picit talán túlságosan trágár dumákat írtak neki, aki úgy beszél, mint egy tini, és hát nem az. Kicsit nehezen veszem be tőle ezt a pasizós szöveget - persze jópofa meg minden, csak értitek… Sok. A kis Rodrigót alakító Kevin Hernandez hatalmas és halálosan vicces, egyenesen olyan, mintha Danny Trejo humort ismerő fia lenne, és kajakra benyeli az ember azt a figurát, akit mindvégig nagyszerűen tol. Max Records is helyénvaló, és Sam Rockwell-lel sincs gond.

Ez a városi road tripbe csöppenünk halványan fárasztó, de azért a beleadott alapanyagokból kihozták, amit csak lehetett, szóval nem tudok rá ezért haragudni, mégsem ér fel egy nagyobb vígjáték élményével. A 6/10 után annyit még simán leírhatok, hogy legalább nem bántam meg a rászánt másfél órát, de írhatnám 81 percnek is, ami látszólag kevés, közben meg pont elég mindenre ehhez a sztorihoz.